Tottenham: Dembélé jobb lehet, mint Modric - Bale

Vágólapra másolva!
2012.09.18. 09:18
Gareth Bale, a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur középpályása a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, a „sarkantyúsok" nyári szerzeménye, Moussa Dembélé akár többre is viheti a londoniaknál, mint a Real Madridba igazoló Luka Modric.

A 25 esztendős belga válogatott középpályás első mérkőzésén csereként beállva volt eredményes a Norwich elleni (1–1) találkozón, majd a hétvégén végigjátszotta a Tottenham Reading elleni, 3–1-re megnyert bajnokiját.

Gareth Bale, a londoniak walesi szélsője úgy véli, Dembélé remekül pótolhatja Modricot.

„Dembélé idejött, és fantasztikus volt. Gólt lőtt az első mérkőzésén, majd hihetetlenül játszott a Reading ellen, nagyszerűen segítette a csapatot. Nyilvánvalóan nem jó látni, amikor egy klasszis játékosunk elmegy, de biztos vagyok benne, hogy Dembélé be tudja tölteni a Modric távozásával keletkezett űrt, vagy akár még jobb is lehet” – nyilatkozta a Tottenham szélsője.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
12 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik