THIS MEANS MÓR – Egy futballfüggő naplójából

GAZDAG JÓZSEFGAZDAG JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 17:03
Gazdag József Bródy Sándor-díjas, Feleki László-díjas és Móricz Zsigmond-ösztöndíjas újságíró az „Egy futballfüggő naplójából” című blog korábbi Facebook-oldalán a Liverpool labdarúgócsapata bajnoki címének kapcsán egy levelet osztott meg az olvasókkal.

THIS MEANS MÓRTHIS MEANS MÓR

(Ajánlás: azoknak a Liverpool-szurkolóknak, akik ezt nem érhették meg.)

Harminc év, szinte egy teljes élet.

Szabadrúgásgólom a Lokomotíva Kassa serdülőcsapata ellen, elvetélt futballista-pályafutásom egyetlen fényes pillanata (amikor még úgy tűnt, lehet belőlem valaki).

A Liverpool 1992-es csapatképe a Labdarúgás magazinból, az ágyam fölé ragasztva, Kozma Istvánnal a középső sorban (balról a negyedik). Az első Liverpool-mezem 1993-ból, amely túlélt mindent, pozsonyi és pécsi kollégiumokat, újrakezdéseket, költözéseket, albérleteket, fűtés nélküli, tenyérnyi cselédlakásokat a Nyugatinál, csak a Candy felirat kopott le róla.

A várakozás a kassai Slovan szálló hátsó bejáratánál 1998 szeptemberében, egy nappal az 1. FC Kassa–Liverpool UEFA-kupa-mérkőzés előtt, hátha megpillantom Michael Owent.

A TELJES TÖRTÉNETET ITT OLVASHATJÁK EL!

Legfrissebb hírek

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
2 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
19 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik