A Golden State elkapta a ligaelső Oklahoma Cityt is

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.24. 14:11
null
Stephen Curry 31 pontot szerzett a listavezető ellen (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 11 mérkőzést rendeztek meg, s az est egyik legnagyobb kérdése volt, hogy a gödörben lévő Los Angeles Lakers képes-e fordítani a sorsán, ám végül csak rosszabb lett a helyzet, ugyanis Kobe Bryanték egy újabb frusztráló vereség mellett Dwight Howardot is újra elvesztették egy sérülés miatt Memphisben. A játéknap kiemelt rangadóját a Golden State nyerte a kicsit fáradtnak tűnő Oklahoma City ellen, tehát kikapott a ligaelső, a keleti listavezető Miami pedig csak hosszabbításban tudta legyűrni a Torontót LeBron James tripla duplájával. Nézzük, mi történt még ezen a játéknapon!

 

Charlotte Bobcats–Atlanta Hawks 92–104

Az egész szezonra kidőlő Lou Williams mellett Al Horfordot, Devin Harrist, Anthony Morrow-t és Zaza Pachuliát is nélkülöző Atlanta előbb hátrányba került, majd a 6-ból 5 triplát beszóró Kyle Korver vezetésével fordított, aztán a 30 pontos, 13 lepattanós, 8 gólpasszt kiosztó Josh Smith főszereplésével célba is ért Charlotte-ban. A gödörből így némileg kikászálódni látszik a Drew-legénység, bár ennél csak komolyabb erőfelmérői lesznek a tartalékos Atlantának a következő napokban. A hazaiaknál csak a 27-et szóró Ramon Sessionst lehet kiemelni.

A Bobcats legjobb dobói: Sessions 27, B. Gordon 15, Walker 11
A Hawks legjobb dobói: Josh Smith 30, Korver 21, I. Johnson 12

Miami Heat–Toronto Raptors 123–116 – hosszabbítás után

 

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: A 31 pontot szóró, 7 gólpasszt kiosztó Steph Curry röviddel bokasérülése után újra egészségesnek látszik és a liga egyik legagresszívabb hátvédjét, Russell Westbrookot lejátszva a pályáról vezette győzelemre a Warriorst a ligaelső ellen.
A nap lúzere: A Los Angeles Lakers, mely nagy fogadkozások, elbeszélgetések és hangzatos nyilatkozatok után is kollektíven elbukott Memphisben, ahol senkinek sem szégyen kikapni, viszont ilyen helyzetben, ilyen játékkal, ilyen reakciókkal rászolgált a címre Mike D'Antoni és legénysége.

A 20 pontos Alan Anderson húzta Raptors előbb ráijesztett a bajnokra, majd a 35 egységig jutó Wade, a padról 18 ponttal beszálló Ray Allen, illetve a tripla duplázó LeBron James (31 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz) emeltek a tempón és hosszabbításra mentették az összecsapást – igaz, több esélyük is volt a rendes játékidő végén biztosítani a győzelmet. A túlórában már nem volt kecmec, a hősiesen küzdő kanadaiak leszakadtak és végül nem jött össze számukra a bravúr, a keleti listavezető növelhette előnyét a táblázaton.

A Heat legjobb dobói: Wade 35, L. James 31, R. Allen 18
A Raptors legjobb dobói: A. Anderson 20, Calderon 17, Ross 16

Chicago Bulls–Detroit Pistons 85–82

Az átlagon felüli egyéni teljesítményeknek híján lévő Pistons egészen a negyedik negyed derekáig úgy festett, hogy 16 vesztes meccs után elveri a Chicagót, ám ekkor jött a 9 pontot villámgyorsan berámoló Nate Robinson, illetve a Luol Deng helyén kezdő Jimmy Butler (18 pont, 9 lepattanó) és visszahozták a hazaiakat, majd a hajrában lendületből be is húzták a győzelmet. A Bullsnál a 10 pontos, 18 lepattanós dupla duplával előrukkoló Noah hatalmas munkát végzett védekezésben is, ugyanis 9 ponton tartotta a Detroit legjobbját, Greg Monroe-t.

A Bulls legjobb dobói: J. Butler 18, Boozer 16, T. Gibson 14
A Pistons legjobb dobói: Knight 13, Singler 12, Prince, Stuckey 11-1

Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 106–93

A liga egyik legkevesebb pontot átlagoló csapata is 106-ot szórt az óriási gödörben lévő Lakersnek, mely ezzel a vereségével zsinórban hetedik idegenbeli fellépését is elvesztette, s jelenleg nyolc győzelemnyire van attól, hogy egyáltalán 50 százalékon álljon. A találkozón nagyon frusztrálttá váló Kobe Bryant sokáig lényegesen jobban játszott, mint az utóbbi mérkőzésein, de miután teljesen kicsúszott a meccs a Los Angeles-iek kezéből, megint egyedül akarta megmenteni a vendégeket és teljesen szétesett az aranysárga-lilák játéka. A mérkőzés előtt nagyon fogadkozó Dwight Howard másfél negyednyi játék és 2 dobott pont után vállsérülés miatt be is fejezte a játékot, ami szintén nem jó hír a Lakers szemszögéből. A hazaiaknál a 20 pontos, 9 lepattanós Arthur volt a legponterősebb, ő volt a 29.(!!!) játékos idén, aki idénycsúcsot dobott a Los Angeles-i, sztárokból álló csapatnak.

A Grizzlies legjobb dobói: Arthur 20, Conley 19, T. Allen, Z. Randolph, Gay 12-12
A Lakers legjobb dobói: Bryant 29, World Peace 15, P. Gasol 13

Houston Rockets–Denver Nuggets 95–105

Nagyon erősen visszaesett a James Harden fémjelezte Houston az utóbbi hetekben, mely most újabb hazai vereségét követően már csak 50 százalékon áll, továbbá Jeremy Lint is elvesztette sérülés miatt. A 21 pontos, 7 gólpasszos Ty Lawson így kedvére ficánkolhatott, de a padról beállva 20-at szóró Wilson Chandler is a siker fő letéteményesei közt volt denveri oldalon. A 23 egységig jutó Harden mellett a 13 lepattanót lekapó Asik emelhető ki a texasiaknál, de csapatszinten sokkal jobb volt a Nuggets, mint a Rockets.

A Rockets legjobb dobói: Harden 23, Delfino 15, Marc. Morris, Patterson 10-10
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 21, W. Chandler 20, Gallinari 18

Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 83–91

A Minnesota szoros meccset játszott a januárban eddig csak egyszer kikapó Brooklynnal, de Kevin Love, Nikola Pekovics, Brandon Roy és a vezetőedző, Rick Adelman távollétében nem tudott újabb csodát tenni a hazai gárda, a 22 pontos Brook Lopez – tartva az All star-formát – bevitte a célba övéit. A 18 pontos, 8 gólpasszos Deron Williams utcahosszal nyerte a Ricky Rubio (5 pont, 6 gólpassz) elleni párharcot, ami szintén meghatározó volt.

A Timberwolves legjobb dobói: Kirilenko 15, Cunningham 14, Ridnour 13
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 22, Deron Williams, Joe Johnson 18-18

San Antonio Spurs–New Orleans Hornets 106–102

Manu Ginobili kisebb meglepetésre már ma visszatért, ám a sérülését kúráló Tim Duncan, illetve a magát rosszul érző Gregg Popovich mester sem állt a hazaiak rendelkezésére, így a 24 pontos, 13 gólpasszos Tony Parkerre, illetve a 25-ös idénycsúcsot szállító Tiago Splitterre maradt a munka dandárja. A nagyot harcoló Hornetsnél a 15 egysége mellé 11 gólpasszt is kiosztó Greivis Vasquez volt a vezér, az összesen 14 pontot szerző Davis, Lopez párostól viszont hiányoztak a kosarak és a jó védekezés is.

A Spurs legjobb dobói: Splitter 25, T. Parker 24, S. Jackson 15
A Hornets legjobb dobói: E. Gordon 17, R. Anderson 16, Vasquez 15

Utah Jazz–Washington Wizards 92–88

Bár az utolsó negyedben hatalmas feltámadást produkált a Wizards, végül nem jött össze az újabb idegenbeli bravúr a ligautolsónak. A Jazz ásza ma a 16 pontos, 15 lepattanós dupla duplát összehozó Paul Millsap volt, a vendégeknél pedig a 14 pontos, 8 gólpasszos John Wall még mindig a padról jön, de egyre stabilabb játékra képes hosszú kihagyása után, igaz ez most nem volt elég a diadalhoz.

A Jazz legjobb dobói: Millsap 16, Hayward 15, Foye 12
A Wizards legjobb dobói: Webster 15, Wall 14, Beal 12

Sacramento Kings–Phoenix Suns 96–106

Lindsey Hunter győztesen mutatkozott be vezetőedzőként az arizonaiaknál, a legnagyobb segítsége az utolsó negyedben 13 pontot szóró Michale Beasley volt, de a 21 egységig jutó Luis Scola is a mai hősök közt említhető, pláne, hogy gyakorlatilag az ő kosara vette el a DeMarcus Cousins (15 pont, 15 lepattanó) vezette scaramentóiak utolsó reményeit. A vendégeknél nyolcan értek el minimum nyolc pontot, a hazaiaknál pedig hiányzott az extra dobóteljesítmény, bár az újonc Thomas Robinson 14 pontos, 12 lepattanós dupla duplája messze a legjobb profi teljesítmény volt, ami a legutóbbi 1/5-ös draftválasztottól érkezett.

A Kings legjobb dobói: T. Evans 16, Cousins 15, T. Robinson 14
A Suns legjobb dobói: Scola 21, Beasley 19, Dragic, Gortat, S. Brown 12-12

Portland Trail Blazers–Indiana Pacers 100–80

Megszakadt a Portland hatos vereségszériája, méghozzá egy elég nagy diadallal, amit a nagyon masszív Indiana ellen, 20 pontos különbséggel gyűjtött be a 27-et dobó LaMarcus Aldridge húzta oregoni társulat. A 22 pontos, 7 lepattanós Paul George megnyerte a fiatal bedobók párharcát a 10 pontig és 8 gólpasszig jutó Nicolas Batum ellen, de a két kezdőötös többi párharcát magasan a hazaiak vezérei nyerték.

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 27, Lillard 20, Hickson 14
A Pacers legjobb dobói: George 22, Da. West 21, Ge. Hill 11

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 104–99

A Warriors idén igen komoly csapat lett, mi sem jelzi ezt jobban, minthogy Steph Curry és társai egymásután verték el a liga két legjobb mérleggel rendelkező alakulatát, ráadásul mindezt káprázatos játékkal tette Mark Jackson fiatal legénysége, a régóta sérült kezdőcenter, Andrew Bogut távollétében. Kevin Durant 33 ponttal terhelte a hazaiak gyűrűjét, de a végjátékban két rossz döntést is hozott, ami megpecsételte a 24 órán belül másodszor játszó Thunder sorsát. A kulcs az volt, hogy a 31-et dobó Curry meglepetésre nagyon simán hozta a Westbrook (10 pont) elleni párharcot, továbbá David Lee (22 pont, 12 lepattanó) is kitett magáért.

A Warriors legjobb dobói: Curry 31, D. Lee 22, K. Thompson 19
A Thunder legjobb dobói: Durant 33, Kev. Martin 16, Ibaka, Perkins 12-12

 

NBA
ALAPSZAKASZ, 82. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Atlanta Hawks 92–104
Miami Heat–Toronto Raptors 123–116 – h.u.
Chicago Bulls–Detroit Pistons 85–82
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 106–93
Houston Rockets–Denver Nuggets 95–105
Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 83–91
San Antonio Spurs–New Orleans Hornets 106–102
Utah Jazz–Washington Wizards 92–88
Sacramento Kings–Phoenix Suns 96–106
Portland Trail Blazers–Indiana Pacers 100–80
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 104–99
KONFERENCIÁK ÁLLÁSA M Gy V % Div. Konf. U10 Sor.
Keleti főcsoport
1. Miami 39 27 12 69.2 6–1 12–7 6–4 Ny3
2. New York 39 25 14 64.1 4–3 15–7 4–6 V1
3. Brooklyn 42 26 16 61.9 9–3 19–9 9–1 Ny3
4. Chicago 41 25 16 61.0 6–3 20–6 7–3 Ny2
5. Indiana 43 26 17 60.5 5–2 14–10 7–3 V1
6. Atlanta 42 24 18 57.1 9–3 15–10 4–6 Ny2
7. Milwaukee 40 22 18 55.0 6–5 17–9 6–4 Ny3
8. Boston 41 20 21 48.8 4–4 13–13 6–4 V4
9. Philadelphia 42 17 25 40.5 5–6 9–13 2–8 V2
10. Detroit 42 16 26 38.1 4–3 13–12 6–4 V1
11. Toronto 42 15 27 35.7 1–7 8–13 3–7 V1
12. Orlando 41 14 27 34.1 2–6 6–18 2–8 V3
13. Cleveland 43 11 32 25.6 1–9 8–18 4–6 Ny1
14. Charlotte 42 10 32 23.8 3–6 8–15 2–8 V3
15. Washington 40 9 31 22.5 4–8 4–21 5–5 V1
Nyugati főcsoport
1. Oklahoma City 43 33 10 76.7 5–2 21–5 7–3 V1
2. San Antonio 45 34 11 75.6 10–2 19–8 8–2 Ny6
3. LA Clippers 43 32 11 74.4 7–3 22–7 7–3 V2
4. Memphis 41 27 14 65.9 4–4 16–10 6–4 Ny1
5. Golden State 41 26 15 63.4 4–5 13–12 5–5 Ny3
6. Denver 44 26 18 59.1 5–5 19–11 8–2 Ny2
7. Utah 42 23 19 54.8 2–3 12–14 8–2 Ny4
8. Portland 42 21 21 50.0 3–3 12–11 4–6 Ny1
9. Houston 44 22 22 50.0 3–7 7–17 2–8 V1
10. Minnesota 39 17 22 43.6 3–5 10–13 2–8 V2
11. Dallas 42 18 24 42.9 3–4 9–15 5–5 Ny1
12. LA Lakers 42 17 25 40.5 4–3 9–17 2–8 V4
13. Sacramento 43 16 27 37.2 3–5 6–18 3–7 V2
14. Phoenix 42 14 28 33.3 2–4 7–13 3–7 Ny1
15. New Orleans 42 14 28 33.3 3–6 7–18 7–3 V1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik