Remek játékkal nyert Denverben a Bucks; megint megizzadt a Lakers

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 09:57
null
Egymás után másodszor nyert hosszabbításban a Lakers (Fotó: Getty Images)
A Milwaukee nyerte a játéknap rangadóját, San Antonióban is kikapott a GSW, jó támadójátékkal győzött a Dallas, az OKC kis híján megfogta a Los Angelest. Ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában.

 

Charlotte Hornets–Houston Rockets 119–94

A záró etapban döntött a Hornets. Alapvetően szoros meccset játszottak a felek, de a negyedik negyedre valamiért teljesen szétesett a Houston, a Charlotte pedig ezt könyörtelenül kihasználta: egy 19–1-es futással kezdték ezt a játékrészt a hazaiak, akik összességében 29–7-re húzták be ezt a tizenkét percet. Ez eldöntötte a küzdelmet, addig is jól játszott a Hornets, de itt eltűnt mellőle az ellenfél, úgyhogy a back-to-back ellenére magabiztos győzelmet húzott be James Borrego csapata. Egyénileg ismét LaMelo Ballt kell kiemelnünk, az újonc irányító 24 ponttal, 7 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt, nem mellesleg 7/12 triplát küldött a gyűrűbe és vele a pályán +29-ben volt a Hornets – mellette Gordon Hayward (19 pont, 3/5 tripla) és Miles Bridges (19 pont, 10 lepattanó) is hozzátette a magáét, csapatszinten 19 hármast süllyesztettek el és uralták a lepattanózást is, úgyhogy már csak fél meccsre vannak a Pacerstől.

Elől-hátul bajban volt a tartalékos Rockets. A hosszú időre kidőlő Christian Wood mellett John Wall és Eric Gordon sem tudott pályára lépni a vendégeknél, ez pedig nagyon meglátszott a játékukon, hiszen egyrészt támadásban nem volt bennük tűzerő, másrészt védekezésben sem működött a rendszer – Stephen Silas vezetőedző szerint a Wall–Gordon páros a védekezésük alappillére, őket nem lehetett most pótolni. Három negyeden keresztül így is közel voltak, de aztán az utolsóban hét és fél percen keresztül nem tudtak mezőnykosarat dobni, 2/19-es mezőnymutatót hoztak az egész játékrész során, ami megpecsételte a sorsukat – a jó szériájuk után most ismét lefelé haladnak, meglátjuk, hogy ki tudnak-e jönni ebből a kisebb gödörből, amibe igazából Wood sérülése lökte bele őket.

A Hornets legjobb dobói: Ball 24/21, Hayward 19/9, Bridges 19/6
A Rockets legjobb dobói: Oladipo 21/9, McLemore 15/12, House Jr. 13/6, Tate 13

Chicago Bulls–Washington Wizards 101–105

Egylabdás végjátékban nyert a Wizards. A back-to-backet játszó vendégeknél nem volt ott a pályán a pihentetett Russell Westbrook, de egyrészt Bradley Beal hozta magát (35 pont, 7 gólpassz, 15 kiharcolt büntető), másrészt a 23. születésnapját ünneplő Rui Hachimura dupla-duplázott, harmadrészt pedig most védekezésben is megvolt az az energia, amit eddig csak nagyon elvétve láthattunk a gárdánál. A fővárosiak a 13 ponttal megnyert második negyeddel ragadták magukhoz a kezdeményezést és onnantól végig ők jártak előrébb, a Chicago hol feljött egy labdányira, hol lemaradt megint, nagyjából ez volt a mérkőzés képe – így érkeztünk meg a végjátékhoz is, ahol ismét a Bulls rohamozott és visszakapaszkodott két pontra. A szoros végjátékot azonban most behúzták a vendégek, ugyan kihagytak két clutch büntetőt, Beal eladta a labdát és engedtek egy támadópattanót is, de a Chicago ennyi esélyből sem tudott fordítani – az utolsó dobás a hazaiaké volt, de Zach LaVine közelije kimaradt Alex Len felett, a lepattanó után pedig Beal büntetői beállították a végeredményt.

Az ilyeneket nyerni kell. Idén már nagyon szeretne playoffba jutni a Chicago, de rengeteg olyan meccset veszít el a gárda, amelyen reális esélye van a győzelemre – most például a fáradt, Westbrook nélküli, amúgy is gyengébb Wizards ellen mindenképpen nyernie kellett volna, de nem tudta megoldani. A Lauri Markkanent hetekre elveszítő gárdában csak Zach LaVine volt jó (35 pont, 6 gólpassz), a többiek most nem igazán segítették, a csapatjáték nem működött, úgyhogy a gyengébb második negyed után végig rohantak az eredmény után, de nem volt bennük annyi pont, hogy egy nagyobb futással átvegyék az irányítást. A végén aztán így is nyerhettek, vagy legalább hosszabbításra menthettek volna, de ott már LaVine is hibázott – ha sorra elrontják az ilyen meccseket, akkor nehezen lesz rájátszás...

A Bulls legjobb dobói: LaVine 35/9, Young 14, Valentine 11/9
A Wizards legjobb dobói: Beal 35/3, Hachimura 19/3, Len 13

Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 113–128

Egy nagy futással nyert az extrán dobó Toronto. Nem volt könnyű helyzetben a vendégcsapat, ugyanis OG Anunobyra még nem számíthat, Kyle Lowry alig nyolc játékperc után kidőlt hátfájdalmak miatt, majd a harmadik negyedben a két technikaival kiállított Nick Nurse vezetőedzőt is elvesztette a társaság. Ez utóbbi (Grayson Allen flagrant faultjával együtt) azonban már kellően felpaprikázta ahhoz a kanadaiakat, hogy nem is egy, hanem rögtön két sebességi fokozattal feljebb kapcsoljanak: elsősorban védekezésben léptek szintet, de támadásban is felpörgették a ritmust, úgyhogy egy 27–5-ös futást raktak össze, amellyel kétszámjegyű előnyt építettek fel és a Memphis innentől már nem jelentett rájuk különösebb veszélyt. A vendégeknél Fred VanVleet (32 pont, 9 gólpassz, 4/7 tripla, 12/12 büntető), Pascal Siakam (32 pont, 6 gólpassz, 5/8 tripla) és Norman Powell (29 pont, 6/9 tripla) is nagyot játszott, csapatszinten 54.5 százalékkal tüzeltek mezőnyből és 54 százalékkal küldtek a gyűrűbe 20 darab hárompontost – a 90 százalék feletti büntetőzés már csak hab a tortán, összeségében parádés dobóformát mutatva arattak fontos idegenbeli győzelmet.

Folytatódik a Memphis zuhanása. A zsinórban hét győzelem óta ez már sorozatban a negyedik veresége volt a hazai csapatnak, pedig támadásban összességében megtette a gárda, amit lehetett. Jonas Valanciunas dominált korábbi csapata ellen (27 pont, 20 lepattanó), ő jelentette az alapot, plusz a kisemberek is hozzá tudtak tenni, Dillon Brooks 22 egységig jutott, Ja Morant pedig 18-nál állt meg 9 gólpasszal, de hiába, az említett 27–5-ös futás elvette tőlük a győzelem esélyét – védekezésben nem tudták megállítani a Toronto kulcsembereit és bár korábban hátul kifejezetten jó csapatnak számítottak, de az utóbbi mérkőzéseiken éppen ez sodorta őket ilyen hullámvölgybe. Következőleg a jó formában lévő Charlotte lesz az ellenfél, az sem ígérkezik könnyű estének...

A Grizzlies legjobb dobói: Valanciunas 27, Brooks 22/12, Morant 18/6
A Raptors legjobb dobói: VanVleet 32/12, Siakam 32/15, Powell 29/18

Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 127–122

Újabb pontzáporos Dallas-győzelem. A GSW ellen megnyert pisztolypárbaj után most sem a jó védekezésének köszönheti sikerét a Mavs, de amíg jönnek a győzelmek, addig ez talán nem akkora gond: ezúttal is túldobta ellenfelét Rick Carlisle alakulata. A hazaiak most nem feltétlenül a kissé felemás teljesítményt nyújtó Luka Doncic (26 pont, 9/22 mezőnyből, 5 gólpassz, 7 eladott labda) miatt nyertek, sokkal inkább a több lábon álló csapatjátékkal: Kristaps Porzingis nagyon élt (27 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 6 blokk, 4/7 tripla), Josh Richardson sok terhet levett Doncic válláról (18 pont, 8 gólpassz), a padról pedig Tim Hardaway Jr. szórt be 24 pontot – 50 százalék feletti mezőnymutatóval, 30 gólpasszal, abszolút hatékony és eredményes támadójátékkal rukkoltak elő. A 43–22-re megnyert első negyed után azonban nem hogy nem lett ebből kiütés, hanem kifejezetten szorossá tette a végét a Minnesota, amely 45–32-re vitte el a záró etapot – még három perccel a vége előtt is 12 pont volt közte, de az utolsó percre mindez három egységre csökkent. Itt aztán Richardson vállalt magára és süllyesztett is el egy clutch dobást, amellyel stabilizálta a helyzetet, majd egy jó védekezés után két büntetőt is a helyére küldött, így megnyerte a meccset a Mavs – lassan, de biztosan kapaszkodik felfelé a gárda.

Hiába Beasley nagy negyede. Főleg Malik Beasley miatt lett szoros a vége, egyébként azért a pocsékul védekező Minnesota olyan túl nagy kihívás elé nem állította ellenfelét – három negyeden keresztül egyértelmű különbséggel vezettek a hazaiak, annyi, hogy nem dőlt el a találkozó. A Wolvesnál aztán Beasley üzemmódot váltott a záró etapra, ahol egymaga 22 pontot tett fel a táblára, sorra hozta a kosarakat, minden helyzetet megoldott, minden dobása ült, az ő komoly extrájával pedig feljöttek 123–120-ra – ennél tovább viszont nem jutottak, az utolsó dobást a 30 ponttal a szezoncsúcsát beállító Beasley is elrontotta. Mellette az újonc Anthony Edwardsot is érdemes megemlíteni, aki 22 ponttal, 2 labdaszerzéssel és 2 blokkal segített be – D'Angelo Russellre egyébként most nem számíthattak, alig hat percet bírt, aztán az eddig meglévő sérülése miatt inkább kiültették, nem állt készen a játékra. A vége jól nézett ki a Wolves számára, összességében viszont újabb vereséget szenvedtek, úgyhogy már 4.5 meccsel vannak lemaradva a legközelebbi nyugati csapattól.

A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 27/12, Doncic 26/3, Hardaway Jr. 24/12
A Timberwolves legjobb dobói: Beasley 30/18, Edwards 22/9, Nowell 18/3

San Antonio Spurs–Golden State Warriors 105–100

Ez Murray meccse volt. Dejounte Murray elől-hátul a Spurs legjobbjaként tündökölt ezen a találkozón, a hazaiak hátvédje 27 ponttal, 10 lepattanóval és 8 labdaszerzéssel (!) büntette a GSW-t és főleg utóbbi számít igazán extra produkciónak – ebben az idényben még senki nem csinált ilyet, saját ötös szezoncsúcsát pedig már a nagyszünetig beállította. A hajrában aztán a pontjai is nagyon kellettek, a hullámzó, oda-vissza billegő összecsapáson 14 pontos hátrányból állt fel a San Antonio, sőt, a záró etapban már nagyobb részt a hazaiak vezettek, a hajrához ők érkeztek meg előnnyel, de a GSW Steph Curry dobásaival visszajött egyetlen pontra, kellett még a kosár a texasiaknak. Ezt pedig Murray a legjobbkor szállította is, 98–97-nél, 12.6 másodperccel az órán beverte a meccset igazából eldöntő triplát – Curry ugyan még válaszolt, de innentől már „csak” büntetőzni kellett, amit a 21 pontos, 10 gólpaszos DeMar DeRozan meg is oldott, úgyhogy fontos győzelmet aratott Gregg Popovich alakulata.

Kevés lett a kétfős hadsereg. Steph Curryre megint nem lehetett panasz a Warriors részéről, a vendégek vezére 32 pontot, 7 lepattanót, 6 gólpasszt és 6/11 triplát tett a közösbe, ráadásul a végjátékban sorra hozta a jó játékokat, a fontos kosarakat, hogy legyen még esélyük nyerni. Mellette azonban egyedül Kelly Oubre Jr. (24 pont, 4/8 tripla) emelhető ki, ő még hozta a szükséges teljesítményt, a többiek viszont betliztek – nem működött tökéletesen a small-ball, eladtak húsz labdát, gyengébben is dobtak ellenfelüknél, úgyhogy végül ez a Curry-Oubre páros nem lett elég a sikerhez. Hiába osztott szét megint tíz gólpasszt Draymond Green, a pontokat ő sem hozta, márpedig most erre lett volna nagy szükség – újabb vereségükkel már kicsúsztak a playoff-helyekről, megelőzte őket a Sacramento.

A Spurs legjobb dobói: Murray 27/6, DeRozan 21/3, Pöltl 14
A Warriors legjobb dobói: Curry 32/18, Oubre Jr. 24/12, Wiggins 11

Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 119–113

Chris Paul hiánya is belefért. A back-to-back miatt nem lépett pályára a hazaiaknál a veterán karmester, de ha nem is könnyen, azért a végén kimozogta az ő hiányát a phoenixi együttes. Devin Booker igyekezett pótolni a kieső pontokat, végül 36-ig jutott 8 gólpaszal és 5/9 triplával, mellette Mikal Bridges (22 pont, 8/10 mezőnyből) és Deandre Ayton (15 pont, 16 lepattanó, 3 blokk) is kitett magáért, összességében 50 százalék felett dobtak mezőnyből és 46 százalékkal tripláztak, de így is a hajrában tudták csak a maguk javára fordítani az összecsapást. Addig maximálisan egyenrangú ellenfél volt a Cleveland, sőt, még bő két perccel a vége előtt is a vendégek vezettek 113–111-re, itt azonban Cameron Johnson elsüllyesztett egy óriási triplát, Booker hozzátett egy büntetőt, sorozatban négy jó védekezést mutattak be, majd Bridges négy büntetője lezárta a küzdelmet – lefagyott a Cavs, a hazaiak pedig éltek a lehetőséggel. Monty Williams vezetőedző végül azért inkább Bookert dicsérte, szerinte a hátvéd a szezon egyik legjobb teljesítményét hozta ezen az estén – megvan az értékes győzelem, most pedig készülhetnek a Bucks elleni rangadóra.

Legalább támadásban javult a Cavs. Az utóbbi meccseken szörnyű támadójátékot produkált a Cleveland, már mérkőzések óta nem találta a ritmust a gárda, ezúttal viszont legalább ezen a téren sikerült kitörni a gödörből: a vendégek 50 százalék felett dobtak mezőnyből és utoljára hét mérkőzéssel ezelőtt tudtak ennyi pontot feltenni a táblára. Az összesen 40 pontig és 12 gólpasszig jutó Sexton–Garland hátvédpár jól bontotta az ellenfél védekezését, megvoltak a helyzetek, Andre Drummond is hozta a szokásost (15 pont, 14 lepattanó, 3 labdaszerzés, 2 blokk) és teljesen jól is néztek ki egészen a hajráig, ahol elrontottak sorozatban három clutch dobást, Sextonra pedig ráfújtak egy támadófaultot, amivel a Cavs-pad finoman szólva nem értett egyet. Ez megpecsételte a sorsukat, hiába javultak, nem tudtak idegenbeli bravúrgyőzelmet aratni – ha viszont ezt a játékot viszik tovább, akkor a folytatásban kijöhetnek a hullámvölgyből.

A Suns legjobb dobói: Booker 36/15, Bridges 22/3, Moore 17/3
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 23/6, Garland 17/3, Drummond 15

Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 112–125

A Bucksé a rangadó. Az első negyedben borzalmasan védekezett a Milwaukee, de hét pontnál nagyobb hátrányba itt sem került a társaság és a folytatásban sikerült átvennie az irányítást – a nagyszünetben még három ponttal a Denver vezetett, ezt követően viszont már a vendégek akarata érvényesült. A Bucksnál Jannisz Adetokunbo (30 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) és főleg Khris Middleton (29 pont, 8 lepattanó, 12 gólpassz) remek meccse nagyon kellett a sikerhez, hiszen Jrue Holiday nem tudta vállalni a játékot, ő nem volt ott a pályán – a két vezér mellett az 50–38-ra megnyert lepattanózás, a 40 százalékos triplamutató és főleg a második félidei védekezés volt az, amivel a Nuggets fölé tudtak nőni. A nagyszünet után gyakorlatilag lebontották a Denver játékát, elvették a mozgásaikat, a passzaikat, Janniszék pedig továbbra is üzembiztosan hozták a kosarakat, így tíz pont feletti előnyt építettek ki és a hajrában sem remegtek meg, végigértek ezzel a fórral. Mike Budenholzer alakulata így már zsinórban ötödször nyert és idegenben is behúzott egy rangadót, jelezte, hogy a Phillynek nézegetnie kell a „visszapillantót”...

Elfogyott a Denver. Parádésan kezdett a hazai alakulat, az első negyedben 68 százalékkal dobott és 42 pontot szerzett, ezt követően viszont teljességgel lefulladt a támadójáték – a második játékrészben már csak 27, a harmadikban pedig 37 százalékkal célzott Mike Malone legénysége, ez hosszabb távon nem férhetett bele. Az igazi gondot az jelentette, hogy a teljes második félidőben összesen kilenc gólpasszt és hat eladott labdát jegyeztek, ebből is látszik, hogy mennyire megállt a megszokott játékuk – Nikola Jokics (35 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz, 0 eladott labda) most is MVP-formában játszott, de ő sem tudott segíteni megtorpanó csapatán. Jamal Murray ugyan visszatért, de 4/17-es mezőnymutatóval riogatott, Jokics fegyverhordozójaként most a 24 pontos Will Barton tündökölt, de a második félidőben egyszerűen nem tudták tartani a lépést a Milwaukee-val – most már zsinórban harmadszor kaptak ki, kezd aggasztó lenni a helyzetük.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 35/9, Barton 24/9, Millsap 14/6
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 30/6, Middleton 29, Forbes 15/9

Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 119–112 – hosszabbítás után

Ezt megmentette a Lakers, majd az OKC is, de végül a bajnok nyert. Nagyon úgy tűnt, hogy véget ér a Los Angeles győzelmi sorozata, mert a rendes játékidő túlnyomó részében a Thunder vezetett, még a záró etapban is 11 pont volt a vendégek előnye. A Lakers innen szedte össze magát és LeBron James, valamint Dennis Schröder játékaival fordított, ám 110–107-nél Schröder elrontott egy büntetőt, amellyel lezárhatta volna a mérkőzést – így némi kavarodás és egy feldobás után Shai Gilgeous-Alexander alig egy másodperccel az órán hosszabbításra mentette a meccset. Itt mindkét fél úgy érezhette, hogy kiengedte a kezéből a győzelmet, a ráadásban azonban már a LAL volt pontosabb: egy 7–0-val kezdtek a hazaiak és végül az öt perc során összesen két pontot kaptak, úgyhogy megvan zsinórban az ötödik sikerük is. Anthony Davis nem játszott, de James (28 pont, 14 lepattanó, 12 gólpassz) és Schröder (19 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) működtette a támadójátékot, a padról pedig 21 ponttal és 8 lepattanóval szállt be Montrezl Harrell, 16 ponttal és 4/5 triplával Wesley Matthews, illetve dupla-duplával Kyle Kuzma – egymás után másodszor nyertek hosszabbítást, két nap múlva viszont újra a Thundert kell legyűrniük.

A túlórára nem maradt erő. Megérdemelte volna ezt a győzelmet az OKC is, Shai Gilgeous-Alexander (29 pont, 7 lepattanó, 10 gólpassz), Darius Bazley (21 pont, 16 lepattanó) és Hamidou Diallo (20 pont, 11 lepattanó) vezetésével óriásit küzdöttek, jól védekeztek, lehúztak 15 támadópattanót, mindent megtettek a sikerért és egészen a negyedik negyed hajrájáig úgy tűnt, hogy ezt meg is csinálják. Ott azonban érezhetően elfáradtak, jöttek a bosszantó hibák, amelyeket akkor még Bazley megnyert feldobása és Gilgeous-Alexander három büntetője némi szerencsével kijavított, de a ráadásban már nem tudtak felnőni a feladathoz – jöttek az eladott labdák, az elrontott figurák, a rövid dobások, miközben a Los Angeles egy-két jó támadással elvitte a győzelmet. Bánhatják, hogy a rendes játékidőben nem volt még bennük mondjuk két jó perc, mert az akár elég is lehetett volna a bravúrhoz, mindenesetre két nap múlva újra próbálkozhatnak.

A Lakers legjobb dobói: James 28/6, Harrell 21, Schröder 19/3
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 29/12, Bazley 21/6, Diallo 20/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 119–112 – hosszabbítás után
Charlotte Hornets–Houston Rockets 119–94
Chicago Bulls–Washington Wizards 101–105
Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 113–128
Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 127–122
San Antonio Spurs–Golden State Warriors 105–100
Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 119–113
Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 112–125

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik