PL: a kormány felülvizsgálja a szurkolók visszatérésének tervét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 22:01
null
Korlátozásokkal, de beengednék a szurkolókat – a Premier League-klubok a brit kormány hozzájárulására várnak (Fotó: AFP)
A brit kormány bejelentette, hogy felülvizsgálja a sporteseményekkel kapcsolatos nézőszámokat, így kétségessé váltak a labdarúgó Premier League tervei.


Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán kiemelte, a szeptemberi sporteseményeken maximum ezer néző lehet, ezt a létszámot a hónap során folyamatosan vizsgálniuk kell, miként azzal párhuzamosan a jövőre vonatkozóan azt is, hogy október elsejétől visszaengedhetik-e a stadionokba a közönséget.

„Ez nem azt jelenti, hogy teljesen elvetjük a lehetőséget a visszatérésre”– közölte a kormányfő.

Oliver Dowden
kulturális miniszter közösségi oldalán kifejtette: Nagy-Britanniában a megnövekedett koronavírusos esetek száma miatt hamarosan bejelentik terveik módosítását, de „éjjel-nappal” folytatják a munkát annak érdekében, hogy a karácsonyi ünnepek idejére az emberek sokkal közelebb kerüljenek szokásos életükhöz.

A Premier League következő idénye szombaton rajtol, az előző szezon júniusi újrakezdéséhez hasonlóan nézők nélkül. Richard Masters, a PL vezérigazgatója kifejtette, a liga és a klubok is készen állnak tesztjelleggel nézőkkel megrendezni mérkőzéseket annak érdekében, hogy október elejétől legalább valamilyen korlátozott számú szurkolót beengedjenek a stadionokba. Hozzátette, a nézők nélküli találkozóknak jelentős pénzügyi vonzata van a PL-csapatok esetében, mert egy bajnoki összecsapás átlagosan 20 millió fontos (7.9 milliárd forintos) forgalmat generál a gazdaság számára.

Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
1 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
12 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
13 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
19 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07
Ezek is érdekelhetik