A Dallas szerette volna életben tartani a nagydöntőről szőtt álmait, de már az első harmad rettenetesen kezdődött a texasi csapat számára – az Oilers ugyanis alig több, mint nyolc perc alatt háromszor is bevette a hazai kaput, így nagyon hamar megalapozta a győzelmét, ezzel együtt a továbbjutását.
A folytatásban felzárkózott a Stars és megközelítette egy gólra ellenfelét, de nem tudott kiegyenlíteni. A harmadik harmad kétgólos kanadai vezetésről kezdődött, s bár újra szépített a Dallas, a hajrát jobban bírta a tavalyi NHL-finalista, amely 6–3-ra megnyerte a találkozót. A vendégek utolsó gólját Kasperi Kapanen már az üres kapuba lőhette, Connor McDavid pedig kilencvenedik playoffmeccsén kiosztotta századik gólpasszát. A Dallasnál Jason Robertson duplázott, de ez is kevés volt az üdvösséghez.
Az Edmonton így 4–1-es összesítéssel megnyerte a Nyugati főcsoport döntőjét, és a Stanley-kupáért a címvédő Florida Panthersszel küzdhet meg – vagyis az „olajosok” most visszavághatnak a tavalyi nagydöntős vereségért.
NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Dallas Stars–Edmonton Oilers 3–6 – továbbjutott az Edmonton
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
FŐCSOPORTDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 1–4
Nyugati főcsoport
Dallas Stars–Edmonton Oilers 1–4
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 3–4
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 1–4
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–Dallas Stars 2–4
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers 1–4
EZ TÖRTÉNT AZ 1. FORDULÓBAN
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4