Irány az elit: világbajnok lett a magyar jégkorong-válogatott!

JÉGKORONG
Divízió I/A-vb
5. forduló
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 2–1 (1–0, 0–1, 1–0)
Bolzano, 2169 néző. V: Frandsen (norvég), Langin, (kanadai), Laguzov (szlovén), Niittyla (finn)
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS – Stipsicz, Hadobás / Kiss R., H. NILSSON (1) / Garát, Ortenszky / Szabó B. – Varga B. (1), HÁRI J. 1, Sofron / PAPP 1, Sebők, ERDÉLY CS. / Nemes, Sárpátki, Galló / Mihály Ákos (1), Németh K., Terbócs (1). Szövetségi kapitány: Don MacAdam
SZLOVÉNIA: Kroselj – Masic, Magovac / Crnovic, Cosic / Podlipnik, Cepon / Bohinc, Jezovsek – Sabolic (1), TICAR 1, Török (1) / Tomazevic, Macuh, Kuralt / Drozg, Simsic, Mahkovec / Mehle, Bericic, Sodja. Szövetségi kapitány: Edo Terglav

Úgy keltek fel reggel a férfi jégkorong-válogatottunk tagjai, hogy kis szerencsével akár játék nélkül is feljuthatnak a divízió 1/A-világbajnokságról az elitbe.

A sors ezt nem adta meg, de a mieink a jégen bizonyították, megérdemlik az A-csoportos szereplést, miután 2–1-re legyőzték Szlovéniát.

Az előző napok, mondjuk, nem is abba az irányba mutattak, hogy a többiek megoldják az életünket, Olaszország és Románia is esélyesnek tekinthető volt Dél-Korea, illetve Japán ellen, de egyetlen meccsen tényleg bármi megtörténhet – ennek ékes bizonyítéka például, hogy a kieső Dél-Korea a nyitó napon megverte Szlovéniát, amely egyedüli biztos feljutóként fordult a szombatra. Vagy akár az, amikor Románia válogatottja legyőzte a mieinket, miután a szlovénoktól és a házigazdától is 6–1-re kapott ki. Az egész torna kaotikusságát tökéletesen tükrözi, hogy a záró napon még három csapat is eséllyel pályázott a maradék egyetlen A-csoportot érő helyre, a mieinken kívül a románok és az olaszok voltak versenyben.

A románok Japán elleni győzelmével eldőlt, hogy a válogatottunk nem léphet jégre „tét nélkül”, legalább két pontot kell szereznie az esemény legutolsó mérkőzésén Szlovénia ellen, egyidejűleg esélyt adtak maguknak – bármilyen bizarr is ezt leírni – a feljutásra. Néhány órával később az olaszok Dél-Korea kiütésével (és kiejtésével) szertefoszlatták a román reményeket.

Így kanyarodtunk rá az utolsó, szlovénok elleni felvonásra, eddigre letisztult: ha nyerünk, aranyérmet és feljutást ér, ha nem, negyedikként utazhatunk haza.

Óriási hegyet kellett megmászni a mieinknek, hiszen a vb-k történetében 11–0 (volt) a két nemzet egymás elleni mérlege, és nem ide, 56–13-as gólkülönbséggel… És ennek tetejébe a biztos feljutás tudatában az ellenfél stresszmentesen, felszabadultan örömhokizhatott. Azért akadt mibe kapaszkodnia a mieinknek is, például, hogy a túloldalon az egész első sor a német DEL-döntőbeli klubkötelezettsége miatt hiányzott, Blaz Gregorc, Ziga Jeglic, Jan Urbas és Miha Verlic nélkül pedig közel sem sebezhetetlen a szintén generációváltás küszöbén álló szomszéd.

A válogatottunkat szokatlan látvány fogadta, amikor megérkeztek bemelegíteni: egy szál szurkoló nem sok, annyi sem volt a lelátón, így néma csendben kezdték el a készülődést, míg a társak a jégen, a pénteken alkarsérülést szenvedő Hadobás Zétény a kispadon ülve, miközben bekötözték a fájó végtagot.

A sorok tekintetében az olasz meccshez képest nem változtatott a szakmai stáb a záró mérkőzésre, aminek valószínűleg Szabó Bence örült a legkevésbé, Fejes Nándor (agyrázkódás) kiesése után ugyanis rá hárult a hálátlan hetedik bekk feladata, így megint egy percet nem töltött a jégen.

A kezdő korongbedobást követően a szlovénok úgy estek a mieinknek, mintha a túlélésért kellenének nekik a pontok, az első öt-hat percben olyannyira beszorították a magyarokat a kapujuk elé, hogy meg kellett számolni, tényleg öten vannak-e fent a pályán, vagy észrevétlenül emberhátrányba kerültek. Aztán hét perc elteltével az első valamirevaló támadásunk megadta a szükséges hitet és önbizalmat: Terbócs István a kapu mögül tette vissza a pakkot Hári Jánosnak, aki zavartalanul lőhetett – gólt!

Stabilizálódott a mieink játéka, és az sem ártott, hogy hamarosan emberelőnybe is kerültünk, miután egy védő rálökte Mihály Ákost Gasper Kroseljre, és ezért úgy megsértődött rá (…?!), hogy gyepálni kezdte. Köszöntük szépen, bár az előnyt növelni nem sikerült, azért Kroseljt megdolgoztatták a pénzéért, főleg Nilsson Henrik, aki a kék vonalról bőszen próbálkozott.

A harmad végén Hadobás kiállítása nyomán az emberhátrányos egységünket is tesztelte Szlovénia, de az készen állt a kihívásra, és – ismét Nilsson remek megoldásainak (is) köszönhetően – tartotta az eredményt.

A második játékrész tükörképe volt az elsőnek, a válogatottunk nem az apró vezetés őrzését tűzte ki célul, Papp Kristóf a jobb szélről betörve a kapuvasat találta el, Hári villámgyors ellentámadás végén egyedül mehetett Kroseljre, aki megmutatta, hogy ha van a tornán Bálizsnál jobb kapus, az ő. Emellett a mieink egy kétperces periódusra annyira beszorították a szlovénokat a kapujuk elé, hogy egyáltalán nem is tudtak cserélni.

Aztán jött a jeges zuhany, a játék képe dacára egyenlített az ellenfél, egy késleltetett kiállítás alatt a jégen hasaló Rok Ticar lesz, ami lesz alapon vaktában bekanalazta középre a pakkot, amely Bálizs mamutjáról valahogyan a kapunkban kötött ki. Ez pedig megnyugtatta a szlovénokat, meg a mérkőzésen kint maradó olasz szurkolókat és játékosokat is, akik elégedetten kortyoltak a sörükbe. A magyar drukkerek eközben szokatlan módon magukhoz képest feszült csendben szorítottak kedvenceikért.

A harmadik játékrészre azért „felkeltek”, ahogy a játékosok is, bár a legnagyobb bravúrt megint Bálizsnak kellett bemutatnia, spárgában ért át a hosszúra, miután a szlovénok – egészen addig – jól oldották meg a három a kettő elleni kontrájukat. Nem sokkal később Varga Balázs lőhetett tisztán, de Kroselj ebben a mezőnyben jóformán verhetetlen, ha nincs előtte kellő takarás.

Szép lassan eltelt a harmad fele, és minden apró mozzanat jelentősége hatványozottá vált, a lelátón a jó megoldásokat dübörgő ováció, a meredek helyzeteket hatalmas felhördülés és lányok, asszonyok sikolyai kísérték, Bálizs újabb gyönyörű védéseit meg mindegyik egyszerre. A magyar kapu mögött már érkeztek a segítők népviseletben, tálcákon hozták be az érmeket, de fogalmuk sem volt róla, kinek a nyakába melyiket kell majd akasztani. Közben fórba kerültek a mieink, de az újabb tűzijáték sem hozta meg a remélt eredményt, a lejárta után Kroselj első hibájára, egy kiejtett korongra Nemes Márton csaphatott volna le, de egy védő még pont idejében odaért. Érezhető volt, a mieinknek kell hajtani, a szlovénoknak igazából mindegy, ennek eredménye egy újabb emberelőny lett.

És legyen bármilyen gyenge az emberelőnyös játékunk, legyen bármilyen jó a szlovén kapus és a hátrányos védekezés, olyan nincsen, hogy a temérdek lehetőségből egyetlenegyet váltsunk gólra (Stipsicz Bence Dél-Koreának lőtt egyet).

Olyan nincsen.

Így gondolta Papp is, aki három perccel a vége előtt 14 sikertelen magyar emberelőny után a tizenötödiket végre bevágta!

Két percnél az ellenfél lehozta a kapusát is, jó korongszerzésre kerültünk a feljutástól – a korongszerzés ugyan nem sikerült, de hiába adogatott a hat szlovén mezőnyjátékos körbe-körbe, karikába, nem találtak több gólt.

Sírtak az olaszok, mert ezzel a világbajnokságok történetében először megvertük Szlovéniát (2–1), megnyertük a divízió 1/A-s vb-t, amivel feljutottunk a világelitbe, jövőre irány Svédország vagy Dánia!

KORÁBBAN
Románia–Japán 4–2 (2–1, 1–0, 1–1)
Olaszország–Dél-Korea 8–1 (4–0, 0–1, 4–0)