Arsenal: Wenger nehéz feladatot adott, német szélsőt hívnak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.21. 15:44
Angol lapértesülések szerint az Arsenal labdarúgócsapata a nyáron minden követ megmozgat, hogy megszerezze a Bayer Leverkusen német szélsőjét, Karim Bellarabit.

A Metro újságírói úgy tudják, Arsene Wenger régóta követi a brémai FC Oberneulandban nevelkedő, jelenleg a Bayer Leverkusent erősítő 24 esztendős szélső pályafutását, és most egyenesen a vezetőséghez fordult, azt kérve, a következő átigazolási időszakban lobogtassanak meg egy „jelentős” pénzköteget, amellyel el tudják csábítani a gyógyszergyáriaktól a négyszeres válogatott németet.

Wengerék mindenre elszántak, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a 2014-ben berobbanó támadó kevesebb mint egy hónapja hosszabbította meg a szerződését a Bayernél.

A német, valamint marokkói állampolgársággal is rendelkező szélső a 2014–2015-ös idényben alapembere a Leverkusennek, 25 bajnokin tíz gólt szerzett, valamint öt asszisztot osztott ki.

Bellarabi piaci értékét a transfermarkt.de nyolcmillió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39
Ezek is érdekelhetik