A Rockets hazai környezetben harcolhatta volna ki a továbbjutást, de látványosan nem tudta átmenteni a hatodik meccsen mutatott teljesítményét a hétfő hajnali összecsapásra – ezzel szemben a GSW ezúttal is magas fordulatszámon pörgött, és végig vezetve nyerte meg a találkozót.
A houstoniak ugyan a harmadik negyed megnyerésével lőtávolba tudtak kerülni, de a Warriors az utolsó játékrészben produkált egy 12–0-s rohanást, s közel járt a húszpontos előnyhöz is.
A meccs legjobbja Buddy Hield volt, aki 33 pontja mellett 82 százalékkal dobta a triplákat, s a kétpontos kísérletei 75 százaléka is a kosárban kötött ki. A másik oldalon a 24 pontos, hibátlanul büntetőző Amen Thompson emelkedett ki a mezőnyből.
Noha az első percekben még a hazai pályán játszó Cavaliers vezetett, a negyedet 11 pontos előnnyel a Pacers húzta be – ehhez képest a nagyszünetben már csak hat pont volt a vendégek előnye. A harmadik negyedben kilenc pontra elhúzott a Pacers, de a Cavs egy nagy rohanással ledolgozta hátrányát – ezzel együtt hiába vezetett egy adott ponton a hazai csapat, Myles Turner triplájával a vendégek fordultak rá előnyben az utolsó játékrészre.
A végjáték is nagy küzdelmet hozott: az első pontokat a vendégek szerezték, de a Cavs ledolgozta a hátrányát. A fordulópontot az jelentette, hogy 102–101-es clevelandi vezetésnél Tyrese Haliburton egy, Andrew Nembhard pedig két triplát is elsüllyesztett, megtörve a hazaiak ellenállását. A végeredmény egy kilencpontos Pacers-siker lett, ráadásul az indianai alakulat a Cavaliers pályaelőnyét is elvette.
A meccs legjobbja a 22 ponttal és 13 gólpasszal dupla duplát jegyző Tyrese Haliburton volt, míg a hazai oldalon a 33 pontot dobó Donovan Mitchell lógott ki felfelé a csapatból.
NBA
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Houston Rockets–Golden State Warriors 89–103
2. FORDULÓ
Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers 112–121
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0 – a Cleveland továbbjutott
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 4–1 – az Indiana továbbjutott
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 4–2 – a New York továbbjutott
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 4–1 – a Boston továbbjutott
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0 – az Oklahoma továbbjutott
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 4–3 – a Denver továbbjutott
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–4 – a Minnesota továbbjutott
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 3–4 – a Golden State továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
A RÁJÁTSZÁS MÁSODIK KÖRE
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 0–1
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.)
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.)
Minnesota Timberwolves (6.)–Houston Rockets (2.)/Golden State Warriors (7.)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.