A Manchester United válogatott középpályása, Owen Hargreavas (képünkön) nem játszhat az angol válogatott soron következő két Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésén, Észtország, illetve Oroszország ellen.


A manchesteriek által régóta körüludvarolt, de a német Bayern Münchentől végül csak idén nyáron szerződtetett Hargreavasnek Sir Alex Ferguson kulcsfeladatot szánt a United középpályáján, ám ezt a tervét a játékos sérülése egyelőre megakadályozza.
Hargreaves nélkül már két BL-mérkőzést vívott meg az MU, amely kezdésnek a Sportingot verte Lisszabonban, majd kedden az AS Romát hazai pályán, egyaránt 1-0-ra.
„Owen Hargreavest még injekciózzák - mondta sérült játékosáról Ferguson -, még legalább három vagy négy hétig nem számíthatunk rá.”
Hargreaves mindössze három találkozón léphetett pályára új csapata színeiben, amikor a válogatott Izrael elleni Eb-selejtezőjén combsérülést szenvedett, szeptember nyolcadikán. Felépülése a vártnál is jobban elhúzódik.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU
Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45
Ezek is érdekelhetik