Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 07:30
null
Az azeriek szerint már fél lábbal továbbjutott a Qarabag (Fotó: Mediaworks/Mirkó István)
Mint ismert, a Qarabag 3–1-re nyert a Ferencváros vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező 4. fordulójának (playoff) első mérkőzésén. Az azeri lapok csodálatos győzelemről és közeli főtábláról írnak, azonban Gurban Gurbanov vezetőedző óvatosabban értékelt.

„A Qarabag meggyőző győzelmet aratott a Ferencváros ellen”kezdi beszámolóját a xalqqazeti.az. Az azeri lap röviden beszámol arról, hogy ugyan Varga Barnabás góljával a magyar csapatnál volt az előny, de a második félidőben az azeri együttes háromszor is beköszönt, ezzel megfordította a találkozót.

Az azerbaijan-news.az oldal „csodálatos magyarországi győzelemről” ír. A portál felidézi, hogy a Qarabag 2022-ben az azeri 1–1-es döntetlen után is 3–1-re nyert Budapesten, továbbá megjegyzi, hogy az FTC az 59., míg a Qarabag a 65. az UEFA rangsorában.

„Egy lépésre a Bajnokok Ligájától a Qarabag” – olvasható a sherg.az cikkében. Gurban Gurbanov, az azeriek edzője azonban visszafogottabban fogalmazott: „Még egyáltalán nem tartjuk magunkat továbbjutónak. Gratulálok a játékosaimnak, mert a intenzív mérkőzés és a sok hazai szurkoló ellenére kitartottak és megtettek mindent a végéig.”

„A végeredmény nem téveszthet meg minket, a visszavágón is óvatosnak kell lennünk. Az ellenfél képes a semmiből is gólt szerezni, a lehető legkomolyabban kell vennünk a jövő heti mérkőzést – szögezte le Gurbanov, aki a kapott gól utáni időszakról is beszélt – Ha idegenben gólt kapsz, akkor a csapat nyugtalan lesz. A gól után tíz-tizenöt percig egyre nőtt rajtunk a nyomás, de fokozatosan sikerült visszanyerni a formánkat. A második félidőben nagyobb kockázatot vállaltunk, az volt a fő követelmény, hogy gólt szerezzünk. Ma még nem szabad ünnepelni a győzelmet.”

A qol.az cikkében megemlíti, hogy a Ferencváros 3–1-es legyőzése után a Qarabag több mutatóban is kiemelkedő. Az azerieknek van a legtöbb győzelmük a selejtezősorozatban (5), a legtöbb góljuk (13) és a legjobb gól/meccs mutatójuk (2.6), továbbá a legnagyobb labdabirtoklási arányuk (62 százalék) és a legnagyobb passzhatékonyságuk (84 százalék) is.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ferencvárosi TC–Qarabag FK (azeri) 1–3 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 19 675 néző. Vezette: Joao Pinheiro (Bruno Jesus, Luciano Maia) – portugálok
FTC: Dibusz – Gartenmann (I. Cissé, 64.), Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Kanikovszki (Levi, 77.), Ötvös (Zachariassen, a szünetben), O'Dowda – Joseph (Gruber, 70.), Varga B. (Pesics, 70.). Vezetőedző: Robbie Keane
QARABAG: Kochalski – M. Silva (Dani Bolt, 90+2.), Mustafazade, Medina, Jafarguliyev – Pedro Bicalho, Jankovics – Leandro Andrade (Addai, 58.), Kady, Zoubir (Kouakou, 90+2.) – Akhundzade (Gurbanli, 82.). Vezetőedző: Gurban Gurbanov
Gólszerző: Varga B. (29.), ill. Jankovics (50.), Medina (67.), Gurbanli (85.)

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
13 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
14 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik