Russell Westbrook Washingtonban folytatja (Fotó: Getty Images)

 

Nem tartott sokáig sokáig a houstoni kaland a 2017-es MVP számára: Russell Westbrookot tavaly júliusban szerezte meg csere útján a Rockets, az üzlettől pedig azt várta, hogy az újonnan összeálló James Harden, Westbrook duóval szintet léphet a csapat, és a bajnoki címért versenghet majd.

A 32 esztendős irányító azonban nem tudott kiemelkedőt nyújtani – annak ellenére, hogy Westbrook az alapszakaszban 57 mérkőzésen több mint 27 pontot átlagolt, a Houston a rájátszásban nem volt ütőképesebb, a playoff második körében simán, 4–1-gyel búcsúztatta a későbbi bajnok Los Angeles Lakers.

Az újabb kudarc után néhány hete James Harden állt elő azzal, hogy távozni szeretne a gárdától, és mint azóta kiderült, Westbrook sem erőltette a közös folytatást – előbbit a Rockets továbbra is megtartaná, utóbbit viszont gyorsan elcserélte: a megállapodás szerint a Houston megszerezte John Wallt, a Washington Wizards irányítóját, valamint egy jövőbeli első körös draftcetlit, a „csomagért” pedig odaadta a kilencszeres All Star Westbrookot. 

 

A 30 éves Wall 2010-ben 1/1-es választottként került a ligába, 2014 és 2018 között minden évben beválasztották az All Star-csapatba, ám 2019 januárjában lábsérülése miatt operáción esett át, nem sokkal később ráadásul elcsúszott otthonában, ami miatt súlyos térdsérülést szenvedett, ezek következtében azóta sem tudott pályára lépni.

További, az NBA-hez tartozó hír, hogy a liga az elmúlt napokban elkezdte a koronavírus-teszteléseket a játékosoknál, az első körben 48 személynek lett pozitív a mintája. Mint ismert, az NBA 2020–2021-es idénye a tervek szerint december 22-én rajtol el.