Nyeregben a Chicago; playoffban a Denver

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.22. 09:32
null
A Chicago lesz az első kiemelt keleten (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 9 mérkőzés került terítékre. Az ászokat már pihentetik az élcsapatok, a kicsik viszont továbbra is hatalmas tülekedésben vannak a még kiadó rájátszáshelyekért, és természetesen pozicionálás is csak még bonyolultabbá teszi több, már biztos playoffrésztvevő jövőképét. Nézzük is, hogyan áll a helyzet a mai találkozók után!

Utah Jazz–Orlando Magic 117–107 – hosszabbítás után

Az első negyed után 36–23-ra vezető Magic végül le kellett, hogy mondjon az esetleges 5. pozíció megszerzéséről, mivel a Harris, Jefferson páros vezette Jazz hatalmas csatában, hosszabbítás után verte el a floridaiakat, ezzel pedig számszakilag nem, de reálisan behozhatatlan hátrányba került Stan Van Gundy legénysége az Atlantával szemben. A győztes Utah így nagyon nagyot lépett az utószezon irányába, legalábbis csak a saját kezében van a sorsa és egy-egy győzelemmel megelőzi a Rockets, Suns párost.

A hihetetlenül fordulatos percek után egy Harris-blokkal végződő rendes játékidő után már teljesen elkészült mentálisan a Magic és a hosszabbításban csak egy csapat volt a pályán, a Dwight Howardot pedig már biztosan az egész idényre elvesztő floridaiak számára ezzel gyakorlatilag az is biztossá vált, hogy majd a Pacers jut ellenfélül az első körben.

A Jazz legjobb dobói: D. Harris, Al Jefferson 21-21, Millsap 18

A Magic legjobb dobói: Nelson 23, R. Anderson, J. Richardson 21-21

Milwaukee Bucks–New Jersey Nets 106–95

A Bucks „neccesen" ugyan, de egyelőre életben tartotta matematikai esélyét a rájátszásra, miután a Deron Williams és Brook Lopez személyében legjobbjait nélkülöző Nets a végére elfáradt, így besétálhatott a győzelem kapujába a hazai gárda. A 17 pontos, 17 lepattanós dupla duplát szállító Ilyasova mellett a 30 pontja mellett 6 lepattanót és 6 gólpasszt is a közösbe tevő Brandon Jennings volt a hős, de ez is már csupán a veszett fejsze nyele a Milwaukee-nak, csak akkor lehet rájátszó a Skiles-legénység, ha minden további meccsét nyeri, a Sixers pedig az összest bukja.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 30, Ilyasova 17, Gooden 16

A Nets legjobb dobói: G. Wallace 18, M. Brooks 17, G. Green 16

Houston Rockets–Golden State Warriors 99–96

A látszat ellenére annyira nem volt kérdéses a zsinórban hat elvesztett meccs után újra nyerő Rockets diadala. Az idényközben kezdővé avanzsáló Dragic, Lee duó megint vezérként tudott tündökölni, ráadásul most minden pályára lépő houstonitól kaptak hathatós segítséget, úgyhogy a 24-et szóró Klay Thompson és társai lógó orral kellett, hogy távozzanak a Rockets otthonából – ami csak részben igaz, hiszen a playoffról már rég lemondó GSW ezzel még jobb draftpozícióba kerülhet. A texasi gárda ugyan le van maradva egy hajszállal, de ezzel minden reménye megmaradt a 8-be jutásra.

A Rockets legjobb dobói: C. Lee 20, Dragic 18, Scola 13

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 24, Rush 19, Jenkins 16

Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 93–89

A Zach Randolph-ot pihentető Memphis viszont valamennyit kellett, hogy izguljon, hiszen a Felton, Aldridge, Batum trió nélkül érkező Blazers szépen feljött a hajrában. JJ Hickson (23 pont, 13 lepattanó) és Jamal Crawford (21 pont, 3 szerzett labda) tartotta a lelket az oregoniakban, a másik oldalon pedig a 21 pontos Gay pedig meccsmentő dobásblokkolással jelentkezett az utolsó pillanatokban, ezzel elérhető közelségbe került a Grizzlies számára a 3-4. hely megszerzése.

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 21, Mayo 14, Speights 13

A Blazers legjobb dobói: Hickson 23, Ja. Crawford 21, Matthews 16

Chicago Bulls–Dallas Mavericks 93–83

Derrick Rose megint újra szerelést ölthetett a chicagóiaknál, Jason Kidd pedig pihenőt kapott a Bulls ellen, ráadásul 1-esben tovább nőttek a címvédő gondjai, amikor Roddy Beaubois ujja csúnyán kiment. Ám éppen a francia kisember tartotta versenyben a vendégeket a későbbiek során, ám a győzelemtől igen messze állt a 17-ig jutó Nowitzki fémjelezte Dallas. A 22 egységnyit a közösbe tevő Luol Deng, a továbbra is kiváló dobóformát mutató Hamilton, illetve a mindig jól pattanózó Boozer, Noah páros hozta a mérkőzést a Bullsnak, ezzel és a Heat bukásával eldőlt, hogy az első kiemelés Keleten a Chicagóé!

A Bulls legjobb dobói: Deng 22, Hamilton 19, Boozer 12

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 17, Beaubois 16, V. Carter 15

Miami Heat–Washington Wizards 84–86

Miamiban is úgy vélik, sokkal fontosabb a pályaelőnynél a megfelelő pihentségi állapot, ezért Spoelsra mester nem nevezte a találkozóra a James, Bosh duót, ráadásul Dwyane Wade pillanatok alatt megsérült és többet nem is léphetett pályára ezen az estén, úgyhogy a Heat borzasztóan tartalékosan küzdhetett a dicsőségért. Ám a végén Mike Miller, a hazaiak legjobbja (16 pont, 10 lepattanó) kihagyta a potenciális meccsnyerő triplát, így a 22-őt dobó Cartier Martin és társai diadalittasan vonulhattak le a parkettről a lefújás után. John Wall, a 13 pontos, 13 gólpasszos dupla duplát összehozó irányító is jelentős szerepet játszott abban, hogy a floridaiaknak ne maradjon több esélye a Konferencia megnyerésére a mai este után.

A Heat legjobb dobói: M. Miller, Chalmers 16-16, Pittman 12

A Wizards legjobb dobói: C. Martin 22, Seraphin 17, Wall 13

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Devin Harris, aki egy kulcsfontosságú blokkot mutatott be a negyedik negyed végén, s 21 dobott ponttal vezette győzelemre a Jazzt.
A nap lúzere: A Phoenix Suns, melynek semmi sem jött össze Nash történelmi előzését leszámítva, hazai pályán került nehéz helyzetbe az arizonai együttes a playoff-harcban.

Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 106–109 – h. u.

Tökéletesen mindegy volt az eredmény a már biztosan harmadikként végző Indanának, mely egy 7-es győzelmi széria után kezdhette meg ezt az összecsapást, ám a 32 pontig, illetve 12 lepattanóig jutó David Westék nem adták könnyen a bőrüket a Sixers ellen, mely már ma biztosíthatta volna matematikailag a PO-részvételét, amennyiben nyer és a Bucks kikap.

A wisconsiniak ugyan diadalmaskodtak a későbbiek során, de lényeg, ami lényeg: a 20-at szóró Brand húzta Collins-tanítványok könnyen végezhetnek a 7. keleti pozícióban is, főleg mivel a Knicks úgy fest, el szeretné kerülni az első körben a Heatet, a két gárda pedig ugyanolyan mérleget tudhat magának jelenleg.

A találkozó krónikáját illetően elmondhatjuk, hogy a Pacers a rendes játékidő végén George révén megszerezhette volna a győzelmet, de az ifjonc triplája célt tévesztett, csak úgy, mint Danny Grangeré, aki a ráadás végén próbált távolról egyenlíteni.

A Pacers legjobb dobói: Da. West 32, Hansbrough 17, George 16

A 76es legjobb dobói: Brand 20, L. Williams 19, Iguodala 16

Phoenix Suns–Denver Nuggets 107–118

Azon kívül, hogy Steve Nash Oscar Roberstont megelőzve jött fel a gólpassz-örökranglista 5. helyére, nem sok jó dolog történt az arizonaiakkal ezen a játéknapon. Az időközben Channing Frye-t is elvesztő Suns ugyanis vesztett a Nuggets ellen, s ezzel lépéshátrányba került a riválisokkal szemben a playoffért folytatott küzdelemben. Az 5-ből 5 tripláját értékesítő Ty Lawson (29 pont, 10 gólpassz) és a most is hatalmasat melózó Faried (18 pont, 14 lepattanó, 3 blokk) ezennel biztosította a rájátszásbeli részvételét, sőt, akár könnyen maradhat is a ma megkaparintott 6. pozícióban.

A Suns legjobb dobói: S. Brown 28, Gortat 18, Telfair 15

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 29, Afflalo 19, Faried 18

NBA TOP 10

NBA
ALAPSZAKASZ, 115. JÁTÉKNAP
Phoenix Suns–Denver Nuggets 107–118
Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 106–109
Miami Heat–Washington Wizards 84–86
Chicago Bulls–Dallas Mavericks 93–83
Houston Rockets–Golden State Warriors 99–96
Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 93–89
Milwaukee Bucks–New Jersey Nets 106–95
Utah Jazz–Orlando Magic 117–107
AZ ÁLLÁS
KELETI FŐCSOPORT
1. x–Chicago 64 48 16 75.0 11–1 36–10 6–4 Ny1
2. x–Miami 63 45 18 71.4 9–4 35–11 6–4 V1
3. x–Indiana 64 41 23 64.1 8–3 28–18 8–2 V1
4. x–Boston 64 37 27 57.8 8–6 30–16 7–3 V1
5. x–Atlanta 63 38 25 60.3 11–3 31–16 7–3 Ny3
6. x–Orlando 63 36 27 57.1 7–7 29–18 4–6 V2
7. x–New York 63 33 30 52.4 8–6 26–20 6–4 V1
8. Philadelphia 63 33 30 52.4 6–6 26–19 4–6 Ny2
9. Milwaukee 63 30 33 47.6 7–8 23–22 5–5 Ny1
10. o–Detroit 63 23 40 36.5 4–10 18–27 3–7 V2
11. o–Toronto 63 22 41 34.9 6–8 14–31 4–6 V2
12. o–New Jersey 64 22 42 34.4 5–7 16–30 3–7 V4
13. o–Cleveland 62 21 41 33.9 3–11 13–33 4–6 Ny1
14. o–Washington 63 17 46 27.0 5–7 13–32 5–5 Ny3
15. o–Charlotte 62 7 55 11.3 1–12 5–40 0–10 V19
NYUGATI FŐCSOPORT
1. x–San Antonio 62 46 16 74.2 12–4 32–13 8–2 Ny6
2. x–Oklahoma City 63 46 17 73.0 10–2 33–12 6–4 Ny2
3. x–LA Lakers 64 40 24 62.5 9–4 31–15 6–4 V1
4. x–LA Clippers 63 39 24 61.9 7–7 28–19 7–3 V1
5. x–Memphis 64 39 25 60.9 7–8 26–22 8–2 Ny4
6. x–Denver 63 35 28 55.6 4–7 20–26 6–4 Ny1
7. x–Dallas 65 36 29 55.4 8–5 26–22 5–5 V1
8. Utah 64 34 30 53.1 8–4 23–23 6–4 Ny3
9. Phoenix 64 33 31 51.6 9–5 23–23 5–5 V1
10. Houston 64 33 31 51.6 5–8 22–25 4–6 Ny1
11. o–Portland 64 28 36 43.8 4–9 20–26 3–7 V5
12. o–Minnesota 64 26 38 40.6 4–8 19–27 1–9 Ny1
13. o–Golden State 63 22 41 34.9 7–8 15–30 1–9 V8
14. o–Sacramento 63 20 43 31.7 2–10 15–31 1–9 V2
15. o–New Orleans 63 20 43 31.7 3–10 13–32 7–3 Ny1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik