Maldini és Costacurta rekordközelben, Baros utolsó meccsét játszhatja a Liverpoolban

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2005.05.24. 10:30
Címkék
Szerda este 20 óra 45 perckor végre elkezdődik a Bajnokok Ligája 2004/2005-ös kiírásának döntője, ahol a Liverpool és az AC Milan küzd meg a trófeáért. Az angolok azzal a tudattal lépnek pályára, hogy akkor sem indulhatnak a következő BL-sorozatban, ha most nyernek, míg az olaszok az elvesztett bajnokság után a nemzetközi porondon szeretnének ünnepelni.
A két csapat egyébként még soha nem találkozott egymással egyik európai kupában sem, de nagyobb tétért nem is játszhatnának első meccsükön. A mérkőző felek egyaránt legerősebb csapatukkal kezdhetik meg a mérkőzést, hiszen a Liverpoolnak csak a kapus Chris Kirklandet kell nélkülöznie, az angol hálóőr már hosszú hónapok óta a maródiak listáján van, míg az olaszok Massimo Ambrosinit nem vehetik számításba, aki bár ritkán tagja a kezdőcsapatnak, csereként sokszor tud lendíteni a Milan szekerén, fontos gólokat is szerez, elég, ha a PSV elleni BL-elődöntő visszavágóját is említjük.

Sevcsenko gólkirály lehet (fotó: Reuters)
Sevcsenko gólkirály lehet (fotó: Reuters)
Sevcsenko gólkirály lehet (fotó: Reuters)
Ha az AC Milan nyer, akkor a piros-feketék hetedik Bajnokok Ligája (vagy BEK) sikerüket ünnepelhetik. A jelenlegi házi gólkirálynak, a hat gólnál járó ukrán Andrij Sevcsenkónak két gólt kell szereznie, hogy holtversenyben ő legyen az idei kiírás gólkirálya - a manchesteri Ruud van Nistelrooy vezeti jelenleg a góllövőlistát.
Ha a számokat vesszük figyelembe, akkor Paolo Maldini, a veterán Milan-védő csúcsot dönthet, hiszen ha az olaszoknak sikerül nyerniük, akkor a közel 37 éves játékos lehet a legöregebb csapatkapitány, aki a feje fölé emelheti a trófeát, ezzel megelőzheti Peter Schmeichelt, aki a feledhetetlen 1999-es Manchester United-Bayern München találkozó óta volt korelnökként számon tartva. Ám még így sem Maldini a legöregebb cséká a finálék történetében, hiszen a Barcelona kapusa, Antonio Ramallets 1961-ben idősebb volt nála.

Alessandro Costacurta azonban a döntők történetének legöregebb mezőnyjátékosa lehet - már ha Carlo Ancelotti vezetőedző bizalmat szavaz neki. A hétvégi, Palermo elleni mérkőzésen látványos öngólt fejelő veterán, 39 éves középhátvéd éppen a magyar válogatott szövetségi kapitányát, Lothar Matthäust előzheti meg, aki a már korábban említett 1999-es BL-döntőn 38 évesen lépett pályára. A kapusok között Dino Zoff tartja a csúcsot, aki 1983-ban a Hamburg ellen elvesztett BEK-döntőn 41 évesen állt a háló előtt.

Gerrard a BL-döntők harmadik legfiatalabb csapatkapitánya (fotó: Reuters)
Gerrard a BL-döntők harmadik legfiatalabb csapatkapitánya (fotó: Reuters)
Gerrard a BL-döntők harmadik legfiatalabb csapatkapitánya (fotó: Reuters)
Ha már az egyik oldalon a legöregebb csapatkapitányokról beszéltünk, az ellenoldalon az “ifjoncokról" is meg kell emlékeznünk. Steven Gerrard, az ötödik BL-győzelmükre készülő vörösök kapitánya a döntő idején 24 éves 11 hónapos és 25 napos lesz. Korábban nála fiatalabban csak Antonio Pacheco (1990, Benfica) és Didier Deschamps (1993, Marseille) parolázhatott a kezdés előtt az ellenfél kapitányával és a játékvezetőkkel. Deschamps egyébként a legfiatalabb csapatkapitány, aki elnyerte a BL-serleget. A Liverpoolnál a spanyol Luis Garcia a legeredményesebb az idén, aki öt gólnál jár, az ő találata juttatta a döntőbe a Liverpoolt a Chelsea ellen.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

A Liverpool támadója, Milan Baros - aki a hírek szerint kezdő lesz a döntőben, Djibril Cissé pedig a kispadon kezdi majd a találkozót - lehet, hogy utolsó meccsét játssza a vörösök színeiben. A 24 éves cseh csatár elégedetlen azzal, hogy viszonylag kevés lehetőséget kap Rafael Benitez menedzsertől, ezért ügynöke új klubot keres neki. A tavalyi Eb gólkirálya ellenben azt sem zárta ki, hogy marad.

A mérkőzést egyébként a spanyol Manuel Mejuto González vezeti majd, aki első nemzetközi kupadöntőjére készül, korábban az ibériai bírók kétszer dirigálhatták a legrangosabb finálét: José Ortiz de Mendibil 1969-ben a Milan-Ajax (4:1) döntőt vezette, míg közel tíz éve 1996-ben Manuel Diaz Vega a Juventus-Ajax (1:1, büntetőkkel a Juventus nyert) finálét dirigálta. A 40 éves játékvezető személyének egyébként nem örültek Milánóban, hiszen az ellenlábas Liverpoolnál a sípmester több honfitársa is futballozik, valamint a menedzser, Benitez is spanyol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik