FTC: 16 éves támadóval kötöttek profi szerződést

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 10:53
null
Varga Zétény (jobbra) továbbra is a Ferencváros tartalékcsapatánál bizonyíthat (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros első profi szerződését kötötte a 16 éves Varga Zéténnyel, aki továbbra is NB III-as labdarúgócsapatot erősíti majd – közölte a klub.

 

Varga Zétény a Lábatlani Egyetértés SE-ben kezdte ifista pályafutását, a 2017–18-as kiírásban lépett először pályára a Ferencváros színeiben. Első idényében rögtön 13 góllal bizonyította gólerősségét, majd volt 21, 11 és 14 találatos idénye is – hívta fel a figyelmet a Ferencváros honlapja.

A mostani, 2022–23-as kiírásban az U17 mellett már az NB III Közép-csoportjában szereplő fiókcsapatban is pályára lépett, méghozzá eddig tíz alkalommal (nyolcszor kezdőként), ráadásul két gólt is szerzett. Nem ismeretlen számára az első csapat sem, hiszen a Bicske elleni Magyar Kupa-mérkőzésen csereként beszállva már bemutatkozott Sztanyiszlav Csercseszov együttesében – írja a klub.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs, Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Cso Ku Szung (dél-koreai, Csonbuk Motors – Dél-Korea), Reynaldo (brazil, Goiás – Brazília), Didier Lamkel Zé (kameruni, KV Kortrijk – Belgium), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti, Gaziantep FK – Törökország), Aissa Laidouni (Olympique de Marseille – Franciaország, Hertha BSC, Wolfsburg – Németország, Celtic – Skócia)

Legfrissebb hírek

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
51 perce

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:08

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.07.07. 14:35

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 11:39
Ezek is érdekelhetik