PL: a zárt kapus meccseken számítógéppel teremtenének jó hangulatot

Vágólapra másolva!
2020.05.19. 17:10
null
Szurkolók nélkül a Premier League sem lenne az igazi (Fotó: bleacherreport.com)
A Premier League vezérigazgatója számítógépes segítséggel teremtene jó hangulatot az angol labdarúgó-bajnokság zárt kapus mérkőzésein.

 

Richard Masters közölte, már vizsgálják annak a lehetőségeit, hogyan javíthatnának a televíziós élményen júniustól, amikor a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül folytatódhat a bajnokság. Hozzátette, a végső döntést a klubok és a műsorszolgáltatók bevonásával hozzák majd meg. Konkrétumokat egyelőre nem árult el, de jelenleg napirenden van a szurkolók ovációjának sugárzása felvételről, illetve számítógépes programmal generált szurkolók kivetítése is a stadionban lévő üres székek helyett.

A múlt hétvégén újraindult német Bundesliga mérkőzéseinek közvetítésén egyértelműen érezhető volt a szurkolók távolléte, a kommentátorok hangján kívül csak a játékosokat lehetett hallani.

A Premier League törekvése nem egyedülálló. Az Aarhus GF a Zoom nemzetközi videóplatformmal együttműködésben egy olyan digitális újítással készül a dán bajnokság újraindítására, amelynek segítségével futballmérkőzésre emlékeztető hangulatot teremthet zárt kapus rendezés esetén is. A stadionban számos kivetítőt helyeznek el, amelyeken a rajongók láthatók majd meccsnézés közben. Vagyis nem csak ők nézhetik a televízióban a találkozót, a játékosok is láthatják a drukkereket, és hallhatják, amint otthonról biztatják őket.

A Ferencváros stadionjában több ezer szurkolói bábut helyeznek majd el. A drukkereknek a saját képüket fel kell tölteniük az internetre, hogy virtuálisan ott legyenek az FTC bajnoki mérkőzésein.

Az angol bajnokságot – amely eredetileg május 17-én zárult volna – márciusban függesztették fel a járvány miatt, de a brit kormány a hónap elején megnyitotta a lehetőséget a profi sport újraindulásához. Zárt kapus mérkőzésekkel így a Premier League is folytatódhat, a tervek szerint júniusban, a csapatoknak még 9–10 mérkőzésük van hátra.

Legfrissebb hírek

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
7 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
18 órája

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01
Ezek is érdekelhetik