A Portland ellen javított a Jazz, a Sunst is legyőzte a Clippers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 10:43
null
Donovan Mitchell 37 pontot ért el a Portland Trail Blazers ellen (Fotó: Getty Images)
Donovan Mitchell 37 pontot szórt a listavezetőnél, a Clipperst ismét a George, Leonard páros vezette győzelemre a Phoenix elleni rangadón – a Milwaukee ellen nyert a Dallas, Miamiban is kikapott a Lakers, remek játékkal aratott diadalt a Cavs és a Bulls.

 

Miami Heat–Los Angeles Lakers 110–104

A hajrában lépett meg a Heat. Jobban kezdtek és megnyerték az első negyedet a hazaiak, aztán a második játékrészben fordított és a nagyszünetben két ponttal vezetett a Lakers, majd a harmadik negyedben ismét a Miami játszott jobban és vissza is vette az irányítást. A záró etapban már végig a Heat járt előrébb, nagyrészt 6-8 pont volt a különbség, majd amikor a LAL megpróbált közelíteni, akkor 95-92 után egy 9-2-es futással eldöntötte a küzdelmet Erik Spoelstra csapata - ezt követően már csak két perc volt hátra, nem volt visszaút a bajnok számára. A Miami oldalán Jimmy Butler (28 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés), Victor Oladipo (18 pont 25 perc alatt, 5/8 mezőnyből) és Tyler Herro (15 pont, 4/5 tripla) is sokat tett a sikerért, a kötelező győzelem behúzásával pedig sikerült javítaniuk a Memphis elleni vereséget követően, így jelenleg a holtversenyes 4-6. helyen állnak Keleten.

Drummond első „igazi” meccse. Mivel a Lakersnél való bemutatkozásakor sérült meg, így most játszotta első teljes meccsét új csapatában Andre Drummond és nem is okozott csalódást, 27 perc alatt 15 pontot, valamint 12 lepattanót jegyzett és bár beütött öt faultot, de így is abszolút hasznára tudott lenni a címvédőnek. Más kérdés, hogy Marc Gasol nem hogy a kezdőből, de az egész keretből is kikerült, Frank Vogel nem küldte pályára, míg sérülések és eltiltás miatt egyébként is hiányzott James, Davis, Kuzma és Horton-Tucker, úgyhogy meglehetősen tartalékosak voltak az arany-lilák. A 28 pontos, 6/11 triplás Caldwell-Pope játékát érdemes kiemelni, Dennis Schröder ugyan szétosztott 14 gólpasszt, de csak 2/12-t dobott mezőnyből és eladott hét labdát, a többiek pedig szintén nem voltak túl pontosak - így is viszonylag szoros meccset játszottak, de a záró etapban már egyértelműen alulra kerültek és végül újabb vereséget szenvedtek.

A Heat legjobb dobói:Butler 28/3, Oladipo 18/6, Herro 15/12
A Lakers legjobb dobói:Caldwell-Pope 28/18, Drummond 15, Matthews 14/12

Toronto Raptors–Chicago Bulls 113–122

Irányította a mérkőzést a Bulls. A vendégek nagyon hamar a lovak közé csaptak és bár az első percekben még a Raptors vezetett, de a negyed közepétől átvette az irányítást a Chicago és futott egy 26-11-et, majd a második játékrészben egy 19-3-at, amellyel kis túlzással már ott eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. A roham végén 51-31 állt az eredményjelzőn és bár a folytatásban a Toronto végig próbált közelíteni, de amint veszélyes távolságba ért volna, mindig meg tudta magát rázni a Bulls. A vendégcsapat nagyon kiegyensúlyozott játékot nyújtott, nyerte a lepattanózást, 64 pontot dobott a festékből és 35 gólpasszt osztott szét, működött a gépezet, amelyben mindenki hozzátette a magáét: a kilenc pályára lépő játékosból heten is kétszámjegyű pontterméssel zártak, Vucsevics (22 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), LaVine (22 pont, 6 lepattanó, 13 gólpassz) és a padról érkező Markkanen (18 perc, 8/10 mezőnyből, 18 pont) pedig külön is említést érdemel. Sorozatban harmadik győzelmük után úgy tűnik, hogy elindultak a jó irányba, Billy Donovan vezetőedző szerint is érezni a változást, úgyhogy mennek a playoffért.

Chris Boucher nagy meccse. Egyetlen dolognak örülhetnek az utóbbi 18 meccsből a 15. vereségét elkönyvelő Torontónál, annak, hogy Chris Boucher olyan számokat hozott, mint egy domináns All-Star. Az idei szezonra "előléptetett" fiatal magasember olyanokat is elvállalt, amiket eddig nem szokott és végül 14/24 dobása akadt be a gyűrűbe, melynek köszönhetően 38 pontos karriercsúccsal, valamint 19 lepattanóval zárt - ebből 9 is támadópattanó volt és az is beszédes, hogy vele a parketten +16-ban (!) volt a Raptors. Abban a 12 percben viszont, amíg pihent, elvesztették a meccset és bár Pascal Siakam (27 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) is jól mozgott, de más nem tudott hozzájuk felnőni a Lowry-VanVleet-Hood trió nélkül, úgyhogy most már leginkább csak matematikai esélyük van a playinre, ahhoz nagy fordulatnak kellene bekövetkeznie.

A Raptors legjobb dobói:Boucher 38/9, Siakam 27/3, Anunoby 13/6
A Bulls legjobb dobói:Vucsevics 22/9, LaVine 22/6, Markkanen 18/6

Oklahoma City Thunder–Cleveland Cavaliers 102–129

A második félidőben érvényesítette a papírformát a Cavs. A jelenlegi Thunder ellen mindenki számára kötelező a győzelem, Maledonék teljesen elengedték a szezont és a fiatalok játékperceire, dobásaira koncentrálnak - ebből most is kisült egy érdekesség, Ty Jerome 23 ponttal karriercsúcsot szórt, bedobott 5/9 triplát, most ő élt ezzel a lehetőséggel. Összességében viszont nem tudtak mit kezdeni a hazaiak a Clevelanddel, az első félidő ugyan még elég hektikusra sikerült és 13 alkalommal változott a vezető kiléte, de a fordulás után összeszedte a védekezését J.B. Bickerstaff alakulata, jó négy percig nem kapott kosarat, ennyi idő alatt pedig 15 pontos előnyt épített fel. Innentől már kézben volt a meccs a vendégek számára, akiknél Collin Sexton (27 pont, 4 gólpassz), Darius Garland (21 pont, 5 gólpassz), Taurean Prince (22 pont, 6 gólpassz) és Kevin Love (23 perc alatt 18 pont, 11 lepattanó) is megérdemli a dicséretet. A második félidőben már nem volt kérdés, 23 pontot tettek közé a fordulás után a clevelandiek, így a San Antonióban aratott sima győzelmük után "duplázni" tudtak - következőleg a Raptorst fogadják, ott sem lesznek elveszettek, míg a Thunder a Philly ellen építkezhet tovább.

A Thunder legjobb dobói:Jerome 23/15, Maledon 14/3, Brown 13
A Cavaliers legjobb dobói:Sexton 27, Prince 22/9, Garland 21/9

Dallas Mavericks–Milwaukee Bucks 116–101

A negyedik negyedre már csak a Dallasban maradt erő. Érdekes, hogy a back-to-backet játszó hazaiak bírták jobban a hajrát, de a három negyeden keresztül szoros, kiélezett mérkőzés végén ők egyértelműen emelni tudtak a tempón, míg a Milwaukee kifulladt. Itt egy 24-6-os rohamot intéztek a texasiak jó hét perc alatt, valamivel kilenc percnél is több volt az órán, amikor még a Buks vezetett, de ezt követően Kristaps Porzingis (26 pont, 17 lepattanó, 11 pont a negyedik negyedben) vezetésével átgázolt ellenfelén a Mavs - a parádézó magasember mellett Luka Doncic (27 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) is nagyot játszott, a csapat pedig összességében teljesen más arcát mutatta, mint előző este Houstonban. A dallasiak ezzel a sikerrel egészen megközelítették a Portlandet és a következő nyolc meccsükből hetet is otthon játszhatnak le, ha a két sztár formája és a mostanában összeálló csapatvédekezés is kitart, akkor mindenképpen lesz esélyük feljebb kapaszkodni.

Szükség van Giannisra. A regnáló kétszeres MVP ezt a meccset is kihagyta a Milwaukee-nál, ráadásul most Jrue Holiday (13 pont 16 dobásból, 3 gólpassz) is mélyen maga alatt játszott, Khris Middleton pedig még ennél is szörnyűbb volt, 14 pontját 6/27-es mezőnymutatóval erőlködte össze, maximális fordulatszámra pörgette a téglagyárat. Ugyan három negyeden keresztül a védekezésük nagyjából egyben volt, elöl pedig a 22 pontos, 6/10 triplás DVincenzo, valamint a 20 pontos, 14 lepattanós Portis vezetésével tartották magukat, de a záró etapra elfogyott a lendület, ott elöl-hátul nagyon megakadtak és pár perc alatt lerendezte őket a megtáltosodó Dallas. A 38%-os mezőnymutató és a 16 gólpassz is jelzi, hogy voltak problémák, az utolsó negyedben kapott 36 pont pedig ráerősít erre - most fogadják a Charlotte-ot, aztán elmennek egy hárommeccses túrára, szükségük lenne Antetokounmpóra, hogy stabilizálják magukat.

A Mavericks legjobb dobói:Doncic 27/9, Porzingis 26/12, Richardson 14
A Bucks legjobb dobói:DiVincenzo 22/19, Portis 20/3, Lopez 16/6

Utah Jazz–Portland Trail Blazers 122–103

Nem volt fáradt a Jazz. Előző este még hosszabbítást játszott Phoenixben a ligaelső, most viszont már egy újabb rangadón kellett helytállni, ami végül várakozáson felül sikerült Quin Snyder együttesének. A szoros első félidő végén három ponttal még hátrányban volt a gárda, ám a harmadik negyedben olyan "pusztítást" végeztek a hazaiak, hogy kő kövön nem maradt: 40-19-re nyerték a játékrészt és egy 32-7-es futással (nyolc és fél perc alatt) lerendezték a dolgokat. Onnantól már kényelmes előnyben voltak, nem is kellett megszakadniuk, Donovan Mitchell (37 pont, 14/25 mezőnyből) és Rudy Gobert (18 pont, 21 lepattanó) vezetésével magabiztosan nyerték meg a mérkőzést (Jordan Clarkson nélkül is) és azonnal javítottak a Suns elleni pofont követően, amellyel megerősítették pozíciójukat a tabella élén.

Nem talált megoldást a Portland. Az első félidőben még egyben volt a Blazers, sőt, a nagyszünet előtt egy 12-0-s futással a vezetést is magához ragadta a vendégcsapat, így előnnyel mehetett a szüntre. Ezt követően azonban elöl-hátul komoly gödörbe került a gárda, a palánk alatt teljesen elnyomta őket a Jazz (58-41 lett a lepattanózás), úgyhogy csak erőlködtek, a harmadik negyedben pedig olyan extrán dobott a Utah, hogy arra nem lehetett válaszuk. Ők maguk nem találtak megoldást támadásban, Damian Lillard (8/21 mezőnyből, 3/12 tripla) és CJ McCollum (8/21 mezőnyből, 3/10 tripla) is gyengén dobott, ezúttal Carmelo Anthony is teljesen eltűnt, Jusuf Nurkic csak perclimittel térhetett vissza, úgyhogy 40% alatti mezőnymutatóval és 27%-os triplázással zártak - ez nem férhetett bele, nem tudták érvényesíteni erőfölényüket a papíron fáradtabb Jazz ellen.

A Jazz legjobb dobói:Mitchell 37/3, Gobert 18, Ingles 13/6
A Trail Blazers legjobb dobói:Lillard 23/9, McCollum 19/9, Powell 13/6

Los Angeles Clippers–Phoenix Suns113-103

Playoff-intenzitású meccs volt. Nem kímélték egymást a felek, már-már PO-hangulatú mérkőzést vívtak egymással, amely főleg a második félidőben forrósodott fel: három technikai, két flagrant fault és két kiállítás is történt, elég paprikás volt a hangulat. Mindebből végül a pihentebb, otthon játszó Clippers jött ki jobban, az első félidőt ugyan még a Suns nyerte és a harmadik negyedben volt nyolc pont is a hazaiak hátránya, de a játékrész hajrájától átvették az irányítást: előbb egy 8-2-vel kiegyenlítettek, majd a záró etapot egy 10-2-vel kezdték és ebben a negyedben már 16 ponttal is vezettek, itt nem lehetett kérdés. A hazaiaknál Paul George (33 pont, 7/9 tripla) és Kawhi Leonard (27 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) mellett a padról beszálló Rajon Rondo (15 pont, 9 gólpassz, +24-es +/- 19 perc alatt) is nagyot játszott, ez a hármas pedig intézte a LAC győzelmét: végül 50%-kal dobtak mezőnyből, 48,6%-kal süllyesztettek el 18 triplát és 90% felett büntetőztek, remek játékkal nyerték a rangadót, ezzel behúzták a Suns elleni tiebreakert az alapszakaszban.

Elfogyott a Suns ereje. Az előző esti, Jazz elleni hosszabbításos győzelem után nem volt elég energia a vendégekben ahhoz, hogy egy ilyen kemény mérkőzésen, a Clippers agresszív, fizikális védekezésével szemben végig jól tudjanak játszani, a harmadik negyed hajrájától érezhetően megtorpantak. Devin Booker (24 pont, 14 kiharcolt büntető), Deandre Ayton (18 pont, 10 lepattanó) és Mikal Bridges (20 pont, 3/6 tripla) azért hozta magát, de a veteránok elfáradtak, Chris Paul messze elmaradt megszokott önmagától, Jae Crowder pontot sem tudott dobni és bár nem feltétlenül veterán, de a rutinosabbak (és kevésbé egészségesek) közé tartozó Dario Saric is 0/4-es mezőnymutatóval zárt. Ez benne volt a pakliban, ebben a helyzetben bravúr lett volna a győzelmük, így viszont a tegnapi nagy sikerük ellenére közelebb van hozzájuk a Clippers, mint ők a Jazzhez.

A Clippers legjobb dobói:George 33/21, Leonard 27/9, Rondo 15/9
A Suns legjobb dobói:Booker 24, Bridges 20/9, Ayton 18

Sacramento Kings–Detroit Pistons 101–113

Végig jobb volt a Detroit. A keleti sereghajtónál tényleg bejött a sorminta, az egy remek meccs, egy szétesés ritmusban most a remek meccs következett, ennek következményeként pedig végig vezetni tudtak Sacramentóban - a nagyszünetben 18 ponttal jártak előrébb, a harmadik negyedben pedig már 22 is volt közte, azt kellett beosztaniuk. Cory Joseph 24 pontos szezoncsúccsal büntette volt csapatát a vendégeknél, Isaiah Stewart dupla-duplázott a kezdőben, két hónap után 11 ponttal tért vissza Jahlil Okafor és csapatszinten 52,4%-os mezőnymutatóval zártak, nem okozott nekik nagy gondot a pontszerzés. A festékben szerzett 68 pontjuk megalapozta a sikerüket, erre építve végig kézben tartották a találkozót és az utóbbi hét meccsükből már negyedszer tudtak nyerni, méghozzá magabiztosan - kíváncsian várjuk, hogy hova futnak ki a szezon végéig.

Ennyi volt a Kings? Megint ott tartunk, hogy a remek szériával felcsigázta az érdeklődőket a Sacramento, úgy tűnt, hogy valami összeállt a csapatnál és tényleg lehet esélyük a playinre, de most megint nagyon rossz irányba haladnak és sorozatban ötödször kaptak ki - egy Detroit szintű ellenféllel szemben nem férhetnek bele hazai vereségek, ha komolyan gondolják a playint. Márpedig gyakorlatilag úgy kaptak ki otthon, hogy esélyük sem volt, 44%-kal dobtak mezőnyből, 23%-kal tripláztak, 70% alatt büntetőztek, elvesztették a lepattanózást, gyakorlatilag mindent rosszul csináltak, pedig kötelező lett volna a győzelem. Azért az, hogy végig alárendelt szerepet játszanak a keleti utolsó helyezettel szemben két nappal azután, hogy a nyugati utolsótól is kikaptak, nem azt mutatja, hogy feltétlenül a PO a cél - a következő öt meccsükből ráadásul négyet is idegenben játszanak le a Jazz, a Pelicans, a Suns és a Mavericks ellen...

A Kings legjobb dobói:Fox 23, Holmes 15, Hield 15/15
A Pistons legjobb dobói:Joseph 24, Stewart 16, Bey 12/6

A forduló eredményeiről korábban ITT számoltunk be.

NBA, ALAPSZAKASZ
Miami Heat
–Los Angeles Lakers 110–104
Toronto Raptors–Chicago Bulls 113–122
Oklahoma City Thunder–Cleveland Cavaliers 102–129
Dallas Mavericks–Milwaukee Bucks 116–101
Los Angeles Clippers–Phoenix Suns 113–103
Sacramento Kings–Detroit Pistons 101–113
Utah Jazz–Portland Trail Blazers 122–103

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik