Atlétikai vb: tizennégy magyar utazik, Pars és Kővágó éremesélyes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.15. 18:18
null
Kővágó Zoltán a világ idei legjobb diszkoszeredményének birtokosaként készül (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Tizennégy versenyző nevezését küldte el a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) az augusztus 27-én kezdődő tegui atlétikai világbajnokságra – adta hírül hétfőn a szervezet honlapja.

 

A csapatban heten képviselik a dobó szakágat (Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, Kővágó Zoltán, Németh Kristóf, Pars Krisztián, Márton Anita és Orbán Éva), míg a futószámokban öten indulnak (Baji Balázs, Kazi Tamás, Kiss Dániel, Minczér Albert és Papp Krisztina). Egy-egy versenyző áll rajthoz hétpróbában (Farkas Györgyi) és 20 km-es gyaloglásban (Madarász Viktória).

„A csapat egy része a Kínában zajló universiadéról utazik majd át Dél-Koreába, az itthoniak pedig 19-én, pénteken reggel indulnak a világbajnokság helyszínére" – mondta az összeállítás ismertetésekor Dornbach Ildikó szakmai igazgató, aki korábban úgy nyilatkozott: egy éremmel már elégedett lenne a vb-n.

A dobogóra idei eredményei alapján is eséllyel pályázik a tavaly Eb-harmadik kalapácsvető Pars Krisztián és a diszkoszvető Kővágó Zoltán, aki a budapesti Gyulai István emlékversenyen elért 69.50 méterrel vezeti az idei világranglistát.

A MAGYAR VB-CSAPAT
Férfiak: Pars Krisztián, Németh Kristóf (kalapács), Kővágó Zoltán, Fazekas Róbert (diszkosz), Kürthy Lajos (súly), Kiss Dániel, Baji Balázs (110 m gát), Kazi Tamás (800 m), Minczér Albert (3000 m akadály)
Nők: Papp Krisztina (10 000 m), Orbán Éva (kalapács), Márton Anita (súly), Farkas Györgyi (hétpróba), Madarász Viktória (20 km gyaloglás)
Legfrissebb hírek

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
48 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
48 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
2 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik