Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 14:34
Sajtóhírek szerint Kai Havertzet hosszabb időre elvesztette az Arsenal (Fotó: Getty Images)
A The Athletic értesülései szerint térdsérülést szenvedett az angol élvonalbeli Arsenal német válogatott csatára, Kai Havertz, akire a lap szerint hosszú ideig nem számíthat Mikel Arteta.

A The Athletic arról számolt be, hogy Kai Havertz nem vett részt csapata szerda reggeli edzésén. A lap úgy tudja, hogy – bár a vizsgálatok még korai szakaszban vannak – Mikel Arteta hosszabb ideig nem számíthat a 26 éves, német válogatott csatárra.

Havertz kiválása érzékeny veszteség lehet a londoniak számára, hiszen a keretben a német kiválásával csak a nyáron szerződtetett és az első fordulóban feledhető teljesítményt nyújtó Viktor Gyökeres az egyetlen egészséges csatár. A januárban súlyos térdsérülést szenvedő Gabriel Jesus várhatóan csak november második felében térhet vissza, ugyanakkor vészmegoldásként a közelmúltban szerződést hosszabbító Leandro Trossard is bevethető középcsatárként.

Havertz számára egyébként nem alakul ideálisan a 2025-ös év, hiszen ez már a második sérülése idén, miután februárban combhajlítóizom-szakadást szenvedett.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
8 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
11 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
12 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26
Ezek is érdekelhetik