Hiába a történelmi tripla dupla, kikapott a Lakers (Fotó: Getty Images)

 

Philadelphia 76ers–Utah Jazz 96–118

Jobb volt a Jazz. Mindkét együttes back-to-back lépett pályára, de mégis a hazaiak tűntek fáradtabbnak, a vendégek pedig könnyebben szerezték a kosaraiakat, főleg a meccs végéhez közeledve. Az első negyedet még megnyerte a Sixers, a másodikban azonban rákapcsolt és fordított a Utah, majd a harmadik negyedben az addigi jó spacing mellett bent is elkezdett fölénybe kerülni Quin Snyder alakulata és fontos 2+1-es játékokkal érvényesítette az akaratát. A játékrész hajrájában már tíz pont felett járt a távolság, a Phillyben pedig nem volt elég erő ahhoz, hogy innen még visszajöjjön, sőt, a Jazz a záró etapban kiütésessé tette győzelmét. Donovan Mitchell (22 pont, 6 gólpssz) mellett Rudy Gobert (17 pont, 21 lepattanó, 2 blokk) is nagyot játszott és összesen nyolcan dobtak náluk kétszámjegyűt, amiben az is benne volt, hogy Snyder bőven forgatta csapatát és végül senki nem érte el a 30 perces (!) határt. A 15 bedobott triplájuk mellett főleg az 52–34-re megnyert lepattanózásuk dicséretes, 16–6-ra nyerték a támadópattanók csatáját és védekezésben abszolút „leharcolták” ellenfelüket, főleg a periméteren – magabiztosan húzták be sorozatban hatodik győzelmüket és őrzik ligaharmadik pozíciójukat.

Elfogyott a Philly. Sorozatban három idegenbeli győzelmet harcolt ki az utóbbi napokban a Sixers, de most nem maradt elég erő a társaságban ahhoz, hogy végig ellen tudjon állni a gyorsabban, pontosabban, letisztultabban játszó Jazznek. Joel Embiid (19 pont, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés) sem tudott dominálni Gobert ellen, de vele még mindig csak mínusz háromban volt a gárda, a nagyobb baj akkor történt, amikor ő leült, a fő problémát pedig a lepattanózás mellett a playmaking hiánya okozta – 20% alatt tripláztak, gyengén járatták a labdát, a hátvédek közül senki nem volt, aki akár csak percekig kézbe tudta volna venni a csapatot és formába öntötte volna a támadójátékot. A Jazztől persze ki lehet kapni, de ez a meccs ismét azt bizonyította, hogy a Philly nem olyan jó, mint a szezon elején volt és hogy kellene egy igazi irányító – következőleg a Warriorst fogadják, ott ismét nem ők lesznek az esélyesek.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 19/3, Curry 18/6, Harris 17/3
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 22/15, Gobert 17, Bogdanovic 14, Whiteside 14

Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 108–95

Nagy memphisi győzelem. A back-to-back második felén érkező hazaiaknál Ja Morant mellett Dillon Brooks sem léphetett pályára, de így is óriásit védekeztek, hatalmas elánnal dolgoztak hátul, amivel végig kontroll alatt tudták tartani a Lakers játékát. Elöl ezúttal sem voltak túl meggyőzőek, de azért bizonyos periódusokban „elszabadultak”, ez pedig most elégnek bizonyult: már a második negyedben volt egy remek időszakuk, így hat ponttal vezettek a nagyszünetben, majd a kiegyenlített harmadik negyed után a záró etapot sikerült egy 9–2-vel kezdeniük és a mérkőzés során először kétszámjegyű előnyt kiépíteniük. Ezt már nem is rontották el, védekezésben továbbra is nagyot melóztak LeBron Jameséken, 22 labdaeladásba hajszolták bele ellenfelüket és kétszer annyi támadópattanót szedtek le, mint a Lakers, így meg tudták őrizni a fórjukat. Jaren Jackson Jr. (25 pont 50%-kal, 3 labdaszerzés) és Desmond Bane (23 pont, 5/11 tripla) tűzereje nagyon jól jött, a Jones-Melton páros 12 gólpasszt osztott szét, Steven Adams egymaga nyolc támadópattanót szerzett meg, ráadásul a kispadról is érkezett extra energia - mindenki jól tette a dolgát, így azonnal javítottak a Mavs elleni vereség után.

Nincs javulás. Az utóbbi meccseken úgy tűnt, hogy talán elkezdett javulni, összeállni a Los Angeles, ezen az estén viszont ismét erőtlen, gyenge játékot produkált Frank Vogel alakulata, amely pihentebben, egészségesebben mehetett bele ebbe a párharcba. LeBron James igyekezett (20 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk), Anthony Davis 22 ponttal és 8 lepattanóval próbált segíteni, de Russell Westbrook értékelhetetlen meccset játszott (9 pont 9 dobásból, 7 gólpasszra 6 eladott labda) és a cseresorok csatájából is rosszul jöttek ki – a 22 eladott labdájuk és a palánkok alatt elszenvedett vereségük nem fért bele, ezzel alaposan behatárolták a támadójátékukat, hiába dobtak egyébként vállalhatóan. Az újabb kijózanító pofon után Davis azt mondta, hogy mostantól „underdogként” kell kezelniük magukat, vagyis mindenki ellen úgy kell pályára lépniük, hogy nem ők az esélyesek – most Oklahoma Citybe utaznak, majd fogadják az Orlandót, aztán a Dallas–Minnesota–Chicago túra következik.

A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 25/6, Bane 23/15, Jones 12/6, Melton 12/6
A Lakers legjobb dobói: Davis 22/3, James 20/3, Bradley 10/6, Horton-Tucker 10

San Antonio Spurs–Denver Nuggets 123–111

Érvényesítette fölényét a Spurs. A Denver egy hosszabbításos back-to-back második felén, egy hosszú idegenbeli túra vége felé, ráadásul sok játékosa nélkül lépett pályára, így a jóval frissebb, otthon játszó Spursnek szét kellett futnia ellenfelét. Ezt meg is tette Gregg Popovich csapata és a texasiak egy másodpercig sem voltak hátrányban a meccs folyamán, az első negyedet rögtön megnyerték nyolc ponttal és onnantól ezt az előnyt menedzselték, egy kisebb hullámvölgyük volt csak, amikor pár percre megzavarodtak, de egyébként nagyon tudatosan, okosan keresték a Nuggets gyengeségeit. A legnagyobb előnyük 18 pont volt és komoly veszélyben egyszer sem forgott a sikerük, 52%-kal dobtak mezőnyből, 43%-kal tripláztak, 54–33-ra nyerték a lepattanózást és 19 pontot szórtak gyorsindításból – a White-Murray-Walker sor iszonyatos sebességgel próbálta megbontani a denveri védekezést (ők hárman 64 pontot dobtak), a besegítések rendre elkéstek, így működött a kitalált stratégia. Ebből végül egy magabiztos győzelem lett, Popovich pedig természetesen elégedett volt csapatával, amely két vereség után tudott újra nyerni.

Ebben most ennyi volt. Michael Malone, a vendégek vezetőedzője is azt mondta, hogy nem volt energiájuk erre a meccsre és a Spurs ezt nagyon jól használta ki, folyamatosan dolgoztatták őket hátul, végig lábmunkázni és koncentrálni kellett (volna), de ezt most képtelenek voltak megcsinálni. Nikola Jokics azért lehozott egy újabb tripla-duplát (22 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz), Aaron Gordon dobott 25 pontot 9/12-es mezőnymutatóval, Will Bartonban is volt támadópotenciál, de a problémát nem itt kell keresni, hanem az eddigi ligaelit védekezés összeomlásában – az okok világosak, most egy pihenőnap után jöhet a visszavágó, a felek ugyanis szombat este ugyanitt találkoznak még egyszer.

A Spurs legjobb dobói: White 23/6, Walker IV 21/9, Murray 20/9
A Nuggets legjobb dobói: Gordon 25, Jokics 22/6, Barton 19/6