La Liga: a madridi bíróság illegálisnak minősítette a CVC-vel kötött szerződést

Vágólapra másolva!
2023.06.09. 19:04
null
A bíróság szerint a La Liga 2.1 milliárd eurós szerződése illegális (Fotó: Getty Images)
A madridi 47. számú bíróság illegálisnak minősítette a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) a CVC nevű befektetői alappal kötött szerződését – írja az El Espanol

A bíróság indoklása szerint a szerződés aláírását szentesítő közgyűlés megsértette az érvényes szabályokat, ráadásul a klubok rendelkezésére bocsátott dokumentáció sem volt teljes körű.

Mint ismert, a szerződés értelmében a befektető 50 évre megkapja az audiovizuális jogok 8.2 százalékát. Az érintett 42 klub közül 37 szavazott igennel – legalább 32 klub támogatását kellett elnyerni a szerződés megkötéséhez –, míg egy tartózkodás mellett négyen nemmel szavaztak. Utóbbiak között volt a spanyol klubfutball három emblematikus együttese, a Real Madrid, az FC Barcelona és az Athletic Bilbao, továbbá az Ibiza.

A döntés nem jogerős, így a Liga minden bizonnyal fellebbezést fog benyújtani. A szerződéssel egyet nem értő három klub – a Real Madrid, az FC Barcelona és az Athletic Bilbao – az év elején már megtámadta a bíróságon a megállapodást, de a döntéshozók akkor a Ligának adtak igazat.

 


 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58
Ezek is érdekelhetik