NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 08:24
null
A Florida Panthers idegenben 5–3-ra legyőzte a Carolina Hurricanest az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntőjében magyar idő szerint csütörtökön hajnalban, az ötödik mérkőzésen, ezzel 4–1-es összesítéssel bejutott a nagydöntőbe – vagyis sorozatban harmadszor is megküzdhet a Stanley-kupáért.

Az ötödik mérkőzést viszonylag kényelmes helyzetből várhatta a címvédő, hiszen csak egy győzelem kellett a továbbjutásához – a Panthers ráadásul azzal a tudattal fogadta a Hurricanest, hogy bár a két nappal ezelőtti meccset elveszítette, előtte kétszer is öt, egyszer pedig hat gólt ütött ellenfelének.

A carolina-i összecsapás ennek ellenére nem indult jól a Florida számára, az első harmad után ugyanis 2–0-ra a hazai csapat vezetett, Sebastian Aho duplájának köszönhetően. A folytatásban viszont nagyon belejött a címvédő, amely 3–0-ra megnyerte a második játékrészt, így a harmadik harmad előtt már náluk volt az előny. Az utolsó harmadban ugyan próbálkozott a Carolina, de így sem tudta elkerülni a vesztét: 5–3-ra elbukta a találkozót, ezzel összesítésben 4–1-re alulmaradt a párharcban.

A Florida sorozatban harmadszor jutott be az NHL nagydöntőjébe, ahol az Edmonton Oilers vagy a Dallas Stars lesz az ellenfele – vagyis jó esély van a tavalyi döntő megismétlésére is. 

A Florida egyébként az NHL történelmében a kilencedik csapat, amely három egymást követő három alkalommal is a Stanley-kupa dntőjébe jutott. 

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 3–5 továbbjutott: a Florida

 A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
 FŐCSOPORTDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 1–4
Nyugati főcsoport
Dallas Stars–Edmonton Oilers 1–3

FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK 
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 3–4
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 1–4 
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–Dallas Stars 2–4 
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers 1–4 

 EZ TÖRTÉNT AZ 1. FORDULÓBAN 

Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4


 

 

Legfrissebb hírek

NHL: távozott a Winnipegtől a magyarok ellen duplázó dán hokis

Amerikai sportok
2025.07.04. 08:45

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45

Hosszabbított legjobbjaival a Stanley-kupa-győztes Florida

Amerikai sportok
2025.07.01. 16:13

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz

Amerikai sportok
2025.06.28. 14:57

Négy év után ismét védő lett az első kiválasztott az NHL-drafton

Amerikai sportok
2025.06.28. 09:46

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
2025.06.18. 06:50

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13
Ezek is érdekelhetik