Szabadidősport: több mint tízezer futó a Margitszigeten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.14. 18:11
Több mint tízezren indultak el a hat szombati számban a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futás első napján a Margitszigeten.

A csapatok versenye indította a napot, a 3x2 kilométeres váltót – a tavalyi győzelmet megismételve – a BEAC fiatal atlétái nyerték, akiknek mindössze 19 percre volt szükségük a célszalag eléréséig, de az összes trió 54 percen belül teljesített.

A Minicitta távon két futamban ötezernél több iskolás vágott neki a 2.4 kilométernek, az egyéni futamban pedig több profi sportoló is rajthoz állt, így az FTC jégkorongcsapatának képviseletében Tóth Renátó és Kovács Viktor csatárok, Pleszkán József kapus, továbbá Lisztes Krisztián, a korábbi 49-szeres válogatott labdarúgó. A Suhanj futamot a fogyatékkal élőknek rendezték, s ezúttal is nagyon népszerűnek bizonyult a Család futam.

A nap utolsó számában, a 7 kilométeres Midicittán különösen sokan indultak, s mind a férfiak, mind a nők mezőnyében fél órán belül értek célba a győztesek: előbbieknél Csontos Imre, a BEAC atlétája 23 perces idővel, utóbbiaknál Sebők Klaudia, a Bátorfi Agria TKT sportolója nyert 27 perccel.

Legfrissebb hírek

Világ- és országos csúcsokkal motiválják a futókat a Margitszigeten

Atlétika
2025.07.25. 12:00

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
2025.06.21. 15:18

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21
Ezek is érdekelhetik