NFL: SB-visszavágó, testvérharc, Brady debütálás és karácsonyi dupla is az alapszakaszban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 11:20
Az 58. SB visszavágóját az alapszakasz hetedik fordulójában rendezik (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) közzétette a 2024-es alapszakasz menetrendjét. kiderült, hogy öt mérkőzést is rendeznek az Egyesült Államok területén kívül, egyet Brazíliában, egyet Németországban, illetve három találkozót Angliában.

Az már korábban kiderült, hogy az idényt – a hagyományoknak megfelelően – a bajnoki címvédő Kansas City Chiefs nyitja hazai pályán a Baltimore Ravens ellen. Szintén korábbi hír, hogy az első héten a Green Bay Packers és a Philadelphia Eagles Brazíliában csap össze egymással.

Az NFL most közölte, hogy három angol és egy német rendezésű meccs is lesz 2024-ben. A Wembley-ben a New England Patriots és a Jacksonville Jaguars találkozik, míg a Tottenham stadionjában a Jaguars és a Chicago Bears, valamint a New York Jets és a Minnesota Vikings találkozik. Münchenben a New York Giants és a Carolina Panthers csap össze.

A Giants kapcsán emelkedhet az érdeklődés, ugyanis a New York-i csapat főszereplésével érkezik nyáron a Hard Knocks sorozat következő évada.

Az 1. forduló teljes menetrendje

A 7. fordulóban láthatjuk az 58. Super Bowl visszavágóját, októberben ugyanis a Kansas City Chiefs a San Francisco 49ershöz látogat. Érdekesség, hogy a bajnoki címvédő a kedd kivételével minden nap pályára lép az alapszakaszban. Többek között játszanak december 25-én, szerdán is a Pittsburgh Steelers ellen, majd a Baltimore Ravens–Houston Texans találkozó is látható lesz karácsonykor a Netflix műsorán. A Super Bowl visszavágóját a FOX közvetíti, melynek szakkommentátora Tom Brady lesz az idei évtől. A hétszeres SB-győztes irányító első mérkőzése az első fordulós Cowboys–Browns találkozó lesz.

 

A 12. hét slágermérkőzése a Baltimore Ravens és a Los Angeles Chargers találkozója lesz, ahol vezetőedzői pozícióban egymásnak feszül John és Jim Harbaugh. Hálaadáskor ismét három mérkőzést rendeznek: a Lions a Bearst, a Cowboys a Giantset, míg a Packers a Dolphinst fogadja.

AZ NFL 2024-ES ALAPSZAKASZÁNAK TELJES MENETRENDJE

 

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
16 órája

A San Francisco hosszabbításban nyerte meg a Rams elleni csoportrangadót

Amerikai sportok
Tegnap, 6:35

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
2025.09.30. 15:00

NFL: először nyert a Miami, de megsérült a legjobb elkapója

Amerikai sportok
2025.09.30. 10:42

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
2025.09.29. 16:47

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2025.09.29. 06:15

Továbbra is hibátlan a címvédő Eagles; a Chargers legyőzésével mutatkozott be Jaxson Dart

Amerikai sportok
2025.09.28. 22:26

Majdnem leadta 18 pontos előnyét, de a Steelers nyert a Vikings ellen Dublinban – videó

Amerikai sportok
2025.09.28. 20:01
Ezek is érdekelhetik