Elvette a Boston pályaelőnyét a Heat, ismét nyert az OKC

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 07:24
A remekül triplázó Miami győzött Bostonban (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint csütörtök hajnali mérkőzésein a Miami Heat nyert Bostonban ezzel kiegyenlítve a párharcot, míg az Oklahoma City Thunder másodszor is legyőzte a Pelicanst.

A Keleti Konferencia éllovas Boston elvesztette pályaelőnyét, ugyanis a 8. kiemelt Miami Heat ellentmondást nem tűrően játszott. Ugyan a hazaiaknál Jaylen Brown 33, míg Jaysom Tatum 28 pontig jutott, a 23 triplát bedobó Heat ellen ez is kevés volt. A Miaminál ketten is dupla duplát értek el, Bam Adebayo 21 ponttal és 10 lepattanóval, míg Tyler Herro 24 ponttal és 14 assziszttal zárt. A párharc állás 1–1.

 

A másik első kiemelt, a Nyugati Főcsoport éllovas Oklahoma City Thunder ellenben nem adott esélyt a New Orleansnak. Shai Gilgeous-Alexander 33 pont, míg az újonc Chet Holmgren 26 pontot szórt, az OKC pedig szinte végig vezetve magabiztosan nyert 124–92-re. A párharcban 2–0-ra vezet a Thunder, a következő két mérkőzést New Orleansban rendezik.

NBA
NEGYEDDÖNTŐ , 2. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT
Boston Celtics (1.)Miami Heat (8.) 101–111
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1
NYUGATI FŐCSOPORT
Oklahoma City Thunder (1.)–New Orleans Pelicans (8.) 124–92
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–0

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Ezúttal nem bírt az OKC-vel a Lakers

Amerikai sportok
2025.04.09. 07:21

A Kings a Pistons, a Heat a 76ers ellen nyert az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.04.08. 07:10

NBA: a Lakers 27 ponttal verte a ligaelső Oklahomát

Amerikai sportok
2025.04.07. 06:56

36 pontos tripla duplával vezette győzelemre a Bucksot a „görög szörny”

Amerikai sportok
2025.04.06. 08:32

A Boston Celtics NBA-rekordot állított fel

Amerikai sportok
2025.04.05. 08:26

NBA: zsinórban 11. győzelmét aratta a Nyugati első OKC

Amerikai sportok
2025.04.03. 07:03

NBA: a Boston Celtics beállíthatja a ligarekordot

Amerikai sportok
2025.04.01. 06:54
Ezek is érdekelhetik