A labdarúgás Chuck Berryje – Őri B. Péter publicisztikája

Valószínűleg ma már kevés fiatalnak mond valamit a korszakos zseni, Chuck Berry neve, aki tavaly 90 éves korában halt meg. Pedig a rockzene egyik legnagyobb egyénisége volt. Maybellene című, 1955-ös számával tört be a popszakmába, színpadi „kacsamozgása", egyedi gitárstílusa meghatározóvá vált. A „Johnny B. Goode"-on nemzedékek nőttek fel, a „Roll over Beethoven"-t sokan a Beatleshez kötik, pedig az amerikai énekelte először, s Lennonékon kívül többek közt a Rolling Stones, a Status Quo és Tom Jones is feldolgozta. Jogosan kérdezhetnék: mi a csudának kell klasszis muzsikussal a sportnapilapban foglalkozni? A válasz egyszerű: a FourFourTwo futballmagazin legfrissebb angol és magyar kiadásában rendkívül érdekes cikk jelent meg a kiváló sportújságírótól, Andy Murraytől.

„Nem Chuck Berry találta ki a rock'n'rollt, Elvis Presley és Little Richard mellett mégis talán ő jutott a legközelebb a lényeghez azzal, hogy a szükséges alkotóelemeket a helyes sorrendben alkalmazta. És működött. Minden alkalommal, amikor arra kérte Beethovent, hogy vonuljon vissza, és Csajkovszkijt is tájékoztassa a világ változásairól, lenyűgözött kamaszok ezrei kaptak kedvet a gitározáshoz. »Amíg nem hallottam Chuck Berryt, azt sem tudtam elképzelni, mire lehetek képes« – idézte fel Pete Townshend, a The Who frontembere. »Kielemeztem minden hangot, amelyet játszott – mondta Keith Richards, a Rolling Stones ikonja. – Ha gitárosként nem is ő a legnagyobb példaképed, valószínű, hogy a példaképedet Berry inspirálta.«

S ha még mindig nem értenék, itt a megoldás.

Az idén nyáron „a kalandos múltú edző, a labdarúgás Chuck Berryje (erről majd később – Ő. B. P.) végre megérkezett Angliába. Marcelo Bielsa lett a Leeds menedzsere... A legjobban fizetett nem élvonalbeli edző: sajátos, önkényeskedésbe hajló modorával új színt hoz a Championshipbe. Nem fogunk unatkozni."

Nem mindennapi egyéniség, s meggyőződésem, a magyar szakvezetők is többek lehetnének, ha jobban megismernék őt és a futballról vallott felfogását. Pep Guardiola, az utóbbi idők legsikeresebb szakembere (a Barcelonával, a Bayern Münchennel és a Manchester Cityvel 24 trófeát nyert meg a különböző nemzetközi kupákban, illetve bajnokságokban) nem átallotta felkeresni az argentin trénert, mielőtt először leül a kispadra, hogy kikérje a véleményét.

Guardiola szerint: „Bielsa a világ legjobb edzője. Jelentéktelen, hogy hány címet szerzett munkássága során. Ennél sokkal többet számít az a felbecsülhetetlen hatás, amelyet a játékosaira és a kollégáira gyakorolt."

Valóban, Bielsa nevéhez nem köthető túl sok számottevő eredmény. Hazája válogatottjával győzött a 2004-es olimpián, ugyanabban az esztendőben második lett a Copa Américán, két argentin csapattal, a Newell's Old Boysszal (1991, 1992) és a Vélez Sarsfielddel (1998) bajnoki címet ért el, az „öreg fiúkkal" a Libertadores-kupa 1992-es döntőjébe jutott, az Athletic Bilbao együttesét pedig az Európa-liga és a Spanyol Kupa fináléjába vezette 2012-ben, az előbbit volt játékosa, a Diego Simeone irányította Atlético Madrid, utóbbit pedig Guardiola Barcelonája ellen. Leedsi állásáig összesen kilenc klubnál (az eddig említetteken kívül például az Espanyolnál, az Olympique Marseille-nél, a Laziónál és a Lille-nél volt edző, s az argentin mellett a chilei válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte. A nyártól a Chammpionshipben játszó nagy múltú Leeds United menedzsere lett. Eddig százszázalékos, mindhárom meccset megnyerte az angol csapattal.

Bielsa még gyerekként nem volt rest édesanyját gyakran elküldeni „a helyi újságoshoz, hogy beszerezze a napilapokat és Argentína legnagyobb sportújságját, az El Graficót, amit buzgón tanulmányozott... Ügyvéd nagyapjától, aki az ország egyik fő törvényhozója volt, megtanulta, hogy a tudás hatalom." Csoda, hogy a kis Marcelo nem lett szobatudós: otthon nem mindennapi kínálatból válogathatott, a családi könyvtár harmincezer kötetéből. Bielsa azt hirdeti, állandóan tanulni kell, meg kell ismerni a legújabb módszereket; s azt is kevesen mondhatják el magukról: „negyvennél is több sportmagazin előfizetője, beleértve a FourFourTwo-t is."

Munkamániás, ez már pályája legelején kiderült. Egyetemi együttest irányított, alig volt idősebb a csapattagoknál, akiket háromezer diák közül válogatott ki. Amikor egy argentin ifjúsági klubnál lett edző „meg volt győződve róla, hogy vidéken számtalan tehetséges, felfedezésre váró játékos rejtőzik, ezért egyik asszisztensével felosztották az országot hetven régióra, és lepattant Fiat 147-esével egyenként végigjárták őket. Például hajnali kettőkor jelentek meg Mauricio Pochettino házánál, ahol az alvó szülőket felkeltve bizonygatták a tizenhárom éves fiú, a mostani Tottenham-menedzser tehetségét a labdarúgásban." Gabriel Batistuta is neki köszönheti felfedezését.

Nem mindennapi beceneve nem lehet túl hízelgő Bielsának, de ő együtt tud élni vele. Kijelentette egyszer: „akár az ujját is levágná, ha ez garantálná a győzelmüket" – azóta hívják „Őrültnek". Szavai különben sokszor hatottak a meglepetés erejével, például „Ha a játékosaim nem emberek lennének, sosem veszítenék". Azzal is feltűnést keltett, hogy az olimpiai arany és a Copa América-ezüst megszerzése után kimerültségre hivatkozva kolostorba vonult. Erről ez olvasható az FFT cikkében: „Elvittem magammal az összes könyvet, amelyeket el akartam olvasni. De a telefonomat otthon hagytam, és tévém sem volt. Három hónapig éltem ott, ám a végére már magammal beszélgettem. Éreztem, hogy megőrülök."

Különc mivolta ellenére mindenütt kedvelték és kedvelik, szakmai szempontjai több mint elgondolkodtatók. „Védekezés, támadás, a kettő közti átmenet és a sebesség: ezek voltak a mantrák – írja Murray. – Megakadályozni az ellenfél térnyerését, visszaszerezni a labdát annyira elöl, amennyire csak lehet, dinamikusnak lenni és helyzetet kialakítani. Bielsa fáradhatatlanul ismételgette ezeket, ugyanakkor tudta, hogy a játékosoknak egyéni bánásmódra van szükségük. Bár minden támadószituáció különböző volt, a csapat annyit gyakorolta a figurákat, hogy a mozdulatok beleivódtak a labdarúgókba." A 63 éves szakember az öltözőben nem a demokrácia híve. Érthető, ő a felelős a döntéseiért, nem jó, ha beleszólnak a focisták. Egyszer, úgy tetszett, elcsábult, de kiderült, szó sem volt erről. Még argentin szövetségi kapitányként „megszavaztatta a futballistákkal, hogy három vagy négy védővel álljanak-e fel. Az utóbbi lehetőség nyert. »Ez mutatja, hogy ti mit szeretnétek – jelentette be Bielsa. – De akkor is három védővel játszunk. Csáó!«. Hihetetlen a munkabírása, olyasmivel is foglalkozik, amivel nem feltétlenül kellene. „A chilei Juan Pinto Durán tréningközpont az összeomlás határán állt, ezért Bielsa országjáró körútba kezdett, előadásokat tartott, hogy rávegye az embereket az adakozásra. A Bilbaónál más módszert választott: ő felügyelte az edzőpálya felújítását, és ha szükségesnek tartotta, beszámoltatta az építésvezetőt az éppen zajló munkálatokról. »Joga volt hozzá, hogy panaszkodjon rám – összegezte Bielsa, amikor a klub vezetői számonkérték. – De én csak azt tettem, amit az Athleticnek is kötelessége lett volna megtennie«".

Sajátos a viszonya a médiával is. Csak sajtótájékoztatón válaszol (nem tud angolul, tolmács segíti) a kérdésekre – ezt Guardiola is megtanulta tőle –, ám akkor nem sajnálja az időt, s bármilyen kényes téma terítékre kerülhet. Előfordult, hogy „több mint négyórásra sikerült, így az újságírók egy része még az esemény vége előtt távozni kényszerült, hogy le ne késse a lapzártát."

Az sem sok edzőre jellemző, hogy hajnalban fut, s lejátszóján szakmai előadásokat hallgat.

„»Ha a rock and rollnak új nevet kellene találni – morfondírozott egyszer John Lennon –, egyszerűen Chuck Berrynek hívnánk«" – olvasható a cikkben, melynek végén Murray megállapítja: az edzői mesterséget nem másról, mint Marcelo Bielsáról kell elnevezni.

Nem rossz páros...