Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 13:41
null
NS-montázs
A Nemzeti Sport és a Nemzeti Sportrádió ismét szavazásra hívja olvasóit, hallgatóit. A Nemzet bombázói, azaz minden idők legfeledhetetlenebb magyar góljai után az újabb játék – persze, nagyon is komoly játék, hiszen verseny –, a Csodák csodája legemlékezetesebb olimpiai bajnoki címeinket teszi közkinccsé. Mivel 2025-öt írunk, éppen huszonötöt – Hajós Alfréd 1896-ban, Athénban, gyorsúszásban aratott diadalától egészen napjainkig, Gulyás Michelle 2024-es, párizsi öttusa-elsőségéig.

A játék nemzeti ünnepünktől nemzeti ünnepünkig, augusztus 20-tól október 23-ig tart, az egyes aranyfejezeteket két naponta adja közre a Nemzeti Sport és a Nemzeti Sportrádió. A 25 rész megjelenése, elhangzása után következhet a szavazás, majd október 23-án az eredményhirdetés. Így aztán közösen tölthetünk el bő két hónapot a magyar sport csodáinak igézetében.

Figyelem, már csak egy nap, és belevetjük magunkat a küzdelembe, miként Hajós Alfréd is, múltidézésünk első részében, az Égei-tenger habjaiba. Hogy aztán győztesként érjen célba – olvasóinkkal, hallgatóinkkal együtt.

 

Legfrissebb hírek

Keszthelyi Rita elmesélte, hogyan igyekszik példát mutatni fiatal csapattársainak

Vízilabda
19 órája

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Bene Ferenc szoros derbire számít vasárnap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 18:47

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41
Ezek is érdekelhetik