Liverpool: otthoni ünneplésre szólították fel a szurkolókat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.27. 10:49
A hatóságok és a polgármester is arra szólította fel a bajnok Liverpool FC labdarúgócsapatának szurkolóit, hogy otthon ünnepeljék az elsőséget.

„Nagyon aggódom. Tiszteletben tartom, hogy a rajongók ünnepelni akarnak, de azt kérem, saját és mások biztonsága érdekében menjenek haza, és otthon ünnepeljenek” – írta Twitter-bejegyzésében Joe Anderson polgármester. „Nagyon aggódom. Tiszteletben tartom, hogy a rajongók ünnepelni akarnak, de azt kérem, saját és mások biztonsága érdekében menjenek haza, és otthon ünnepeljenek” – írta Twitter-bejegyzésében Joe Anderson polgármester.

A városvezető szerint a koronavírus továbbra is nagy rizikót jelent, és a város már így is túl sok embert vesztett a járványban.

A második helyezett Manchester City csütörtöki vereségével a Liverpool harminc év után ért csúcsra az angol élvonalban, ezt követően pedig sorozatban második este több ezres tömeg gyűlt össze, hogy a „vörösök” 19. bajnoki címét ünnepelje.

Nagy-Britanniában több mint 309 ezer ember fertőződött meg, a halálos áldozatok száma pedig 43 400 felett van.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
2 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
19 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik