Man. United: De Gea az Aston Villa elleni meccset is kihagyja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 16:49
A Manchester United labdarúgócsapatát irányító Louis van Gaal csütörtökön gyakorlatilag elismerte, hogy David de Geát nem nevezi az Aston Villa elleni bajnoki mérkőzésre sem.

Louis van Gaal már a Tottenham elleni idénynyitón sem számított David de Geára, mivel szerinte spanyol kapusa nem tud százszázalékosan a feladataira koncentrálni az eligazolásáról szóló pletykák miatt. A Real Madrid által megkörnyékezett kapust az argentin Sergio Romero helyettesítette a Spurs ellen, mégpedig remekül.

A United csütörtöki sajtótájékoztatóján Van Gaal elmondta, hogy a helyzet változatlan, az átigazolási időszak még tart, De Geának így továbbra is ugyanaz a problémája. Ezek után meglepő lenne, ha a spanyol kapus elutazna a Villa elleni bajnokira.

Sérült nincs a „vörös ördögök” keretében, csak Phil Jones betegsége okoz némi fejfájást a holland mesternek.

Van Gaal szót ejtett Javier Hernándezről és Adnan Januzajról is. Előbbivel közölte, hogy a mostani idényben Wayne Rooney helyetteseként számít rá, utóbbi pedig – annak ellenére, hogy a Tottenham ellen a keretben sem volt, és a Sunderland érdeklődik iránta – nem eladó.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
4 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
4 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
Tegnap, 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50
Ezek is érdekelhetik