MU: a Real Madrid sztárja visszatérhet Angliába

Vágólapra másolva!
2015.07.19. 10:02
A Daily Mirror szerint Gareth Bale, a Real Madrid labdarúgója visszatérhet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Premier League). A hírek szerint a Manchester United szerződtetné a walesit, aki Louis van Gaal korábban beharangozott meglepetés igazolása lehetne.

A Manchester United jelenleg az Egyesült Államokban készül a következő szezonra, ám a háttérben tovább folyik a munka a keret véglegesítésén. Louis van Gaal a Club América elleni győztes felkészülési mérkőzés után elmondta, számukra még nem ért véget az átigazolási időszak, sőt egy meglepetés igazolás is van még a tarsolyukban.

Bale két évvel ezelőtt szerződött a Tottenhamtől a blancókhoz, azonban – többek között nyelvi problémái miatt – nem érzi magát igazán jól sem a pályán, sem azon kívül a spanyol fővárosban. Így nem meglepő a „vörös ördögök" érdeklődése, hiszen amennyiben Ángel Di María a PSG-ben folytatja a pályafutását, a walesi személyében minőségi pótlás érkezhetne az Old Traffordra. Sajtóinformációk szerint akár 95 millió fontot is kérhet az 50-szeres válogatott játékosért a Real Madrid.

A 26 éves szélső minden sorozatot figyelembe véve 48 mérkőzésen lépett pályára az előző szezonban, amelyeken 17 találat mellett 12 gólpasszt is jegyzett. Szerződése 2019 nyaráig érvényes a Real Madridnál.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51

Rekordbevétel ellenére is jókora veszteséggel zárta a 2024–2025-ös idényt a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.09.17. 17:43

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23
Ezek is érdekelhetik