Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 09:11
null
Az augusztus 20-i 5:2-es győztesek – az ifjú Puskás Ferenc az alsó sorban jobbról a negyedik
Alig ért véget a második világháború, a futballélet is újra beindult, mi több, 1945-ben az első bajnoki idényt is lejátszották. Augusztus 19-én és 20-án a magyar válogatott is pályára lépett, az ellenfél mind a kétszer Ausztria volt, a sógorokat 2:0-ra és 5:2-re vertük meg.

Magyarországon 1945. április 4-én befejeződött a második világháború, május 6-án már bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket rendeztek – futballunk szinte a semmiből újult meg. Az élvonalban 12 csapat játszott, a kétfordulós idény augusztus 5-én ért véget. Meglepő, egyben dicséretes, ahogyan klubjaink újjáéledtek. A háború utáni első bajnokságot az Újpesti TE nyerte meg három ponttal a Ferencváros előtt.

A válogatott is újra pályára lépett, Ausztria volt az ellenfél, a sógorok vállalták, hogy két egymást követő napon, augusztus 19-én és 20-án is játszanak. Eredetileg Ausztriára esett a választás, ám Jugoszlávia jelentkezése ezt felülírta volna – amikor a jugók lemondták a találkozót, az osztrákok nem játszották a sértődöttet, örömmel jöttek. Gallowich Tibor szövetségi kapitány – aki egyébként ekkor a Népsport szerkesztőbizottságában a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget képviselte – augusztus elején összeállította a bő keretet, közölte, noha lesznek olyanok, akik mindkét mérkőzésen pályára lépnek, a cél, hogy felmérje a kerettagok formáját. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a bal szélen ki kezdjen az Üllői úton: Puskás vagy kispesti klubtársa, Egresi Béla.

Emlékplakett az augusztus 20-i mérkőzésre

A kulisszák mögött is történt valami: az NS címlapján hozta, hogy a szövetségi kapitány távollétében Sebes Gusztáv a helyettes kapitány. A Hungária korábbi labdarúgója hallatta is a hangját, amikor a nagyválogatott keret másnapi edzésére Mike István nem érkezett meg, megjegyezte: „Amikor először kerültem szóba a válogatottban, hetekig aludni sem tudtam az izgatottságtól. Bezzeg a mai fiatalok.” Pedig a tudósító arról is beszámolt, öröm volt nézni, hogy játékosaink lelkiismeretesen végezték a gyakorlatokat, még futás közben sem vágott le senki a körből. Hja, egy háború után még a futás is öröm…

Az ellenfélről is érkeztek hírek, Karl Sesta a következőt nyilatkozta: „A háború első évében kórházban feküdtem, majd mint szanitéc vészeltem át a nehéz időket. Nekem nem történt semmi bajom, de sajnos sok fiatal játékosunkat hurcolták vérpadra a németek. A most kiállítható válogatott korántsem olyan jó, mint a régi időkben volt. Nem játszottunk komoly bajnokságot, sok pálya tönkrement, kevés az élelem, s bizony üres gyomorral nehéz jól játszani.” Az osztrákok kiválósága érdeklődött a mieink felől, s nagyon megörült, amikor meghallotta, Sárosi György életben van. Ő ugyanis úgy tudta, a Ferencváros emblematikus csatára az ostrom alatt meghalt.

A korabeli sajtó felidézte, legjobbjaink Vághy Kálmán irányításával legutóbb 1943. november 7-én az Üllői úton a svédekkel játszottak, s bizony csúfos, 7:2-es vereséget szenvedtek. Ennél kellemesebb emlék, hogy az osztrákokkal hivatalos meccsen még a háború előtt, 1937. október 10-én a bécsi Praterben mérkőzött legutóbb Dietz Károly szövetségi kapitány csapata, amely Sárosi és Cseh II László góljával 2:1-re győzött.

Az 1945. augusztus 19-i első, osztrákok elleni meccsen 2:0-ra győző magyar válogatott

Az esélyeket illetően megszólalt Karl Zankl, az osztrák szövetségi kapitány is, aki, annak ellenére, hogy játékosaik még nem léptek bajnokin pályára, továbbá a háború alatt legyengültek, jó eredményt várt. Arra a felvetésre, merre tart az osztrák válogatott, így felelt: „Teljesen Hugo Meisl szellemében. Újra fel akarjuk éleszteni a klasszikus nemzetek közötti versenyeket, így a nemzetek közötti Európa-kupát, valamint a népszerű KK-t. Hugo Meisl mintaképe az osztrák sportembernek. Természetesen ez még nem az igazi Wundermannschaft, de azon az úton vagyunk, hogy rövidesen újra megtaláljuk azt a csapatot, amely olyan híres volt.”

A tini Puskás Öcsin a címer még a régi

A Népsport augusztus 19-én így vezette fel a találkozót: „Nyolc szenvedéssel, háborús gyötrelemmel, emberkínzással és lélekrombolással teli év után ismét magyar–osztrák válogatott labdarúgó-mérkőzés!” A tudósító tippje 3:2-es magyar győzelem, míg a második meccsre 2:2-t jósolt. Mike István szinte repesett a boldogságtól első válogatottsága előtt: „Nagyon belefekszünk, annyi bizonyos. Olyan két összekötő között, mint Szusza és Zsengellér, élvezet lesz játszani. Remélem, menni fog.” A meccs előtt Barcs Sándor, a Legfelső Ötös Sporttanács elnöke beszédet mondott, többek között kiemelte: „Nekünk most országot kell építenünk s közben fel kell építenünk a sportot is, vissza kell adnunk – kedves osztrák sporttársaink! – Közép-Európának ezt a futballt, amelyben annyit gyönyörködtünk, s amelyet most ettől a mérkőzéstől is vár ez a hatalmas, hűséges nézősereg, amely jóban-rosszban kitart kedvenc sportja mellett.”

Válogatottunk simán nyert 2:0-ra, a háború utáni első gólt a nemzeti együttesben Rudas Ferenc szerezte tizenegyesből. A ferencvárosi védő később ezt nyilatkozta találkozóról: „Vége lett a háborúnak, újra hihettünk az életben, újra játszhattunk.” Nem is akárhogyan! Gallowich szinte áradozott: „Boldog vagyok, hogy kapitányságom első csapata megnyerte a mérkőzést. A győzelmet feltétlenül megérdemeltük, hiszen 4-5 góllal jobbak voltunk. Nem 11-esből kellett volna gólt lőnünk, mert sok jó helyzetünk volt.” Az NS megengedően értékelt: „A mérkőzés nem mozgott magas színvonalon. De hát ez elő szokott fordulni válogatott mérkőzéseken. Békés időkben is, hát még ilyen háborús, vérzivataros, lélekromboló esztendők után!” A magyar győzelem még úgy is megérdemelt, hogy az első félidőben Szűcs Sándor a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelte Karl Deckert, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest. Pedig olyan nyilvánvaló büntető volt, hogy még a magyar szurkolók is kifütyülték a bírót…

A 23 évesen bemutatkozó Szepesi György

A másnapi visszavágóra öt helyen megváltozott a magyar válogatott. Csikós Gyula, Szűcs Sándor, Bíró Sándor, Lakat Károly, Szusza, Zsengellér jelentette az állandóságot. Magyarország simán nyert 5:2-re, ahogyan az NS fogalmazott: „Sokkal magasabb színvonalú, lendületesebb, ötletesebb játék folyt, mint előző napon. (…) Lakat volt a védelem legjobb játékosa. A régi Lázárra emlékeztetően, »tanári« módon játszott. (…) Szusza volt a legjobb csatár.” A 19-i meccsen Mike és Illovszky mutatkozott be, másnap Kirádi Ervin, Szabó Imre, Puskás Ferenc, Vincze Gyula is lehetőséget kapott, az utóbbi kettő góllal hálálta meg a bizalmat. Más kérdés, hogy Puskásból minden idők legjobb labdarúgója lett, míg a salgótarjáni Vinczének ez volt az egyetlen válogatottsága… A szaklap úgy vélte: „Puskás bemutatkozása is sikerült. Gólja szép volt.” A gólt Zsengellér passzából szerezte, miközben az öltözői legenda szerint Ábel azt mondta, „rúgd be, Öcsi!” Meglehet, innen ered az Öcsi becenév, mert addig a balösszekötőt jobbára Svábnak hívták társai… Nemcsak Puskásnak volt ez az első válogatottsága, Szepesi Györgynek is, mert ő közvetíthette, míg az első találkozóról Tabi László szólt a rádióhallgatókhoz.

Gallowich még az első meccsen látottaknál is elragadtatottabban nyilatkozott: „Régen láttam ilyen szépen játszani a magyar csapatot. Boldogság számomra, hogy hosszú idő után két ilyen szép győzelmes mérkőzésen gyönyörködhetett a magyar közönség.”

Valljuk be, ennél szebb nem is lehetett volna a háború utáni újrakezdés.

EMLÉKEZTETŐ

Barátságos mérkőzések     
Magyarország–Ausztria 2:0 (2:0)     
1945. augusztus 19., Budapest, Üllői út, 40 000 néző. Vezette: Szigeti (magyar)
MAGYARORSZÁG: Csikós – Rudas, Szűcs S., Bíró – Sárosi III, Lakat – Illovszky, Szusza, Mike, Zsengellér, Egresi. Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor
AUSZTRIA: Ploc – Bortoli, Sesta – Gernhardt, Ocwirk, Müller ­– ­Zischek, Decker, R. Fischer, Jerusalem, Durek. Szövetségi kapitány: Karl Zankl
Gólszerző: Rudas (18. – 11-esből), Zsengellér (32.)

Magyarország–Ausztria 5:2 (4:2)     
1945. augusztus 20., Budapest, Üllői út, 20 000 néző. Vezette: Hertzka (magyar)
MAGYARORSZÁG: Csikós – Balogh II, Szűcs S., Bíró – Kirádi, Lakat – Szabó I., Szusza, Zsengellér, Puskás, Vincze II. Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor
AUSZTRIA: Ploc – Bortoli, Sesta – Koller, Ocwirk, Müller (Zischek, a szünetben) – Kominek, Decker, Gernhardt, Jerusalem, R. Fischer (Durek, a szünetben). Szövetségi kapitány: Karl Zankl
Gólszerző: Puskás (12.), Szusza (13., 56.), Zsengellér (15.), Vincze II (38.), ill. Kominek (22.), Decker (44.)

 

Legfrissebb hírek

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
2025.08.17. 10:04

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Drapál János, aki az idő nyomába szegődött

Népsport
2025.08.11. 09:33

Kis pénz, nagy foci – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.08.09. 22:48

„Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – Puskás Ferenc legendás mondása lett a magyar futball legjobb idézete

Magyar válogatott
2025.08.08. 18:29

…és Darnyi Tamás berúgta az ajtót

Népsport
2025.08.07. 08:54

Puskás Ferenc két mondata a döntőben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.07. 08:00
Ezek is érdekelhetik