Chelsea: megegyeztek, ennyiért lesz Hazard a Real játékosa?

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 10:20
null
Már csak egy Hazard van a Chelsea-nél – de vajon ő még meddig? (Fotó: AFP)
Angol lapértesülések szerint a Chelsea megegyezett a Real Madriddal Eden Hazard-ról, a belga klasszis 115 millió fontért (nagyjából 130 millió euróért) vált klubot a nyáron.



Az Európa-liga döntőjére készülő Chelsea 28 éves szélsője karrierje egyik legjobb idényét futja, 19 gól mellett 16 gólpassz is felkerült a statisztikai lapjára – az Arsenal elleni finálén ezt még tovább javíthatja.

Az angol lapok már azt is tudni vélik, hogy 400 ezer font (nagyjából 450 ezer euró, mintegy 150 millió forint) lesz Hazard heti fizetése Madridban.

Érdekesség, hogy Eden Hazard két testvére, a korábbi újpesti Kylian, valamint az egy héttel ezelőtt a Dortmundhoz igazoló Thorgan is volt a Chelsea alkalmazásában, de idővel mind a ketten távoztak, most pedig Eden is finom utalást tett erre.

„Már csak egyvalaki hiányzik ebből a sorból, én! Majd meglátjuk” – mondta Eden Hazard mosolyogva a felvetésre az El-döntő előtt.

Hazard-ért a hírek szerint a Chelsea 100 millió fontot egyből megkap, további 15 milliót bónuszok formájában szerezhet meg a Real Madridtól.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ, BAKI
21.00:Chelsea (angol)–Arsenal (angol) (Tv:Digi Sport1, Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik