Chelsea: nincs felfüggesztés, a FIFA megtagadta a klub kérését

Vágólapra másolva!
2019.03.08. 16:23
null
A Chelsea-nek várnia kell a végleges döntésig (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség bizottsága úgy döntött, hogy nem függeszti fel a Chelsea átigazolási tiltását, így az angol klub továbbra sem regisztrálhat új játékost.

 

A londoniak a héten juttatták el fellebbezésüket a FIFA-hoz a következő két átigazolási időszakból való kizárás miatt, ám mivel az ügy várhatóan még jó darabig elhúzódik, arról is dönteni kellett, hogy a fellebbezés lezárultáig felfüggesztik-e a büntetés végrehajtását – ezt utasította el a kérdéssel foglalkozó bizottság.

A Chelseaazért kapott egy évre szóló eltiltást, mert a FIFA szerint 29 esetben vétett a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követett el a regisztrációs eljárásban. A „kékeknek” mellékbüntetésként 600 ezer svájci frankot (168 millió forint) is fizetniük kell, és a helyzet rendezésére három hónapot kaptak.

A FIFA két héttel ezelőtt egyúttal az angol tagszövetséget is elmarasztalta, 510 ezer svájci frankos bírságot rótt ki rá, és hat hónapot adott arra, hogy az FA tegye világossá, illetve rendezze a kiskorúak nemzetközi átigazolására vonatkozó szabályozását.

A nemzetközi szövetség hasonló érveléssel a Real Madridot és az Atlético Madridot is megbüntette 2016 januárjában. Előbbinek a CAS-nál sikerült elérnie a határozat felfüggesztését, utóbbinak viszont 2018 januárjáig érvényben maradt az átigazolásokból történt kizárása.

A Barcelonát 2014-ben hasonló okból szintén két időszakra zárták ki az átigazolásból.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35
Ezek is érdekelhetik