Keleten megvan a nyolc rájátszó, a Spurs megnyerte Nyugatot

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.24. 10:07
null
A Nets táncosai mindent megtettek, de a csapat vereséggel búcsúzott New Jerseytől (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra hat mérkőzést rendeztek, s azon túl, hogy egy relatíve a papírforma szerint alakuló eseménysorról beszélhetünk, újabb kérdések dőltek el. A San Antonio és a Philadelphia a nap nyertese, a vártnál nehezebben diadalmaskodó Memphis is megtartotta az esélyét az előrelépéshez, New Jersey viszont búcsúzott csapatától, a Brooklynba költöző Netstől. Nézzük az egyes találkozók összefoglalóit!

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 124–89

Ahogy azt várni lehetett, a csapatként mindig fantasztikus Spurs ezen a találkozón bebiztosította matematikailag is az első kiemelését Nyugaton, mindezt 34 csapatszinten kiosztott gólpassz kíséretében tette. Hatan megint eljutottak minimum 11 egységig a texasiaknál, ráadásul a hazaiak mind a 13(!) nevezett és pályára is küldött játékosa szerzett legalább egy mezőnykosarat. A 24 pontos Matthews húzta Blazers nem tudott Batum, Crawford és Aldridge nélkül komolyabb ellenállást kifejteni.

A Spurs legjobb dobói: D. Green, Duncan 18-18, T. Parker 13

A Blazers legjobb dobói: Matthews 24, Hickson 14, Felton 13

New Jersey Nets–Philadelphia 76ers 87–105

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: A Philadelphia 76ers, mely végre úgy fest, hogy legyőzte önmagát és képes volt egy újabb kötelező győzelmet behúzni idegenben, amivel immáron biztosan playoff-résztvevő.
A nap lúzere: A Charlotte Bobcats, hiszen ott már tényleg nagy a gond, ha „nyugodtan lehetne nyerni”, de még Washingtonban is csak egy 28 pontos zakóra telik…

A Sixers is biztosította helyét a rájátszásban, annyira, hogy ha nem „vigyáz", akkor még könnyen végezhet hetedikként is a konferenciában. A Deron Williams személyében legnagyobb ászát (is) nélkülöző Nets ezzel egy időben 35 év után búcsúzott New Jerseytől, ahol a szurkolók egészen biztosan nem zárták szívükbe az utolsó három szezont. A Philadelphia is a kollektív csapatteljesítményre támaszkodott, a vendég kispad 56 pontja mindenképp kiemelkedőnek tekinthető.

A Nets legjobb dobói: M. Brooks 18, Humphries 16, G. Wallace 11

A 76ers legjobb dobói: Holiday, Brand, T. Young 15-15

Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 92–86

A Bucks ugyan nyögvenyelősen leküzdötte a Bargnani, Calderón, Bayless triót nélkülöző Torontót, de ezzel az utolsó matematikai reményeitől is elbúcsúzhatott a rájátszásba jutást illetően, hiszen a Sixers már picit korábban biztosította helyét a playoff mezőnyében azzal, hogy győzött New Jerseyben. Ilyasova 19 pontos, 15 lepattanós dupla duplája dicséretes, ahogy a Jennings, Ellis duó újabb igen ponterős közös estéje is.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 25, Ilyasova 19, Ellis 17

A Raptors legjobb dobói: Jam. Johnson 22, Forbes, Kleiza 15-15

Memphis Grizzlies–Cleveland Cavaliers 109–101

Az utolsó negyedet nagyon meg kellett nyomnia a 8(!) labdát szerző Tony Allen húzta hazaiaknak, de végül célba ért a Grizzlies és ott toporog a 3–4. helyezett két Los Angeles-i csapat mögött, számukra tehát igen izgalmas lesz az alapszakasz utolsó pár mérkőzése. A vendégek így a szezon végére még összeálltak egyszer, Irving és Jamison újra az egy hónappal korábbi formáját mutatta, de a csapatként mindenképp előrébb járó Memphis azért csak érvényesítette a papírformát.

A Grizzlies legjobb dobói: Speights, M. Gasol 17-17, Gay 15

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 25, Jamison 17, T. Thompson 12

Indiana Pacers–Detroit Pistons 103–97

A George Hill, Roy Hibbert, Danny Granger triót pihentető Pacers a 27 pontja mellett 10 lepattanót is begyűjtő Paul George főszereplésével fektette két vállra a Detroitot. A vendéglátóknak már teljesen mindegy volt az eredmény, készülhetnek az Orlando ellen, de azért így is lendületesen, ötletesen kosárlabdáztak, a Pistons pedig nem törte magát össze a győzelemért, ami a tankolás jegyében érthető is.

A Pacers legjobb dobói: George 27, Da. West 20, Barbosa, Hansbrough 13-13

A Pistons legjobb dobói: Monroe 18, Knight 16, Prince 14

Washington Wizards–Charlotte Bobcats 101–73

A szezon elején még nem ennyire gyengének gondolt Bobcats az idény végére beleszürkült az agóniába és már arra is képtelen, hogy a régóta biztos abszolút utolsó helyét szépítve legalább a történelmi hosszúságú vereségsorozatokat és a minden idők legrosszabb NBA-csapata címet elkerülje. A Washington picit kivirágzott az alapszakasz utolsó heteire, de már a fővárosban is régóta érdemi tét nélkül folynak az összecsapások. Wall 16 pontos, 14 gólpasszos dupla duplával kedveskedett a hazai szurkolóknak, a zsinórban 21-edszer kapituláló Charlotte pedig Henderson 19 pontjára támaszkodva igyekezett versenyen tartani magát, de így is kiütés-szagú eredménnyel végződött a meccs.

A Wizards legjobb dobói: Nené 18, Wall, Vesely 16-16

A Bobcats legjobb dobói: Henderson 19, Augustin 15, Mullens 9

A JÁTÉKNAP 10 LEGJOBB JELENETE

NBA
ALAPSZAKASZ, 117. JÁTÉKNAP
Indiana Pacers–Detroit Pistons 103–97
Washington Wizards–Charlotte Bobcats 101–73
New Jersey Nets–Philadelphia 76ers 87–105
Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 92–86
Memphis Grizzlies–Cleveland Cavaliers 109–101
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 124–89
AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. x–Chicago 64 48 16 75.0 11–1 36–10 6–4 Ny1
2. x–Miami 64 46 18 71.9 9–4 35–11 7–3 Ny1
3. x–Indiana 65 42 23 64.6 9–3 29–18 8–2 Ny1
4. x–Boston 64 37 27 57.8 8–6 30–16 7–3 V1
5. x–Atlanta 64 38 26 59.4 11–3 31–17 7–3 V1
6. x–Orlando 64 36 28 56.3 7–7 29–18 4–6 V3
7. x–New York 64 34 30 53.1 8–6 27–20 7–3 Ny1
8. x–Philadelphia 64 34 30 53.1 7–6 27–19 5–5 Ny3
9. o–Milwaukee 64 31 33 48.4 7–8 24–22 5–5 Ny2
10. o–Detroit 65 24 41 36.9 4–11 19–28 3–7 V1
11. o–New Jersey 65 22 43 33.8 5–8 16–31 3–7 V5
12. o–Toronto 65 22 43 33.8 6–8 14–33 2–8 V4
13. o–Cleveland 64 21 43 32.8 3–11 13–33 3–7 V2
14. o–Washington 64 18 46 28.1 6–7 14–32 6–4 Ny4
15. o–Charlotte 64 7 57 10.9 1–13 5–41 0–10 V21
Nyugati főcsoport
1. x–San Antonio 64 48 16 75.0 12–4 33–13 8–2 Ny8
2. x–Oklahoma City 64 46 18 71.9 10–2 33–13 6–4 V1
3. x–LA Lakers 65 41 24 63.1 9–4 32–15 6–4 Ny1
4. x–LA Clippers 64 40 24 62.5 7–7 29–19 8–2 Ny1
5. x–Memphis 65 40 25 61.5 7–8 26–22 8–2 Ny5
6. x–Denver 64 36 28 56.3 4–7 20–26 7–3 Ny2
7. x–Dallas 65 36 29 55.4 8–5 26–22 5–5 V1
8. Utah 64 34 30 53.1 8–4 23–23 6–4 Ny3
9. Phoenix 64 33 31 51.6 9–5 23–23 5–5 V1
10. o–Houston 65 33 32 50.8 5–8 22–25 3–7 V1
11. o–Portland 65 28 37 43.1 4–9 20–27 2–8 V6
12. o–Minnesota 65 26 39 40.0 4–8 19–28 1–9 V1
13. o–Golden State 64 23 41 35.9 7–8 16–30 2–8 Ny1
14. o–Sacramento 64 21 43 32.8 2–10 15–31 2–8 Ny1
15. o–New Orleans 64 20 44 31.3 3–10 13–33 6–4 V1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik