Anglia: négyen indulhatnak a BL-ben, de az FA harcol a Poolért, ha nyer

Vágólapra másolva!
2005.05.05. 18:55
Címkék
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) ma megerősítette, hogy a Premiershipből a legjobb négy csapat vesz részt a Bajnokok Ligája 2005-2006-os küzdelemsorozatában. Mint ismeretes, a Liverpool ugyan bejutott a BL fináléjába, és meg is nyerheti a legrangosabb európai kupát, mégsem biztos, hogy jövőre is ott lesz a mezőnyben, mivel a bajnokságban csak az ötödik helyen áll. A BL-ben a címvédő már nem automatikus résztvevője a következő kiírásnak.

Jelenleg a Premier League-ben a másik liverpooli együttes, az Everton a negyedik, és jó az esélye arra, hogy maga mögött tartsa az őt három pont lemara- dással követő városi riválist.

Az FA szigorúsága mindenesetre viszonylagos, ugyanis azt is bejelentették, hogy ha a május 25-i, isztambuli BL-döntőben a Pool megveri az olasz AC Milant, akkor lobbizni fog az UEFA-nál a Mersey-partiakért (már ameny- nyiben Rafa Benítez csapata marad az ötödik helyen a hazai pontvadászatban), hogy a vörö- sök címvédőként indulhassanak.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
3 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
3 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
4 órája
Ezek is érdekelhetik