MU: „Így tekintek magamra” – Ibra ilyen szerződést akar!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.18. 14:11
null
Ibrahimovic méltónak érzi magát a tízes mezre (Fotó: AFP)
Jó híreket kaptak a minap a Manchester United szurkolói, Marcos Rojo és Zlatan Ibrahimovic is játékra kész állapotban van a menedzser, José Mourinho szerint. A szerződés lejárta után a „vörös ördögökhöz” újra aláíró svéd támadó a Newcastle United ellen először léphet pályára tízes mezben – amit véleménye szerint aktuális csapatának mindig biztosítania kellene számára.

 

„Számomra a tízes a sztár. Ő az, aki a különbséget jelenti, aki feltűnést kelt, aki a csapat vezére, és megnyeri a meccset. Így tekintek magamra is” – fogalmazta meg álláspontját a 36 éves svéd.

„Amikor megérkezem egy klubhoz, bele kellene foglalni a kontraktusba, hogy a tízes mezt kapom. A Manchester Unitednél korábban Wayne Rooney viselhette ezt a számot, ő legenda, akit tisztelek. De már ő is váltott” – mondta Ibrahimovic.

A 116-szoros válogatott csatár korábban egyébként csak a PSG-ben hordhatta a futballban bűvösnek tartott mezszámot – bár ott is először a 18-as volt az övé. Az Ajaxban, a Juventusban és a Barcelonában a kilences szám szerepelt a mezén, az Internazionale játékosaként a nyolcast hordta, Milánó „másik felében”, a Milannál pedig a 11-est választotta.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
11 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34
Ezek is érdekelhetik