|
Újjáépítés zajlik Seattle-ben, Richard Sherman a csoportrivális 49ersnél folytatja a pályafutását (Fotó: The News Tribune) |
TOPCSERÉK – AKTÍV BARNÁK ÉS KOSOK, RABOLTAK A CSIKÓK
A 0–16-tal záró Cleveland és a Los Angeles-i piacot meghódítani kívánó Rams is rendkívül aktív volt, a Browns többek között Tyrod Taylort (irányító), Jarvis Landryt (elkapó) és Demarious Randallt (szélső hátvéd) is megszerezte – miközben azért a távozók listája sem éppen rövid –, a Kosok pedig gyakorlatilag mindent egy lapra tettek fel: érkezett két kiváló, egyben balhés szélső hátvéd is Marcus Peters és Aqib Talib személyében, a villámgyors elkapó Brandin Cooks a Patriotstól – illetőleg szabadügynökként Ndamukong Suh –, a sémaváltás után visszaeső Alec Ogletree és Robert Quinn viszont távozott.
A legmagasabb draftjogot érintő cserét a Colts és a Jets bonyolította le, a New York-i csapat a két veterán irányító szerződtetése után meglepően sokat feláldozott azért, hogy a hatodik helyről a harmadikra előrejöjjön – várhatóan ugyancsak egy irányítóért.
A nevesebb játékosok közül távozott a Giants-klasszis Jason Pierre-Paul, míg Alex Smith Washingtonban folytatja a pályafutását.
A TOP 20 (DRAFTJOGOT) ÉRINTŐ CSERE 1. | Indianapolis Colts | New York Jets |
| 1/3 | 1/6+2/37+2/49+2017/2 |
2. | Cincinnati Bengals | Buffalo Bills |
| 1/12+6/187 | 1/21+5/158+Cordy Glenn, támadófalember |
3. | Los Angeles Rams | New England Patriots |
| 1/23+6/198 | 4/136+Brandin Cooks, elkapó |
4. | Cleveland Browns | Buffalo Bills |
| 3/65 | Tyrod Taylor, irányító |
5. | Tampa Bay Buccaneers | New York Giants |
| 3/69+4/108 | 4/102+Jason Pierre-Paul, irányítósiettető |
6. | Washington Redskins | Kansas City Chiefs |
| 3/78+Kendall Fuller, szélső hátvéd | Alex Smith, irányító |
7. | Cleveland Browns | Green Bay Packers |
| 4/101+5/138+DeShone Kizer, irányító | 4/114+5/150+Demarious Randall, szélső hátvéd |
8. | Denver Broncos | Washington Redskins |
| 4/109+5/142+5/163 | 4/113+5/149+Su'a Cravens, söprögető |
9. | Miami Dolphins | Los Angeles Rams |
| 4/111+6/183 | Robert Quinn, irányítósiettető |
10. | Cleveland Browns | Miami Dolphins |
| 4/123+2019/7 | Jarvis Landry, elkapó |
11. | Los Angeles Rams | Kansas City Chiefs |
| 4/124+2019/2 | 6/196+Marcus Peters, szélső hátvéd |
12. | New York Giants | Los Angeles Rams |
| 4/135+6/176 | 2019/7+Alex Ogletree, linebacker |
13. | Cleveland Browns | New England Patriots |
| 5/159+Danny Shelton, védőfalember | 2019/3 |
14. | New England Patriots | Oakland Raiders |
| 5/159 | 6/210+Cordarrelle Patterson, elkapó |
15. | Los Angeles Rams | Denver Broncos |
| 5/160 | Aqib Talib, szélső hátvéd |
16. | Denver Broncos | Arizona Cardinals |
| 6/182 | Jared Veldheer, támadófalember |
17. | Washington Redskins | Cleveland Browns |
| 6/188 | 6/205+Kevin Hogan, irányító |
18. | New England Patriots | Cleveland Browns |
| 6/205 | 7/219+Jason McCourty, szélső hátvéd |
19. | Miami Dolphins | San Francisco 49ers |
| 7/223 | 7/227+Daniel Kilgore, támadófalember |
20. | Denver Broncos | Minnesota Vikings |
| 7/225+Trevor Siemian, irányító | 2019/5 |
|
Kirk Cousins 84 millió dollárért szerződött Minnesotába – az övé a legjobb átlagfizetés a liga történetében (Fotó: Spin Zone) |
TOP 25 SZABADÜGYNÖK – IRÁNYÍTÓKERINGŐ, LERABOLT PATRIOTS, ÚJJÁÉPÜLŐ SEAHAWKS, KÖLTEKEZŐ JETS
Természetesen az irányítók játszották a főszerepet a szabadügynökpiacon, Kirk Cousins három évre 84 millió dollárért került a fővárosból Minnesotába – és ezt az összeget garantáltan teljesen meg is kapja! Drew Brees diszkontáron hosszabbított a Saintscel, a korábbi minnesotai irányítók közül Sam Bradford Arizonába (1 év, 20 millió dollár), Case Keenum Denverbe (2/36) szerződött.
A még mindig csupán 24 éves Sammy Watkins meglepően drágán, évi 16 millióért írt alá a Kansas Cityhez (3/48), korábbi csapata, a Rams pedig egy évre 14 millióért kaparintotta meg Ndamukong Suh játékjogát.
Idén már nem kerülte el a Patriots a lerablást, Nate Solder évi 15.5 millió dollárért a Giants ajánlatát fogadta el (4/62), míg Malcolm Butler egy év késéssel követte Tennessee-be New England-i poszttársát, Logan Ryant (5/61,25).
A Pantherstől Andrew Norwell Jacksonville-be ment csúcsgázsiért (5/66.5), Star Lotulelei pedig Buffalóba (5/50), igaz, utóbbi helyére legalább érkezett Dontari Poe az Atlantától (3/28).
A Seahawksnál újjáépítés zajlik, Paul Richardson, Jimmy Graham, Richard Sherman (49ers, 3/27.15) és Sheldon Richardson (Vikings, 1/8) is távozott, a csoportrivális San Francisco pedig a kiváló szélső hátvéd mellett Weston Richburgöt (center, 5/47.5) és Jerick McKinnont (futó, 4/30) is megszerezte a hosszabbító Jimmy Garoppolo (5/137.5) örömére.
Alaposan kinyílt a pénztárca a Jetsnél, érkezett Trumaine Johnson (5/72.5), Spencer Long (4/27.4), Avery Williams (3/22.5), Isaiah Crowell (3/12), Teddy Bridgewater (1/6) és Terrelle Pryor (1/4.5) is, összesen pedig 18 játékosra 191.6 milliót költött el a New York-i csapat, amivel a legnagyobb költekezőnek bizonyult.
A TOP 25 SZABADÜGYNÖK (ÁTLAGKERESET ALAPJÁN RANGSOROLVA) JÁTÉKOS | POSZT | KOR | HONNAN | HOVA | FIZ.* | ÉV | ÁTLAG* |
1. Kirk Cousins | QB | 29 | Redskins | Vikings | 84 | 3 | 28 |
2. Trumaine Johnson | CB | 28 | Rams | Jets | 72.5 | 5 | 14.5 |
3. Andrew Norwell | OG | 26 | Panthers | Jaguars | 66.5 | 5 | 13.3 |
4. Nate Solder | LT | 29 | Patriots | Giants | 62 | 4 | 15.5 |
5. Malcolm Butler | CB | 28 | Patriots | Titans | 61.25 | 5 | 12.25 |
6. Drew Brees | QB | 39 | Saints | Saints | 50 | 2 | 25 |
7. Star Lotulelei | DT | 28 | Panthers | Bills | 50 | 5 | 10 |
8. Sammy Watkins | WR | 24 | Rams | Chiefs | 48 | 3 | 16 |
9. Weston Richburg | C | 26 | Giants | 49ers | 47.5 | 5 | 9.5 |
10. Justin Pugh | OG | 27 | Giants | Cardinals | 45.025 | 5 | 9.005 |
11. Anthony Hitchens | LB | 25 | Cowboys | Chiefs | 45 | 5 | 9 |
12. Allen Robinson | WR | 24 | Jaguars | Bears | 42 | 3 | 14 |
13. Ryan Jensen | C | 26 | Ravens | Buccaneers | 42 | 4 | 10.5 |
14. Nigel Bradham | LB | 28 | Eagles | Eagles | 40 | 5 | 8 |
15. Paul Richardson | WR | 26 | Seahawks | Redskins | 40 | 5 | 8 |
16. Chris Hubbard | OT | 26 | Steelers | Browns | 36.5 | 5 | 7.3 |
17. Case Keenum | QB | 30 | Vikings | Broncos | 36 | 2 | 18 |
18. Aaron Colvin | CB | 26 | Jaguars | Texans | 34 | 4 | 8.5 |
19. Marqise Lee | WR | 26 | Jaguars | Jaguars | 34 | 4 | 8.5 |
20. Trey Burton | TE | 26 | Eagles | Bears | 32 | 4 | 8 |
21. Travis Carrie | CB | 27 | Raiders | Browns | 31 | 4 | 7.75 |
22. Jimmy Graham | TE | 31 | Seahawks | Packers | 30 | 3 | 10 |
23. Jerick McKinnon | RB | 25 | Vikings | 49ers | 30 | 4 | 7.5 |
24. Dontari Poe | DT | 27 | Falcons | Panthers | 28 | 3 | 9.33 |
25. Zach Fulton | OG | 26 | Chiefs | Texans | 28 | 4 | 7 |
*az összegek millió dollárban értendők
|
Adatok: spotrac.com |
|
Joe Thomas tavaly októberig minden játékban pályán volt a Clevelandben (Fotó: USA Today) |
TOP VISSZAVONULÓK – VÁRJA A HÍRESSÉGEK CSARNOKA
A Browns történetében véget ért egy korszak. A 2000-es évek talán legjobb irányítóvédője, a bal oldali tackle Joe Thomas bejelentette a visszavonulását. A korábbi 1/3-as választott a draftolását követően sorozatban 10 363 játékot töltött a pályán, tavaly október 22-én viszont megsérült, és ezt követően már nem is láthatjuk az NFL-ben. Az viszont biztos, hogy bekerül a Hírességek Csarnokába.
A napokban lett hivatalos James Harrison visszavonulása is; a Pittsburghgel kétszeres bajnok, és a 2009 februári döntőn 100 yardos visszahordott touchdownt szerző játékos utolsó meccsét a New England színeiben játszotta, az Eagles elleni vesztes Super Bowlon.
Rajtuk kívül szögre akasztotta a sisakját többek között Martellus Bennett, Richie Incognito, Danny Woodhead, Zach Strief és Paul Posluszny is.
Minden, ami az NFL 2018-as szezonjával kapcsolatban történik, egy helyen!
NFL-DRAFT 2018 1. KÖR |
1. | Cleveland Browns | |
2. | New York Giants
|
|
3. | New York Jets |
|
4. | Cleveland Browns |
|
5. | Denver Broncos
|
|
6. | Indianapolis Colts |
|
7. | Tampa Bay Buccaneers
|
|
8. | Chicago Bears
|
|
9. | San Francisco 49ers
|
|
10. | Oakland Raiders
| |
11. | Miami Dolphins
|
|
12. | Buffalo Bills
| |
13. | Washington Redskins
|
|
14. | Green Bay Packers
|
|
15. | Arizona Cardinals
|
|
16. | Baltimore Ravens |
|
17. | Los Angeles Chargers
|
|
18. | Seattle Seahakws |
|
19. | Dallas Cowboys |
|
20. | Detroit Lions
|
|
21. | Cincinnati Bengals
| |
22. | Buffalo Bills
|
|
23. | New England Patriots
|
|
24. | Carolina Panthers
|
|
25. | Tennessee Titans
|
|
26. | Atlanta Falcons |
|
27. | New Orleans Saints
| |
28. | Pittsburgh Steelers |
|
29. | Jacksonville Jaguars
| |
30. | Minnesota Vikings
| |
31. | New England Patriots
| |
32. | Philadelphia Eagles
| |
CSERÉK |
1/3.:
| Az Indianapolis Colts adta a New York Jetsnek az 1/6.+2/37.+2/49.+2019/2-ért cserébe
|
1/4.: | A Houston Texans adta a Cleveland Brownsnak a 2017-es drafton |
1/6.: | A New York Jets adta az Indianapolis Coltsnak az 1/3-at érintő cserében
|
1/12.: | A Cincinnati Bengals adta a Buffalo Billsnek a Cordy Glennt érintő cserében
|
1/21.: | A Buffalo Bills adta a Cincinnati Bengalsnak a Cordy Glennt érintő cserében |
1/22.: | A Kansas City Chiefs adta a Buffalo Billsnek a 2017-es drafton |
1/23.:
| A Los Angeles Rams adta a New England Patriotsnak a Brandin Cookst érintő cserében |