Man. United: itt a következő szezon meze, már az új gyártótól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 12:06
null
Az állítólagos hazai mez (Fotó: TalkSport)
A TalkSport azt írja, már tudják, milyen lesz a 2015–2016-os szezonban a Premier League-ben szereplő Manchester United első és második számú szerelése, amelyet az Adidas készít.

 

A „vörös ördögök" szurkolói két okból is nagyon várják a kedvencek új szereléseit.

1992 után ez lesz az első garnitúra, amelyet az Adidas készít a csapatnak. A német cég és a Manchester United rekordot jelentő 750 millió fontos megaszerződést kötött egymással a nyáron.

Másodsorban pedig ez lehet az a mez, amelyben a Manchester United visszatér a Bajnokok Ligája színpadára, feltéve, hogy sikerül kiharcolni a BL-szereplést Louis van Gaal vezetésével. Az MU 29 forduló után a selejtezőt jelentő negyedik helyen áll.

A TalkSport előrejelzése szerint a ManU jövő évi hazai dressze vörös lesz, fehér márkajelzéssel és gallérral, míg az idegenbeli fehér alapon fekete betétekkel készül.

Nem, ez nem a Real Madrid meze, hanem a Manchester Unitedé (Fotó: TalkSport)
Nem, ez nem a Real Madrid meze, hanem a Manchester Unitedé (Fotó: TalkSport)
Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
Tegnap, 8:56

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

NS-jótékonyság: aláírt Fradi-mez egy tapolcai kisfiú gyógyulásáért

Minden más foci
2025.09.24. 13:15

Mezskandalum – anno – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:57

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik