MU: Lukaku a választása előtt Ibrahimovictól kért engedélyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 22:32
Mint megírtuk, a Manchester United angol élvonalbeli futballcsapata hivatalosan is bejelentette Romelu Lukaku szerződtetését az Evertontól. A belga válogatott támadónak immár a mezszáma is megvan, ehhez azonban egy bizonyos Zlatan Ibrahimovic engedélyére is szükség volt...

„Mindig édesanyámtól kérdeztem meg, hogy melyik mezszámot válasszam. Korábban a tízesben játszottam többször, mivel anyukám születésnapja október 10-én van. Ezúttal a kilencesre esett a választás, a támadóknál ez egészen szokványos. Szép szám ez is, előtte pedig engedélyt kértem Zlatan Ibrahimovictól (ezt megelőzően a svéd birtokolta a kilences dresszt – a szerző). Ezúton szeretném megköszönni neki, hogy az áldását adta” – árulta el Romelu Lukaku.Romelu Lukaku.

A 24 esztendős belga öt évre szóló szerződést kötött az MU-val, ez azonban opciós joggal további egy esztendővel meghosszabbítható.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
16 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
54 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
22 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik