Benítez a következő években új fejezetet írna a klub történetében

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 10:28
Ahogy arról korábban már hírt adtunk, szerda este nyilvánossá vált, hogy a Liverpool labdarúgócsapatának spanyol menedzsere, Rafa Benítez meghosszabbította szerződését, és 2014-ig tartó kontraktust írt alá a „vörösökhöz”. A spanyol menedzser a jövében még több trófeát nyerne csapatával, a klub tulajdonosai üdvözölték a szakember szerződéshosszabbítását.
Benítez már így is több a szurkolók szemében, mint egyszerű edző
Fotók: Imago
Benítez már így is több a szurkolók szemében, mint egyszerű edző
Benítez már így is több a szurkolók szemében, mint egyszerű edző
Fotók: Imago
Benítez már így is több a szurkolók szemében, mint egyszerű edző

Első reakciójában – a klub honlapján – a Liverpool menedzsere a klub, a szurkolók és a város iránti szeretetével magyarázta maradási szándékát, és elismerte, hatalmas megtiszteltetés lenne, ha kitölthetné szerződését, hiszen ebben az esetben Európa egyik meghatározó klubjának kispadján töltene mintegy tíz esztendőt.

A spanyol menedzser további öt évig irányíthat
A spanyol menedzser további öt évig irányíthat
„Ezt a klubot a világon mindenhol hatalmas tisztelet övezi hihetetlen gazdag történelme és kiemelkedő öröksége miatt. Célom, hogy ezeket az értékeket továbbra is fenntartsam, és tevékeny résztvevője legyek a klubtörténet új fejezetének megalkotásában” – mondta Benítez, aki köszönetet mondott a tulajdonosoknak is, amiért lehetővé tették szerződését.

„A klubnál mindannyian ugyanazt akarjuk: sikeresnek lenni nagy trófeák elnyerésével” – adta ki a jelszót Benítez, aki talán nem véletlenül épp a Manchester United ellen aratott 4–1-es idegenbeli siker után szignózhatta a papírokat.

A hír nyilvánosságra kerülésekor a klub két tulajdonosa, Tom Hicks és George Gillett szokatlan egyetértésben nyilatkozott.

„Csodálatos hír, hogy Rafa és a futballklub hosszú távú egyezségre jutott. Amióta 2004-ben átvette a menedzseri posztot, a csapat látványos fejlődésen ment keresztül. Biztos vagyok abban, hogy folytatni fogja a megkezdett építkezést, hiszen hatalmas becsvágy dolgozik benne. Kívánom, hogy további nagy eredményeket érjen el a csapattal – sikereket a szurkolóknak és mindenkinek, aki a klub érdekeit szolgálja” – méltatta a spanyol mestert Tom Hicks.

„Különleges adottsága és képessége van, amit nemcsak itt, a klubnál csodálnak, de az egész világon. A Real Madrid és a Manchester United elleni kiváló győzelmek nagyszerű pillanatai voltak a szezonnak, amely lendületet adhat a szezon méltó befejezésére” – kontrázott rá Hicksre a klub másik vezetője, George Gillett.

A spanyol szakember korábban dolgozott a Real Madrid utánpótlásánál, a Valladolidnál, az Osasunánál, az Extremaduránál, a Tenerifénél és a Valenciánál. A Valenciával 2004-ben UEFA-kupát nyert, legnagyobb sikerét már a Liverpoolnál érte el, 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a csapattal.

BENÍTEZ KARRIERJE A LIVERPOOLNÁL

BL-győzelem: 2004–2005
BL-döntő: 2006–2007
Európai Szuperkupa-győzelem: 2005
FA-kupa-győzelem: 2005–2006
Community Shield-győzelem: 2006
Klub-vb-döntő: 2005

PREMIER LEAGUE-SZEREPLÉS
2004–2005 5. 17 7 14 58
2005–2006 3. 25 7 6 82
2006–2007 3. 20 8 10 68
2007–2008 4. 21 13 4 76


A szimpatizánsok véleménye: „Jött, irányított, győzött”
A szimpatizánsok véleménye: „Jött, irányított, győzött”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik