„Autogramot nem lehet kérni, csak adni” – Hosszú Kávé Dinnyés Mártonnal, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetőjével

– Hol és mikor indult a nemzetközi pályafutásod? 
– Az MLSZ sajtóosztályán kezdtem a munkámat, de közben már 2002 óta kisebb-nagyobb feladatokra felkért az UEFA, először a magyarországi tudósítójuk lettem, majd több lépcsőfokot követően a 2009-es Debrecen–Liverpool Bajnokok Ligája-csoportmeccsen voltam első alkalommal UEFA media officer, utána Kolozsvárra, később pedig a Szpartak Moszkvához vezetett az utam. Öt csodás évet töltöttem a Juventus mellett, ebben az időszakban az együttes összes hazai BL-mérkőzésén ott lehettem, két BL-döntőben is szerepelt az olasz csapat. A 2017-es cardiffi finálét követően a Manchester City következett, a csapat 2023-ban meg is nyerte a legrangosabb európai futballkupát. Külön öröm, hogy a Ferencváros BL- főtáblára jutását követően a magyar bajnokhoz osztottak be 2020-ban, így hazai együttessel is dolgozhattam. A munkakör nagyjából a Covid időszakában megváltozott, és 2021 óta venue media managerként kapok megbízást az UEFA-tól. Egy évet töltöttem a Newcastle-nál, a mostani idényben pedig a Liverpoollal működtem együtt egészen a PSG elleni kieséséig, amelyet követően váratlanul a Tottenham Hotspurhöz küldtek, így már Európa-liga-döntőben is tevékenykedtem.

– Konkrétan mi a feladatod? 
– Mindig is a sajtókiszolgálás előkészítése, elősegítése, a felek összekapcsolása, a megújult szerepkörben azonban nagyobb hangsúlyt kap a jogtulajdonos televíziók kiszolgálása. Munkánk leginkább a motorolajra hasonlít, amely nélkülözhetetlen a jó működéshez, vagy ahogy felvidéki kolléganőm, Miklós Judit a dunaszerdahelyi sportújságíró-kongresszuson fogalmazott: a csapatok falat húznak maguk köré, s ezen igen kevesen léphetnek át. Szerencsére a media officer vagy venue media manager éppen ilyen helyzetben van, hiszen a játékosok, edzők interjúiban és a sajtótájékoztatók előtt segédkezik. Minden irányból nagy az igény és a nyomás, de ezt kimondottan szeretem. Amikor azt látják a tévénézők, hogy egy futballistát a találkozó lefújása után kérdeznek, jó eséllyel egy lépéssel arrébb én is ott állok a csapat sajtófőnökének társaságában, mérve az interjú hosszát, már azon gondolkodva, hol folytatja majd az alany a nyilatkozatok sorát, gondolva például arra is, ki milyen nyelven beszél. Ez a Liverpool esetében nagy kihívás volt, mert az érdeklődés még angol mércével mérve is hatalmas Szoboszlai Dominikék iránt, ugyanakkor a klub kommunikációs stábja is ehhez mérten profi csapat. Szerencsés helyzetben voltam, hiszen a legjobb kluboktól tanulhattam, és ezt a tudást minden esetben örömmel „hoztam haza” és építettem be a magyar sajtókiszolgálási gyakorlatba a válogatott mérkőzéseknél. Szeretem megosztani, továbbadni a jól működő módszert a kollégáknak, sokszor beszélgetünk arról a szövetségben Baricsa Gáborékkal (a sajtókiszolgálást koordinálják a válogatott mérkőzésein – a szerk.), mi lenne a megfelelő eljárás. Talán ezek miatt is támogatta kezdetektől fogva a hazai szövetség vezetősége a külföldi karrieremet. Nagyon hálás vagyok ezért, hiszen nyugodt körülmények között tehetem a dolgom, a más nemzetközi területeken sikeresen tevékenykedő MLSZ-kollégákhoz hasonlóan.

– Ha a hazai csapatok nem is nagyon jeleskedtek az utóbbi időben, a magyar futballisták azért aktív szereplői a nemzetközi kupameccseknek. Közülük kikkel találkoztál munkád során?     
– Természetesen a legnagyobb boldogság, amikor honfitársaimmal együtt végezhettem, végezhetem a munkámat – legyen szó játékvezetőkről, szervezési vagy televíziós munkatársakról, meg persze labdarúgókról – a futballisták közül Megyeri Balázzsal, Szalai Ádámmal, Gulácsi Péterrel, Orbán Willivel és Szoboszlai Dominikkal, akivel már lipcsei korszakában is együtt dolgozhattam. Ami nekem további öröm és megtiszteltetés, hogy az elmúlt időszakban az UEFA is rendszeresen felkér kollégák továbbképzésére, így Európa, de talán nem túlzás, a világ minden részén vannak munkatársaim, barátaim, akikkel közösen éltünk át BL- és Európa-liga-élményeket. Büszke vagyok rá, hogy magyarként összesen hat nemzetközi kupa döntőjében, két-két BL-, El- és Szuperkupa-fináléban vettem részt, legutóbb a Tottenham–Manchester United bilbaói Európa-liga-döntőn, valamint öt Eb-n, háromszor az MLSZ, kétszer az UEFA megbízásából.

– Mi volt a legnagyobb élményed? 
– A 2017-es Juventus–FC Barcelona BL-negyeddöntő, ami után a távolságtartó módon professzionális piemontiak azt mondták, hogy most már kissé hozzájuk tartozom. Nagyon jó klasszis labdarúgók, remek szakemberek között dolgozni, sokat jelentenek az olyan pillanatok, mint amikor a szombati BL-döntőt vezető nagykárolyi születésű Kovács István a 2023-as isztambuli BL-finálé után – amelyen tartalék játékvezető volt – a meccs után örömmel üdvözölt. Ebben a közegben a szurkolóknak sem nyilvánvaló, de szerintem egyértelmű: autogramot nem lehet kérni, csak adni. Folyamatos a felhajtás a sztárok körül, akik – hiába keresnek sok pénzt – ettől még nagyon is emberek. A mi dolgunk, hogy segítsük őket a sportra koncentrálni. Tapasztaltam és csodáltam azt is, milyen sportszerűen nyilatkoztak sokan egy-egy vereség után, e tekintetben nagy hatással volt rám a magyar válogatott a németországi Európa-bajnokságon, valamint a Manchester United sokat szidott játékosai is jóval több interjút adtak Bilbaóban, mint amennyi elő volt írva a vesztes csapat tagjainak.

– Melyik játékos volt leginkább hatással rád a nemzetközi kupameccsek során?  
– Mivel Priskin Tamást, aki a norvégoknak csodálatos gólt lőtt a 2015-ös Eb-pótselejtező visszavágóján, ebből szempontból nem mondhatom, inkább a már említett mérkőzésen szintén a kapuba találó Juventus-hátvédet, Giorgio Chiellinit választom. Fantasztikus személyiség, aki kiváló játékos is volt. Nyilván a magyar válogatott korábbi és jelenlegi futballistái közül sokakkal vagyok személyes – ha nem is közeli – kapcsolatban. Ami pedig a profizmust illeti, Szoboszlai Dominik például az egyik mostani BL-meccs után az interjúfolyosón már várta a kérdéseket, miközben az egyik magyar riporter még csak lihegve futott hozzá.

– Kit találtál kevésbé szimpatikusnak?     
– Az én szakmámban nincs szerepük az egyéni sérelmeknek, úgy is mondhatnám, én nem sértődhetek meg semmin. A török válogatott korábbi szövetségi kapitányával volt Svájcban egy félreértésem, de egy későbbi meccs során tisztázódott a helyzet.

– Szerencsés vagy, persze pontosabb, ha úgy fogalmazok, a teljesítményeddel kiérdemelted, hogy nemzetközi kupadöntőkre is eljutottál, ez a nézőknek ritkábban sikerül. A már említett dunaszerdahelyi kongresszuson a panelbeszélgetés során hangsúlyoztad, hogy a mostani, müncheni Internazionale–PSG fináléra a jegyek mind­össze négy százalékát vásárolhatja meg „mezei” szurkoló…     
– Az olyan világesemény, mint a Bajnokok Ligája-döntő iránt óriási az érdeklődés, a belépők csaknem harminc-harminc százalékát minden évben a két klub drukkerei kapják meg, a maradék java részét a különböző tisztségviselők, szponzorok, partnerek, VIP-vendégek, s így bizony a fennmaradó jegyek aránya a legtöbb stadionban nem éri el a tíz százalékot sem.

– Jövőre először lesz Budapesten BL-döntő, már most hatalmas az érdeklődés, az igények alapján a nézők valószínűleg három-négy Puskás Arénát is megtöltenének. Nálunk is hasonló lesz a helyzet a „sima” jegyek számát illetően?     
– Pontos elosztásról korai beszélni, hiszen még Münchenen van a világ szeme, de amennyiben az európai szövetség nem változtat e szisztémán, akkor igen. Ami azt jelenti, hogy néhány ezer ember mondhatja majd el magáról, hogy jegyet tudott venni erre a sporttörténelmi mérkőzésre. Ezzel együtt az eseményt szerintem mindenki a magáénak érezheti, hiszen még nem fordult elő, hogy a magyar főváros BEK- vagy BL-finálét rendezhetett volna.

–  Térjünk vissza az Internazionale–PSG találkozóra! Hol töltöd a szombat estét? Esetleg ott leszel a meccsen?     
– Nem, szűk baráti körben nézem majd.

– Kinek szurkolsz?     
– Az eddigi olasz kapcsolatom miatt az Inter közelebb áll hozzám, de láttam a PSG-t testközelből a Liverpool ellen, jobb volt az angol csapatnál.

– Tippelnél a számszerű eredményre?     
– Szívesen, kettő-egyre nyer Simone Inzaghi együttese.

– Melyik csapatot kapod meg a következő idényben az UEFA-tól?     
– Egyelőre nem tudni. Minden évad előtt türelmesen várom a küldést. Akárhová kell, oda örömmel megyek. Az elmúlt években kialakult gyakorlat és a tévés visszajelzések alapján az UEFA előszeretettel ad munkát a szigetországban, a már említett klubok mellett a Brightonnal is volt egy meccsem az Európa-ligában. Egyáltalán nem bánom, ha ez most sem szakad meg.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. május 31-i lapszámában jelent meg.)