Rúben Amorim továbbra sem mondana le Marcus Rashfordról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.20. 19:06
Rúben Amorim (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere, Rúben Amorim sajtótájékoztatón magyarázta el, hogy miért mellőzte egymás után kétszer is Marcus Rashfordot. Mint ismert, a 28 éves játékos először a Manchester City elleni városi rangadón maradt ki az MU keretéből, majd a Tottenham elleni Ligakupa-találkozón sem kapott szerepet. A portugál szakember ugyanakkor biztosított mindenkit: továbbra is számít Rashford játékára.

Rúben Amorim a sajtótájékoztatón elvetette annak a lehetőségét, hogy fegyelmi okok miatt hagyta ki Marcus Rashfordot, és kijelentette, hogy a Bournemouth elleni szombati bajnokin ismét ott lehet a keretben, amennyiben rászolgál arra: „Természetesen. A helyzete ugyanolyan” – fogalmazott a portugál menedzser, aki azt is elmondta, hogy úgy látja, helyesen döntött, amikor Rashford mellett Alejandro Garnachót is kihagyta a Manchester City ellen, de a Tottenham ellen már lehetőséget biztosított a játékosnak.

A portugál menedzser tehát továbbra is számol Rashford játékával, ám csak abban az esetben, ha az edzéseken meggyőzi a teljesítményével. Mondandójában kiemelte: a csapat összeállítását és a pályára lépő játékosokat neki kell kiválasztania, s úgy érzi, mindent megtesz annak érdekében, hogy a gárda sikereket érjen el.

A sajtótájékoztatón Amorim Mason Mount sérüléséről és a lehetséges visszatéréséről is elmondta a véleményét: „Több hétig – válaszolta arra a kérdésre, hogy az angol játékos meddig lesz harcképtelen. – Pontos dátumot nem tudok mondani, azonban hosszú ideig fog tartani a felépülése. Ennyi, ez a futball része. Amit tehetek, az az, hogy megtanítom Mase-nek, hogyan játssza a mi játékunkat, amikor felépül a sérüléséből. Nagyon nehéz egy ilyen játékosnak, aki ennyire hosszú időre kiesik, de ugyanígy nehéz nekem is.”

A Manchester United vasárnap 15 órától látja vendégül a Kerkez Milost is soraiban tudó Bournemoutht a Premier League 17. fordulójában. 

 

Legfrissebb hírek

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 órája

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51

Rashford hatékony futballja a BL-rajton Messi 2015-ös produkcióját idézte

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 08:09

Rekordbevétel ellenére is jókora veszteséggel zárta a 2024–2025-ös idényt a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.09.17. 17:43
Ezek is érdekelhetik