Liverpool: vérbeli Chelsea-szurkoló a labdarúgóklub megbízott elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.02. 09:33
Nem sok örömre volt okuk az idény során a Liverpool szurkolóinak, kellemetlen meglepetésből azonban maradt számukra a végére is, kiderült ugyanis, hogy a labdarúgóklub élére április közepén kinevezett Martin Broughton Chelsea-szurkoló.
Az amerikai tulajdonosok, Tom Hicks és George Gillett bő két hete jelentették be, hogy eladó a 18-szoros angol bajnok és ötszörös európai kupagyőztes klub, egyúttal felkérték a Barclays Capitalt vevő felkutatásával, az eladási folyamat felügyeletével pedig Broughtont, a British Airways légitársaság vezetőjét bízták meg.„Egy igazi szurkolótól, aki 55 éve drukkol egy csapatnak, nem lehet elvárni, hogy hirtelen maga ellen forduljon – indokolta, miért marad távol a Liverpool és a Chelsea vasárnapi összecsapásától. – Ha valaki olyan régóta kötődik egy csapathoz, mint én, annak ez már a vérében van” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik