Haaland szerint Gianluigi Donnarumma a világ legjobb kapusa

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.06. 13:51
Fotó: Getty Images
A Brentford elleni győztes meccs után Erling Haaland, a Manchester City norvég válogatott centere nyilatkozott. A gólerős csatár a Spíler Tv videójában értékelte a csapat teljesítményét, emellett elárulta, hogy Donnarummát tartja a világ legjobb kapusának és kitért Mbappéra is, aki szintén jól kezdte az idényt és úgy érzi, lépést kell tartania vele az Aranycipőért folytatott versenyben.

„Az első félidőben jól teljesítettünk, több gólhelyzetünk is volt. Tijjaninak (Reijnders – a szerk.) megvolt a lehetősége, hogy megszerezze a második gólunkat, s ugyan nem sikerült, de a Premier League már csak ilyen, akárhova megyünk, egy teljesen különböző csata vár ránk az előzőhöz képest. A Brentford is jól játszotta a hosszú bedobásokra építő játékát, de Giginek (Donnarumma – a szerk.) köszönhetően lehoztuk kapott gól nélkül a meccset. Miután nem sikerült nyerni a hétközi BL-meccsen, igyekeztünk feltöldődni, s örülünk a végeredménynek” – mondta Erling Haaland, majd reflektált a hazaik nagy egyenlítési lehetőségére, amelyet a City olasz kapusa, Gianluigi Donnarumma hiúsított meg.

„Igen, más vele szembekerülni csatárként, mint más kapusokkal. Hatalmas termete van, de emellett ő a világ legjobb kapusa is, elég csak a Jasin-díjra gondolni, amit megkapott. Egy ilyen kaliberű kapussal szembekerülni motivációt adhat, de egyúttal meg is nehezíti a támadó dolgát” – fogalmazott a norvég center. Haaland riporteri kérdésre válaszolva azt is megjegyezte, hogy az Aranycipőért folytatott versenyben saját maga és Harry Kane mellett a Real Madrid francia támadójára, Kylian Mbappéra is figyelni kell.

 

 

Legfrissebb hírek

Három gól, három pont – az Everton elleni győzelmével már dobogós a Tottenham

Angol labdarúgás
3 órája

Zsinórban négy elveszített el Clásico után a Real Madrid megverte a Barcelonát!

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
6 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
15 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:00

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:04

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:27

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57
Ezek is érdekelhetik