NBA: kanadai kosaras az első választott a játékosbörzén - videó

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 09:43
null
Anthony Bennett öröme a kiválasztása után (Fotó: Action Images)
A kanadai Anthony Bennettet választotta ki elsőként a Cleveland Cavaliers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei amatőr játékosbörzéjén, a drafton.

A Las Vegas-i Nevada Egyetemről az NBA-be érkező, 20 éves, 203 centi magas erőcsatár az utolsó szezonjában átlagban 16.1 pontot és 8.1 lepattanót szerzett mérkőzésenként.

Az idei draft előtt a szakemberek sem tudtak megegyezni abban, hogy ki lesz majd az első helyen választott játékos, de leginkább két centert, az amerikai Nerlens Noelt (végül New Orleans Pelicans) és az ukrán Olekszij Lent (Phoenix Suns) tartották esélyesnek. Ugyanakkor mindkét játékos sérülésekkel bajlódik, s vélhetőleg ezért döntött Bennett melltett a Cavaliers, még úgy is, hogy a szezonja végén őt is műteni kellett sérült válla miatt.

A New Yorkban rendezett eseményen másodikként az Orlando Magic választott, s vitte el az irányító Victor Oladipót, harmadikként pedig a Washington Wizards az erőcsatár Otto Portert.

ÍGY KOSARAZIK ANTHONY BENNETT

NBA-DRAFT 2013, AZ 1. KÖR VÁLASZTOTTJAI

Választás

Név Poszt Nemzetiség Csapat
1. Anthony Bennett erőcsatár kanadai Cleveland Cavaliers
2. Victor Oladipo hátvéd amerikai Orlando Magic
3. Otto Porter bedobó amerikai Washington Wizards
4. Cody Zeller erőcsatár amerikai Charlotte Bobcats
5. Olekszij Len center ukrán Phoenix Suns
6. Nerlens Noel center amerikai New Orleans Pelicans
7. Ben McLemore hátvéd amerikai Sacramento Kings
8. Kentavious Caldwell-Pope hátvéd amerikai Detroit Pistons
9. Trey Burke irányító amerikai Minnesota Timberwolves
10. C. J. McCollum hátvéd amerikai Portland Trial Blazers
11. Michael Carter-Williams hátvéd amerikai Philadelphia 76ers
12. Steven Adams center új-zélandi Okhlahoma City Thunder
13. Kelly Olynyk center kanadai Dallas Mavericks
14. Shabazz Muhammad hátvéd amerikai Utah Jazz
15. Jannisz Antetokunmpo bedobó görög Milwaukee Bucks
16. Lucas Nogueira center brazil Boston Celtics
17. Dennis Schröder irányító német Atlanta Hawks
18. Shane Larkin irányító amerikai Atlanta Hawks
19. Szergej Karaszov hátvéd orosz Cleveland Cavaliers
20. Tony Snell bedobó amerikai Chicago Bulls
21. Gorgui Dieng center szenegáli Utah Jazz
22. Mason Plumlee center amerikai Brooklyn Nets
23. Solomon Hill bedobó amerikai Indiana Pacers
24. Tim Hardaway, Jr. hátvéd amerikai New York Knicks
25. Reggie Bullock hátvéd amerikai Los Angeles Clippers
26. André Roberson erőcsatár amerikai Minnesota Timberwolves
27. Rudy Gobert center francia Denver Nuggets
28. Livio Jean-Charles bedobó francia San Antonio Spurs
29. Archie Goodwin hátvéd amerikai Okhlahoma City Thunder
30. Nemanja Nedovics irányító szerb Phoenix Suns
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik