Tenisz: Swiatek maratoni csatában nyerte meg a Szabalenka elleni döntőt Madridban

Vágólapra másolva!
2024.05.04. 22:36
Iga Swiatek Madrid királynője (Fotó: Getty Images)
A világelső Iga Swiatek három meccslabdát hárítva maratoni csatában múlta felül Arina Szabalenkát a madridi salakpályás tenisztorna 8.77 millió dollár összdíjazású női versenyének szombati döntőjében.

 

Az első játszma két brékkel kezdődött, majd úgy haladtak fej fej mellett a felek, hogy mindenki hozta a saját szervajátékát, mígnem a lengyel játékos a legjobbkor, 6:5-nél nyert fogadóként játékot. A több mint egyórás első szett után a második felvonásban mindkét teniszező bizonytalanabbul adogatott, ezért úgy jutottak el 3:3-ig, hogy két-két bréket láthatott a közönség. Ezúttal viszont a világranglistán második fehérorosz játékos tudta a legjobbkor, 5:4-es előnyénél elvenni ellenfele adogatójátékát.

A trófeát eldöntő harmadik játszmában egy-egy brékkel jutottak el 5:5-ig. Szabalenka könnyedén nyert adogatóként, Swiateknek viszont két mérkőzéslabdát kellett hárítania ahhoz, hogy kiharcolja a rövidítést, amelyben mindkét játékosnak volt egy-egy kihasználatlanul hagyott meccslabdája fogadóként, majd Swiatek a második meccslabdáját már nem hibázta el.

A több mint háromórás csata végén így a Roland Garros háromszoros és a US Open egyszeres bajnoka, Swiatek örülhetett pályafutása huszadik tornagyőzelmének.

WTA 1000-ES TORNA, MADRID (8.77 millió dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:5, 4:6, 7:6 (9–7)

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik