Csúszik a Clippers, kúszik a Sixers

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.04.26. 10:34
null
Chris Paul csak kívülről biztathatta társait a New York ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 7 találkozót rendeztek meg, ez volt az utolsó előtti játéknap az idei alapszakaszban. Miután egy nappal korábban már kialakult a playoff végleges mezőnye, immáron kizárólag a pozicionáláson van a hangsúly a tengerentúlon. Az utóbbi időben jó formát mutató Los Angeles Clippers úgy fest, nagy árat fizet utóbbi két vereségéért, a rájátszás-helyét csak a minap biztosító Philadelphia pedig talán nem is „csak” a 8. helyről vághat neki az utószezonnak. A Charlotte Bobcats már csupán egy vereségnyire van a negatív csúcstól, a San Antonio összehozhatja harmadik legalább 10 győzelmes szériáját is az idényzárón. Nézzük, hogyan alakult a legutóbbi NBA-játéknap!

New York Knicks–Los Angeles Clippers 99–93

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Mike Woodson, akitől senki sem várta, hogy valami sokkal jobbat hoz ki a New Yorkból, mint elődje és korábbi „felettese", Mike D'Antoni, pedig a Knicks az alapszakasz végére nagyjából olyan csapat lett, mint amilyennek legalább kéne lennie egy ilyen kerettel rendelkező gárdának.
A nap lúzere: A Los Angeles Clippers, mely a sok extra győzelem után a lehető legrosszabbkor kezdett el vereségeket gyűjteni, a Nagy Almában elszenvedett mai kudarc az első körös pályaelőnybe került számukra.

A New York még mindig nélkülözi Jeremy Lint, de kezdi tényleg kihozni magából a maximumot, ami nagyon jó jel a Knicks szempontjából a rájátszás előtt pár nappal. Még mindig nem tudni, hogy ki lesz az ellenfele Anthonyéknak, de annyi bizonyos, hogy a 21 pontos JR Smith vezette hazaiak most nagyon fájó vereséghez juttatták hozzá a Los Angeles-i riválist, mely ezzel a 4. helyet is elvesztette, úgyhogy pályahátrányból kezdheti majd a playoffot. A Clippers Chris Paul nélkül játszott, de Randy Foye 28 pontot szerzett egyes posztról, ám csak a 29-ig jutó Blake Griffinben lelt társra ezen az estén, ez pedig nem volt elég a végjátékban.

A Knicks legjobb dobói: JR Smith 21. Anthony 17, Novak 14

A Clippers legjobb dobói: Griffin 29, Foye 28, Mo Williams, C. Butler 9-9


Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 85–90

Lehetett volna nagyobb tétje is ennek a találkozónak, amennyiben pár nappal korábban rendezik, hiszen éppen ez a két gárda versengett a keleti utolsó kiadó rájátszás-pozícióért az utóbbi két hétben. Ám a Bucks már legutóbb elszállt, a Sixers pedig így nyugodtan készülhetett erre az ütközetre. Ennek szellemében 4-4 kezdőember hiányzott a két oldalon, de a 29-es karriercsúccsal jelentkező Turner és a 27-et szóró Meeks képesek voltak hátukon vinni a vendégeket és a pályán bizonyítani azt, hogy a Philadelphia megérdemli azt a PO-helyet.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 19, To. Harris 15, L. Sanders, Dunleavy 12-12

A 76ers legjobb dobói: Turner 29, Meeks 27, Hawes 8


Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 101–106

Nem pihentette ászait a már biztosan nyugati második Thunder, igaz James Hardent még nem vetette be a hazai alakulat, ám így sem tudta legyűrni a 25 pontos Lawson fémjelezte Denvert Scott Brooks legénysége. Kevin Durant küzd a pontkirályi címért és 32 dobott ponttal most közelebb is került hozzá, de a 6. helyért harcoló Nuggets csapatként megtréfálta a végjátékban az OKC-t, így lépéselőnyben a coloradói alakulat a Dallasszal szemben.

A Thunder legjobb dobói: Durant 32, Westbrook 30, Ibaka 15

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 25, Afflalo 15, Gallinari 14

Indiana Pacers–Chicago Bulls 87–92

Tom Thibodeau nem híve a teljes meccses pihentetéseknek, így a már tuti keleti első Bulls legjobb keretével állt fel Indianában, ahol a Pacers 3. pozíciója már szintén napok óta tény. A Granger és Barbosa nélkül kiálló Pacers végig csak futott az eredmény után, elsősorban a 20-at szóró Korver adta meg azt a pluszt a chicagóiaknak, amivel itt most jobb volt a Bulls.

A Pacers legjobb dobói: Stephenson 22, Da. West 13, AJ Price 10

A Bulls legjobb dobói: Korver 20, Boozer 16, Noah 14

Phoenix Suns–San Antonio Spurs 106–110

Könnyen lehet, hogy utoljára láthattuk Steve Nasht (8 pont, 7 gólpassz) Suns mezben, a rájátszásreményeitől tegnap lemondó Phoenix ugyanis már most lejátszotta zárómeccsét az idei alapszakaszban. A Spurs Neal és a Duncan, Ginobili, Parker trió távollétében vetette bele magát a küzdelembe és a 27 egységig jutó Patty Mills főszereplésével meg is nyerte zsinórban 9. mérkőzését, s továbbra is esélyes a nyugati elsőség mellett az egész alapszakaszt megnyerni, hiszen a Bulls pontosan ugyanúgy áll Keleten, mint a texasi gárda. Tavaly is ugyanez volt a helyzet az utolsó „forduló" előtt, akkor maradt „összetett" második a San Antonio, most Oaklandben harcolhatja ki a Popovich-legénység az extra dicsőséget és a playoff végéig tartó biztos pályaelőnyt.

A Suns legjobb dobói: S. Brown 21, Telfair 20, Redd 14

A Spurs legjobb dobói: Mills 27, Splitter 26, Blair, Leonard 10-10

Orlando Magic–Charlotte Bobcats 102–95

Egy esélye maradt a zsinórban 22-edszer bukó Charlotte-nak, hogy elkerülje minden idők legrosszabb alapszakasz mutatóját, a jelenlegi 7–58-as mérlegre gyakorlatilag jelzők sem léteznek. A Corey Maggette nélkül felálló vendégek mindent megtettek, hogy a Dwight Howardot és Hedo Turkoglut kényszerből jegelő floridaiak dolgát megnehezítsék, de a végjáték megint nem jött össze a sereghajtónak, pedig a Magic még Glen Davist is elvesztette az első negyedben. A 31 pontos karriercsúccsal jelentkező Redick és társai készülhetnek a Pacers elleni első körös párharcra.

A Magic legjobb dobói: Redick 31, R. Anderson 24, J. Richardson 17

A Bobcats legjobb dobói: Augustin 23, Henderson 17, D. Brown 16


Cleveland Cavaliers–Washington Wizards 85–96

Szépen zárja az idényt a fővárosi alakulat, már ötös győzelmi szériánál tart a Wizards, ilyenre pedig 5 éve nem volt példa a Washington háza táján. A clevelandi győzelem fő letéteményese a 21 pontja mellett 13 gólpasszt kiosztó és 7 labdát szerző John Wall volt, aki ezen felül 7 lepattanót is megkaparintott. A Cavaliers a második félidőben nem szerepeltette Irvinget, így az utóbbi két évad 1/1-eseinek csatáját könnyedén megnyerhette a washingtoni Wall.

A Cavaliers legjobb dobói: Kennedy 12, Jamison 10, Sloan, Casspi 8-8

A Wizards legjobb dobói: Wall 21, Nené, Seraphin 12-12

NBA TOP 10 – 119. JÁTÉKNAP

NBA
ALAPSZAKASZ, 119. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Washington Wizards 85–96
Indiana Pacers–Chicago Bulls 87–92
Orlando Magic–Charlotte Bobcats 102–95
Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 85–90
New York Knicks–Los Angeles Clippers 99–93
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 101–106
Phoenix Suns–San Antonio Spurs 106–110
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik