Man. City: Újjá kell építeni a csapatot – Guardiola

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 13:02
null
Pep Guardiola szerint a bajnoki cím reményében újjá kell építeni a csapatot (Fotó: AFP)
A Manchester City labdarúgócsapatát irányító Josep Guardiola szerint újjá kell építenie az együttest ahhoz, hogy a következő idényben ismét harcban legyen a Premier League első helyéért.

 

A spanyol edző erről a bajnok Liverpool elleni, csütörtöki (mai) mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt.

„Újjá kell építeni a csapatot. Ez a világ minden klubjánál megtörténik” – fogalmazott Guardiola. Hozzátette, ezt mindenkinek el kell fogadnia, majd meg kell tenniük a szükséges lépéseket.

„Meg kell próbálnunk megtartani a mostani szintet. Nagyszerű játékosaink vannak, de amikor a szezon véget ér, megvizsgáljuk a lehetőségeket” – egészítette ki a szakvezető.

A City azok után, hogy sorozatban kétszer lett angol bajnok, a mostani idényben már hét fordulóval az idény vége előtt át kellett adnia a képzeletbeli koronát a Liverpoolnak.

A manchesterieknél a brazil Fernandinhónak és az argentin Sergio Agüerónak a következő szezon végén lejár a szerződése, míg a spanyol David Silváról már korábban kiderült, a bajnokság befejeztével távozik.

„Nem tudom, Agüeróék hosszabbítanak-e, de az biztos, hogy néhány játékost le kell cserélnünk. Ez nem katasztrófa, hanem a futball része” – fogalmazott Guardiola, akinek együttese még a Bajnokok Ligája augusztusi folytatásában is érdekelt lesz.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
14 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
15 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
21 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik