Rekord: 19 032 nap után véget ért a leghosszabb futósorozat

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 18:09
null
Ron Hill több mint 50 éven át futott naponta legalább egy mérföldet. (Fotó: independent.co.uk)
Elképesztő sorozat ért véget január 29-én vasárnap. Ez volt az a nap, amikor Ron Hill először nem futott legalább egy mérföldet 52 év és 39 nap után. A sorozat utolsó alkalma rendkívüli erőfeszítést kívánt, és óriási sportemberi nagyságról tanúskodott.

 

Ron Hill szériája, amely 1964. december 21-én kezdődött, azért ért véget, mert szombaton problémája akadt a szívével. „Nem tettem meg négyszáz métert sem, amikor fájni kezdett a szívem – emlékezett vissza az angol sportember. – A maradék nyolcszáz méteren a probléma csak rosszabb lett. Azt gondoltam, lehet, hogy meghalok, de akkor is végigcsinálom. És meg is tettem tizenhat perc és harmincnégy másodperc alatt. Utána nem volt más választásom, abba kellett hagynom. Tartoztam ezzel a feleségemnek, a családomnak, a barátaimnak és magamnak is. ”

Az ilyen sorozatokat jegyző Streak Runners International szervezet szabályai kegyetlenek. A mindennapos, legalább egy mérföldes futást gyakorlatilag semmilyen körülmények között nem szabad abbahagyni, még operáció esetén sem. A teljesítéseket becsület alapján jegyzik.

A most 78 esztendős Ron Hill nem egyszerű hobbifutó, igen jelentős eredményei vannak. Európa-bajnok volt maratoni futásban 1969-ben. Az 1972-es olimpián 6. lett. Világcsúcsot állított fel 10 mérföldön, 15 mérföldön és 25 kilométeren. 1970-ben rekordidővel megnyerte a Boston Marathont.

A sorozatát 1993-ban fenyegette a legnagyobb veszély, amikor egy autóbalesetben eltörte a szegycsontját. Szerencséjére aznap már túl volt a futásán. A következő nap ismét teljesítette a mérföldet. Még abban évben egy kisebb műtéten esett át a lábfeje miatt, de utána a fia autóval elvitte egy helyre, ahol mankókkal ugyan, de megint csak teljesítette az előírt penzumot. Ezt egy hétig megismételte, majd egy speciális gipsszel folytatta tovább.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
Tegnap, 10:45

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45
Ezek is érdekelhetik