Vasi Vasember: Badar és Koronika győzött Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2023.07.08. 15:26
null
Badar Gergő nyerte a 39. Vasi Vasembert (Fotó: Facebook/Vasi Vasember)
A férfiaknál Badar Gergő, a nőknél pedig Koronika Judit győzött a 39. Vasi Vasember triatlonversenyen szombaton.

A szombathelyi központú hagyományos viadalon a szervezők tájékoztatása szerint több mint 440 versenyző indult.

A sportág legnagyobb múltú hazai eseményén a résztvevők 1500 métert úsztak a Csónakázó-tóban, majd 42 kilométert kerékpároztak Szombathelyről indulva és oda visszatérve Nárain, Pornóapátin, Horvátlövőn, Vaskeresztesen, Felsőcsatáron, Nardán és Bucsun keresztülhaladva, végül 10 kilométer futás következett a Vasi Múzeumfalu érintésével.

A magyarok mellett svájci, osztrák, szlovák és német sportolók is indultak a megméretésen.

A férfiaknál a Veszprém versenyzője, Badar Gergő nyert csaknem öt perccel megelőzve a tavaly győztes, ezúttal második Berekméri Leventét. Harmadikként nagyobb hátránnyal Simon Péter ért célba.

A nőknél szorosabb volt a verseny az első helyért, de a százhalombattai egyesület így is hármas sikert aratott: győzött Koronika Judit majdnem két perccel megelőzve Soós Dorkát, míg harmadikként a tavaly diadalmaskodó Csomor Erika végzett.

Az eseményen a budapesti atlétikai világbajnokság szervező csapata is képviseltette magát, a Vasi Vasember triatlonverseny ugyanis bekerült a „Legyél te is hős” szurkolói programba, így minden kategória győztese – a pénzdíj mellett – páros belépőt is nyert az augusztusi vb-re.

Eredmények (a viadal eredményközlője alapján):

Férfiak:
1. Badar Gergő (Veszprémi ESC) 1:51:01 óra
2. Berekméri Levente (Ferencvárosi Torna Club) 1:55:46
3. Simon Péter (Titán TC) 2:03:59

Nők:
1. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 2:13:06 óra
2. Soós Dorka (Százhalombattai VUK SE) 2:15:05
3. Csomor Erika (Százhalombattai VUK SE) 2:19:43

Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22
Ezek is érdekelhetik